Napló

I. fejezet

2013. október 3.

A zuhogó eső ellenére két lány idegesen állt egy lyuk fölött, amit ők ástak ki fáradságos munkával percekkel ezelőtt. Agyonázottan támaszkodtak az ásóikra, és igyekeztek normális képet vágni egymás felé.

- Hé, Molly, ezzel vége, ugye? Mostantól nem lesz ilyesmi, igaz?- kérdezte a könnyeivel küzdve az egyik. A sötétség belepte őket, a ruhájuk átázott és sáros volt. Igaz, nem is volt rajtuk sok minden, hiszen hálóruhában álltak kint mezítláb.

- Figyelj, Lucy, mert ezt utoljára mondom el: soha többet nem fogunk embereket elásni a hátsó kertünkben, ígérem- fogadkozott a másik, és hátrasimította vizes, vörös haját, miközben otthagyta az ásót, és a zacskóhoz lépett- Berakom, és beássuk, aztán felmegyünk a házba, és veszünk egy forró fürdőt, oké?

- Rendben- bólintott a másik, és megigazította kék hálóingjét, miközben felkapta az ásóját, és várakozóan nézett a másikra.

Ahogy a zsák landolt a a sáros pocsolyában a lyuk alján, Lucy egyből lapátolni kezdte rá a földet. Jó ideig eltartott, mire az össze föld rákerült a sírra, és a két lány vacogva ment be a házba. Odabent egyből elfoglalták az fürdőket, egyik alul, másik fölül. Fél órával később találkoztak össze odalent, és néma csendben ültek le egymás mellé a kanapéra.

- Nem az volt az álmom, hogy 15 éves koromban el kell ásnom egy hullát, de belefér a terveimbe- sóhajtott gúnyosan Lucy, mire Molly összehúzta a szemeit- Ne nézz így rám, te kezdted.

- Erről mostantól hallgatunk, világos? Senkinek egy szót se!- közölte határozottan a vörös, és felállt- Ne akarj az ő sorsára jutni- mutatott ki a kertbe, ahonnan bejöttek.

- A bűnök paranoiássá teszik az embert- mosolygott Lucy.

2015. szeptember 1.

Lucy és Molly egymás mellett lépkedtek az iskolában, senkire se néztek rá, csak mentek előre. Mit számít, ha néhányan érdeklődve figyelnek? 2 éve mást se tesz senki, csak őket zaklatja. Mindennek vége volt, amikor Anna és családja elköltözött. Ők ketten összezártak, és meglepő módon semmi nem jelentett nekik gondot. Abszolút uralták az iskolát, mintha mindenki a kezükben lenne. Mindenkiről mindent tudtak.

- Lucy, tudom, hogy ez nem alkalmas idő, de jövő évben ballagsz el, és arra gondoltam, hogy talán szeretnél dolgozni- lépett oda a nővére- Az iskolai szervezőbizottság embereket keres, akik segítenek nekik. Vagyis, lényegébe véve tagokat.

- El, én nem hiszem, hogy nekem ez menne- mosolygott kedvesen Lucy, miközben tovább indult a folyosón.

- De igen- ragadta meg a kezét Elizabeth, és visszarántotta- Soha semmit nem teszel az iskola érdekében, és én szeretném, ha ez megváltozna, oké? Légy egy kicsit aktívabb.

Lucy fáradtan sóhajtott- Oké, megnézem, hogy mit tehetek. De aztán ne sírjon senki, ha mindent elszúrok, oké?

Ezzel átvett egy lapot, amit El nyújtott neki. Lényegébe véve egy hirdetés volt arról, hogy az iskolai szervezőbizottság embereket keres. Minden információ megvolt rajta ahhoz, hogy csatlakozhasson, ha akar.

