Újonc

3. rész

 Sziasztok!:) 
Köszönöm szépen, azoknak akik idáig szavaztak, hozzászóltak és elolvasták!:)
Jó olvasást  kívánok!:)
 Kommenteljetek, ha tetszett és szavazzatok!:)
Dóri xx

Izzadt, fáradt teste már alig bírta a kiképzést, amit az ifjú újonc kapott társaival. A nap hétágra sütött, a hőmérséklet körülbelül 25 foknál járhatott. A katonák több kilométeres futáson voltak túl, de a neheze még hátra volt. A percenkénti negyven fekvő és a hatvan felülés eléggé lefárasztotta az embert, ráadásul végig Louis hangját hallották az egész bázison.

Eléggé kemény erőnléti képzést kaptak azon a napon Harry Stylesék.

Mindenkiről patakokban folyt a víz, Louis pedig folyamatosan a fiatal fiút figyelte és sorolta a hibáit, majd újra kezdette vele az egészet.

Harry gyenge karjain már látszott, hogy lassan összeesik, de be akarta bizonyítani: Igenis helye van a többiek között!

Louis szemeiben ismeretlen érzelmek jelentek meg, de nem sokáig engedte őket láttatni, főleg nem Harry előtt.

Erősen hajába markolt, szinte már megtépte rövidre vágott fürtjeit és a föld felé nyomta a fejét.

Az ifjú összeesett a hirtelen jött súly miatt és a tüdeje tele ment homokkal a hirtelen lecsapódás miatt.

Gondolatban már megölte párszor Tomlinsont, de nem tehetett semmit bármennyire is szeretett volna. Az imént említett csak hangosan nevetett a fürtös megviselt arcán.

Mindenkit kirázott a hangjától a hideg.

Harry fel akart állni, de acélbetétes bakancsával rátaposott a hátára az ezredes.

- Basszad meg! – sziszegte fogai között és visszarogyott a földre.

Utálta, hogy ilyen gyenge volt.

Louis egy pillanatra lesokkolt, mert nem hitte volna, hogy egyszer is vissza mer, majd szólni neki.

Térdre kényszerítette a fekvő fiút hajánál fogva és leguggolt elé. Szemei vérben forogtak a hirtelen jött dühtől.

- Hogy mit mondtál?- ijesztően rekedtes hangja volt.

- Azt. Hogy. Baszd meg!- tartott szünetet minden egyes szó után, mintha különálló mondatok lettek volna és a végén félre köpött egyet.

Louis mély levegőt vett.

- Minden katona menjen a lőtérre gyakorolni. – ordította és még jobban elveszítette a türelmét mikor senki sem mozdult. – Megtagadjátok a parancsot vagy elindultok?- hangja rémisztően rideg volt, mintha gyilkolni készülne.

Lassan megindult a tömeg és Niall vetett egy aggódó pillantást Harryre, majd tovább ment.

Haját hátrahúzva kényszerítette Stylest, hogy a jéghideg, általában érzelem mentes szemeibe nézzen, amiben most harag látszódott.

Fölényesen elmosolyodott, miközben végig nézett homokkal borított arcán az előtte térdelőnek és adott neki egy tenyeres pofont, amitől a fiú elfordította a fejét.

Váratlanul érte a fájdalmas ütés.

- Ismételd el még egyszer! – erősebben markolta tincseit az újoncnak, szinte már tépte a fejbőrét.

- Mi van nem hallasz? Baszd meg. – elvigyorodott, de mosolya nem volt az igazi, mivel eltorzította fejét az arccsontjára mért ütés. Újra arcán csattant a keze, de most egy kicsivel erősebben.

Harry felnyögött a fájdalomtól és jobb szemét már alig tudta nyitva tartani a sok ütéstől, de kibírta anélkül, hogy összeesett volna, ezért bántalmazója talpra állította.

Fájdalom nyílalt minden egyes porcikájába, ahogy kihúzta magát ezzel Louis felé kerekedett magasságával. Lenézett rá és kárörvendő mosolyra húzta a száját, miközben újra megismételte a trágár kifejezését, amiért az első ütést kapta. Nem kellett sokat várni, a következő pillanatban a parancsnok hasba vágta az újoncot és kicsit összerogyott. Erősen vállaiba markolt és irritálóan közel hajolt arcához.

- Ha még egyszer vissza mersz szólni nekem... gondoskodni fogok róla, hogy szívesebben kívánd a halált, mint az életet!- rálökött egyet és a lőtér felé vette az irányt.

A lassan felnőttkorba lépő fiú arcán megjelent egy vigyor, de a rajta éktelenkedő sebektől felszisszent. Életében először bátornak és vakmerőnek érezte magát... olyannak amilyen még sohasem volt.

Időbe telt neki, hogy újra fel tudjon állni és a többiek után menjen, de megcsinálta. Szemeiből megpróbálta eltüntetni a kitörni készülő könnyeit, hogy mindenki elhiggye, ő nem tört meg.

Niall elképedve nézte társát, ahogy feléjük sétált mosollyal az arcán és nem érdekelte, hogy a szakaszból mindenki őt bámulta. Louisra vigyorgott, aki lesokkolva figyelte őt és nem értette, mi lett ez a hirtelen magabiztosság. Harry remek színész volt. Sikeresen el tudta hitetni mindenkivel, hogy mennyire erős és megtörhetetlen, pedig félt.

Félt Louis Tomlinsontól.

Idegesen csapkodta a szekrényajtaját és beleütött a falba is párszor. Elképesztően dühös volt magára, amiért megint vér tapadt a kezére. Ráadásul az ő vére...

- De még is mit tehettem volna? Elvesztettem a fejemet. – gondolta magában Lou.

Elvégre senki se beszélhetett így vele! Ő csak megmutatta neki, hogy mi jár a tiszteletlenségért.

Hirtelen sorra támadták az emlékek és újra lejátszódott előtte minden. Ahogy a keze csattan az arcán, majd az ökle összesen hétszer. Ahogy eltalálja a szemét az egyik ütés, majd gyomorszájba is veri, és a fiú összerogy. Fájdalmas nyögései még mindig visszhangoztak a fejében. Összeszorította a szemét és próbált lenyugodni mielőtt újabb dühkitörései lennének.

Eközben a gyengélkedőn fertőtlenítették Harry sebeit és Niall végig mellette maradt. Annyi kérdése lett volna Tomlinsonnal kapcsolatban, de hirtelen egy sem jutott eszébe. Az egész annyira zavaros volt.

- Most már tudod miért hívják...- körülnézett, majd közelebb hajolt és suttogni kezdett. – Lelketlen Louis Tomlinsonnak.

Erre csak értetlenül összeráncolta a szemöldökét és felszisszent a fájdalomtól. A nővérke rosszallóan rázta a fejét, de próbált vonzóan az ifjúra nézni, aki rá sem hederítve hallgatta a történetet.

- Hidegvérrel képes volt megölni valakit?- elsápadt és félelme még nagyobbra nőtt.

- Az apja miatt lett ilyen... ha még élne, az öreg biztos büszke lenne rá. Bár... azóta kicsit megingott a katonaság, de nem nagyon beszélhetünk erről. A végén még mi is úgy járunk, mint te. – suttogta a szöszi és talán Harry most először látott félelmet a szemeiben.

- Ugyan, alapból utál engem! – sóhajtott.

Bár nem volt benne biztos, hogy ez a sóhajtás azért volt, mert már elege volt belőle vagy esetleg, mert szomorú volt ez miatt. Talán mindkettő?

Ki tudja mi fájhatott neki jobban: Az ütések vagy az, hogy Ő ezt tette vele?