Doesn't matter

the last chain

(Nem a 'doesn't matter' folytatása. Hozzá hasonló, de teljesen különálló történet.)

_______

Először bezárta a bejárati ajtókat. Végigsimított a kilincsek hideg fémén, s egy halk kattanással elfordította a zárakban a kulcsokat.
Aztán a szobájába ment, élvezve, hogy a zokniban nem hallatszódnak a léptei. Rendet rakott a polcain, majd kisimította az utolsó gyűrődéseket is az ágytakarón, hogy az édesanyja örülhessen, amikor meglátja.
Kivette a legszebb ruháját a szekrényből, felhúzta a hófehér, fodros szoknyájú darabot, amit csak egyszer hordott eddig; egy keresztelőn.
Immáron mezítláb állt a tükör elé, hogy kisminkelje magát.
Mikor kész lett csak nézte az arcát. Gyönyörű volt. Elégedett.

A kezébe vette a telefonját, megnyitotta az instagramot, s megnézett néhány képet az ismerőseiről. Ő már régebben letörölte az összes magáról készült képet, de nem hiányoztak neki.

Aztán Shawn Mendes profiljára ment, végigpörgette a fotókat, és elmosolyodott. Kissé remegő kezekkel, de írni kezdett neki.

Drága Shawn!
Tudom, hogy eddig is idegesítő voltam a sok üzenetemmel, de megígérem, hogy ezután nem kell majd elviselned. Csak szeretném, ha világossá válna számodra, hogy miért fontos az, amit teszel, s miért van nagy jelentősége annak, amit nem teszel.

Nem emlékszel rám. Hogy emlékezhetnél, amikor soha nem is találkoztunk? Bár ez nem a te hibád.

Én vagyok az a lány, az a rövid, barna hajú, az, akinek ugyanolyan a szeme, mint neked. A legmagasabb, akit colosnak csúfolnak. Aki a mérete ellenére soha nem csinál mást, csak bújkál. Aki nem hord sminket az iskolában, és inkább a könyvébe temetkezik, hogy ne kelljen felnéznie. Akiről alaptalan pletykákat terjesztenek, akit felhasználnak, ha egy mocskos sztorihoz van kedvük. Aki nem tesz mást, csak tanul, mégis sikerült meggyűlöltetnie magát a tanárokkal. Az osztályfőnöke azért utálja, mert soha nem megy kirándulni, a földrajztanár azért, mert nem tud kiigazodni a térképen, a nyelvtanár azért, mert nem tud neki újat tanítani, a matektanár azért, mert soha nem jelentkezik, habár tudja a megoldást.
Én vagyok a lány, akire elég ránézned ahhoz, hogy elmenjen az életkedved. Az, aki mosolyogna, ha valaki megszólítaná, mégse beszél vele senki. Aki soha nem kelt feltűnést. Akit mindenki látott már, de még mindig senki nem tudja a nevét. Ez vagyok én. Örülök, hogy megismerhettél.

Ha ezt végigolvastad, akkor bizonyára azt gondolod, hogy túlreagálom a dolgokat. Igazság szerint nagyon nyugodt és elnéző vagyok. Talán pont ezért lettem én a célpont. Hadd értessem meg veled.

Soha nem mondtam, hogy "semmi baj", amikor valaki bocsánatot kért tőlem. Én mindig azt hittem, hogy egy kedves pillantás helyettesítheti ezt a gesztust.
Tévedtem.
Később már nem kértek bocsánatot, ha fellöktek, vagy nekem jöttek. Nem mondták, hogy "egészségedre", amikor tüsszentettem. Később már egyáltalán nem is foglalkoztak velem. Tudod mi volt ebben a szomorú? Az, hogy örültem neki. Így legalább nem kellett feleslegesen megszólalnom.
Azt nem gondoltam, hogy akkor kezdtek megutálni, mert azt hitték, hogy fent hordom az orromat.
Talán jogosan. Nem hibáztathatom őket, amiért félreértettük egymást.

Aztán kezdődtek a pletykák.
Ha általánosságban nincsenek barátaid, akkor még rosszabb érzés, amikor a folyosón sétálgatva szembesülnöd kell a diákok döbbent, vagy lekicsinylő pillantásával, amit a legutóbbi rólad kreált pletyka vált ki. Gondolom te is jól tudod, hogy mit jelenthet egy lopott pillantás feléd, ami után összeröhögnek. Ilyenkor azon gondolkozol, hogy mit ronthattál el, vagy mi lehet a ruhádon, esetleg a hajadban, amit olyan viccesnek találnak. Már tudom a választ.
Semmi.
Te semmit nem rontottál el, nem lyukadt ki a nadrágod, és nem kócolódott össze a hajad sem. Az egész lényeden szórakoznad. Rajtad. Mindegy, mit teszel, nem tudod megváltoztatni.