El vidáman mosolyogva osztogatta tovább a lapokat mindenkinek, aki belépett az iskolába. Elgondolkozva nézett húga után, majd helyette inkább úgy döntött, hogy esetleg igyekszik jó benyomást adni a fiatalabbaknak arról, hogy mi is az egész bizottság. Izgatottan nyújtott át lapokat, miközben arra lett figyelmes, hogy Miriam, egyik évfolyamtársa izgatottan pötyög a telefonján. Ez azért volt furcsa, mert az a lány mindig magába forduló volt. Előző évben még telefonja se volt, most, pedig egy új típusú okos telefonnal sétálgatott, mintha ez lenne a kötelező magatartás.

- Hé, Miriam, volna kedved csatlakozni utolsó évre a szervezőbizottsághoz?- lépett hozzá.

A szőke lány hátradobta a lokniit (amik addig nem voltak neki), és gúnyosan mosolyogva nézett rá- Nem, kösz. Vagy jobb dolgom is.

- Például idegesítő döggé válni a hálózaton? Csábító- gúnyolódott El, majd inkább odébb állt, nehogy a másik a szívére vegye a dolgot. Nem igazán bízott meg az ilyenekben. 

A délután hamar eljött, miközben Lucy érdeklődve lépett be a szervezőbizottságba, és beszélgetett az emberekkel. Molly ilyenkor általában a futókkal van, így biztosan nem keresi meg. Amúgy is, már megvolt a maguk élete, igyekeztek csak annyira ügyelni a másikra, amennyire kellett.

- Szóval, végül eljöttél- lépett hozzá nővére.

- Mondtam, nem?- kérdezte a másik, és elkezdték megszervezni a Halloweeni Bált, ami minden évben nagyon ütős volt még. Lucy örült, hogy ezúttal ő is része lehet ennek. Hamarabb kellett volna csatlakoznia? Kizárt, nem volt erre ideje eddig.

A tervezgetés egész gyorsan elment, és már lassan 2 órája ott görnyedtek a tervek fölött, mikor Lucy mobilja pittyegett.

- Bocsánat- kért elnézést, és ránézett az üzenetre. Molly írt neki:

Hol vagy? A rendőrség talált egy zsákot az erdőben!!!!!

- Elnézést, de nekem most mennem kell- kapta fel a cuccait, és még mielőtt bárki szólhatott volna neki, már odébb is állt, miközben választ pötyögött:

Higgadj le! A szervezőknél voltam, de már megyek. Hol vagy?

Nem messze a kordontól, a park D-i bejáratánál. Siess!

Lucy lélekszakadva rohant az utcán, és kifulladva érdekezett meg Molly mellé- Mennyit tudsz?

- Én? Most komolyan, hol voltál eddig? Azt hittem, hogy itt helyben letartóztatnak, de hála az égnek, ilyesmi a legrosszabb rémálmaimban fordulhat csak elő.

- Igen, szóval, nyugalom! Tegyünk úgy, mintha csak érdeklődők lennénk, akiknek nincs jobb dolguk. Vagy ilyesmi- tanácsolta Lucy, és közben igyekeztek leskelődni, de nem láttak semmit.

- Talán egy másik zsák... amiből vér csöpög, és hullaszaga van.

- Már rég le kellett bomlania a testnek- rángatta csendesebb részhez Mollyt a másik- Csak hogy tudassam veled, túlreagálod. Mit vártál, hogy majd minden rendben lesz? Én lélekben már felkészültem erre.

- Ezért szedtél antidepresszánsokat anyád tudta nélkül?

Lucy olyan pillantást vetett a másikra, mintha meg akarná ölni- Nem. Az... egészen más eset, szállj le rólam! Egyszer se kérdezted meg tőlem, hogy oké-e mindaz, amin keresztül mentünk 15 évesen. Mit vártál, mi lesz?

- Nem is tudom. Arra gondoltam, hogy talán kevésbé leszel idegesítő, és minden rendben lesz. Várj, még minden oké, csak tartanunk kell a szánkat.

Molly és Lucy mély levegőt vett, majd elindultak az utcán hazafelé. Nem vették észre az alakot a fa mögött, aki épp egy kutyát simogatott. A beagle kedvesen csóválta a fejét.