Érdekességek a Pretty Little Liars sorozatról, illetve a szereplőikről. Ha ismered a sorozatot és van kedved, vagy esetleg többet szeretnél megtudni róla nézz be.
1988.10.30-án született,Hawaiin (USA) -Édesapja: Mark Parrish európai-ameriaki származású -Édesanyja: Joanne Parrish, aki kínai származású -Van egy nővére Melissa Parrish -Általános iskolába az Oahu-i Moanaula-ba járt -Moanaulaba középiskolában végzett, majd családjával Kaliforniába költöztek.
-Már 6 évesen kiválóan zongorázott, és már dalokat is írt. -Jelentkezett egy helyi tehetségkutatóba, ahol első helyezést ért el. -Ezután szerepet kapott, a Les Misérables című darabban. -Ezután, számos darabban játszott, itt bontakozott ki, a színészi tehetsége. (The secret life of doris Duke, Baywatch, Geppetto, The O'Keefes, Zoy 101 és még egy csomó filmben és sorozatban is szerepelt.)
-Megtanult zongorázni és táncolni, majd -14 éves korában szerepelt a Star Search nevű tv showban. Az On my own című dalt adta elő. A zsűri eléggé leértékelte, és ki is esett a versenyből. -Ezután is írt dalokat, majd megalakult az Impulse nevű lánycsoport -2007-ben szerződést kötött a Geffen Records lemezkiadóval, és elkészítette az első albumát. -Kiadták a :Bratz:The Movie című film filmzenéjét. -Első kislemeze a Rainy day lett, amit 2007.júl. 7-én adtak ki. -Több videoklippben is szerepelt.
-2012-től 2016-ig majdnem minden évben jelölték a kedvenc televíziós gazember kategóriában -Pretty Little Liars- és majdnem mindig meg is nyerte.
-A bokáján van egy "Made in Hawai" feliratú tetoválás és a mutató ujján egy M. betű (Mona 😊) -A PLL-ben Spencer szerepére jelentkezett valójában. -Ashley Bensont (Hanna) már régebb óta ismeri, mert a PLL előtt együtt játszottak egy másik sorozatban.
Képek: Janel kicsi korában, apukájával 😍
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Janel anyukájával 💖
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Ariana Grandeeee és Janel 😱

Dalai: Olyan jóó hangja van 😀😍
Ezer bocsii amiért, ilyen későn hoztam.😔❤ Várom a komikat, hogy kiről hozzam a következő részt 😊 (És mivel elég ritkán hoztam mostanában részeket, gondoltam egy meglepii részre 😀💖)