Víz a jég alatt [Shawn Mendes]

05. Elfelejtve

A megbeszélt helyen, a Toronto felirat alatti jégpályán csúszkálok. Annak ellenére, hogy Shawn úgy tudja, nem megy jól a korcsolyázás, mégis egészen jól haladok a jégen. Tulajdonképpen a legnagyobb könnyedséggel siklom, hála a hokis múltamnak. Mellettem Cassy tartja a tempót, már amennyire sikerül neki, mert velem ellentétben, ő nem a jégen és annak környékén nevelkedett. Szememmel közben végig a tömeget pásztázom, hátha a nagyszájú felbukkan. Sehol sem látom. Valahol mélyen legbelül éreztem, hogy ez fog történni. De talán éppen ez az, amiért megnyugvással tölt el, hogy nincs itt. Mert nem vártam mást.

Cassyvel dumálok, miközben a gyakorlatlan korcsolyázókat kerülgetjük. Már vagy két órája biztosan jégen lehetünk, amikor megcsörren a telefonom. Anya hív. Ekkor látom csak a pontos időt, hogy alig fél óra van vissza a húgom meccsének kezdetéig. Hannah nagyon szeretné, hogyha ott lennék, mert fontos meccs számára. Legalábbis anya, azt mondja. Ilyen kérésre mégis, hogy mondhatna az ember nemet? Cassyre pillantok, és elkap a lelkiismeretes barátnőhang a fejemben. Hiszen őt se hagyhatom csak úgy magára. Anya szerint, nem kéne ennyit aggódnom, mert ennek következményében hamar megfogok öregedni.

Végső soron, ha jobban belegondolok, meg tudjuk oldani, hogy mindenki hazajusson épségben. Mindig mindent megoldunk. Ilyen ez a Bauer család. Mielőtt anya letehetné a telefont, közli, hogy Jeff már úton van értünk, úgyhogy szedjük össze magunk. Milyen jó is az, ha az embernek van egy jogosítvánnyal rendelkező nagytestvére.

Cassynek is felfestem a helyzetet, majd még egy utolsó két körre szánjuk el magunkat a pályán. Igényeljük az utolsó pillanatig a jég érzetét a talpunk alatt. Már rég besötétedett, de még rengetegen korcsolyáznak velünk egyetemben. Néhány karácsonyias égősor és villanypózna nyújt látási lehetőséget a vaksötétben, na és persze a hatalmas, színesen izzó Toronto felirat. Jól látom a jégen kívül történő dolgokat. A szemem megakad egy embertömegen, akik nem túl szellősen állnának egymás mellett, szorosan zsúfolódnak össze, és egyre csak többen lesznek. A tömeg által kiadott hangok is egyre hangosodnak, ahogy a létszám nő. És lassan érethetővé válnak a zajok. Sikítozás hallatszik, és mindenki egy szót üvölt „Shawn".

Nem is tudom, mi kerít jobban hatalmába azokban a pillanatokban. A tudat, hogy mégis betartja az ígéretét, vagy, hogy másodpercek alatt a fél város köré gyűlt csak egy közös kép kedvéért. Tudatában vagyok annak a ténynek, hogy világ szerte népszerű, de valahogy eddig csak egy teljesen átlagos srácot láttam benne, aki nem mellesleg tud énekelni. De ahogyan a tömeg csak nő és nő, én pedig egyre nagyobb kábultságba zuhanok, már aligha észlelem a külvilágot. Hahó, Maddie, te komolyan mit gondoltál? Itt egy helyes srác, aki tud matekozni, van hangja, és még érdeklődik is rólad? Jó vicc.

- Maddie, vigyázz! – üvölt Cassy. Nem tudom, hányadszorra tehette meg ezt, de csak most eszmélek fel, de ez már túl késő. Rendelkezhetnék bármilyen jó reflexekkel, ezt sehogy sem tudnám kiküszöbölni. Egy rakat embernek megyek neki, akikkel együtt én is dőlök. Ez meglepő, általában Cassy szokott ilyeneket elkövetni. De most átérzem a helyzetét. Nagy szabadkozások közepette tápászkodom fel, és igyekszek segíteni azoknak, akiket elsodortam. Remélem, megbocsájtanak nekem, de a szúrós tekintetük nem erről árulkodik. Kellemetlen. Amint készen állnak egy újabb hozzám hasonló vandál támadására tovább siklanak. Alsó ajkamba harapva fordulok barátnőm felé, aki éppen nem velem foglalkozik. A Shawn tábort vizslatja, akik az elmúlt pár perc alatt egyre közelebb kerültek a pályához. A lányok csak nem fogytak a fiú mellől, sőt meg mernék esküdni, hogy a raja inkább csak gyarapodott.

- Megvagy? – kérdezi, mikor feltűnik neki, hogy két lábon állok.

- Kösz a segítséget – motyogom. – De igen, megvagyok, mint mindig.