Időfutár 1: A Körző Titka

1/2

Hanna úgy döntött, ezt inkább kihagyja. A hóna alá csapta hát a rozoga laptopot, és mint egy sértett királynő, kivonult a szobából. Átbotladozott a rengeteg doboz, táska és égő füstölő között, egyenesen a ,,szép zenétől" legmesszebb eső pontig, ami történetesen a WC volt. Az ajtó nem csukódott simán, lábbal kellett segíteni. Szó sem volt arról, hogy berúgta volna, és csak egy egészen picit sikerült hangosra, de anya persze rögtön megjelent az ajtó túloldalán.
- Hanna, minden rendben?
- Persze anya.
Mégis mi lenne rendben? Talán az, hogy egy évnél tovább még egyik városban sem bírták? Hogy sosem lehet tudni, apa mikor állít be azzal, hogy ,, Csomagolás, lányok, költözünk!". Furcsa, de Hanna mindig megérezte előre, mikor hangzik el ez a mondat. Valahogy már abból érezte, ahogy apa belépett a bejárati ajtón. Talán a szégyenkező mosolyból, ami az arcán volt ilyenkor. Talán a mozdulatból, ahogy letette azt a ronda aktatáskáját az ebédlőasztalra. És mindig az asztalra, pedig anya hogy utálta, hogy oda teszi... Nem lehet tudni. Csak összenéztek, és Hanna pontosan tudta, most anya mindjárt sírni kezd, ő maga pedig csomagolni. Ez utóbbiak egyébként akkora rutinra tett szert, hogy mára egy akármekkora lakást képes lenne két óra alatt bedobozolni. Igaz, neki alig voltak dolgai. Már pici gyerekként leszokott a gyűjtögetésről. Se plüssök, se babák. Nem szeretett semmit, amihez kötődnie kellett, úgyis hagyhatja ott valamelyik lakásban, ha nem fér be a dobozba. Talán barátai is ezért nem voltak. Anya persze mindig cirkuszolt emiatt. Most is rögtön rákezdte, milyen jó, hogy ezúttal társasházba költöztek. Milyen könnyű lesz itt ,,kis barátok" után nézni. Micsoda marhaság. Hanna sosem értette, mire gondolnak ilyenkor a felnőttek. Csak azért, mert valaki egyidős az emberrel, még közel sem biztos, hogy lehet vele két értelmes szót váltani. És különben is, a háta közepére nem kívánt új embereket. Rettenetesen fájt a szíve Zsófiért. Ránézett a laptopra, amin ott világított a félbehagyott levél, amit épp neki kezdett írni. Már így is elég hosszúra sikeredett, noha még sehol sem volt attól, amit el akart mesélni. Elolvasta az utolsó bekezdést.

És ez a ház is! Tele van minden falragaszokkal, mondjuk mindet leszedtem, persze csak hogy be tudjam neked másolni ide.☺
Na ezt figyeld:
,,FELSZÓLÍTOM A TISZTELT SZÓRÓLAPOZÓKAT, HOGY A POSTALÁDA A TULAJDONOSOK MAGÁNLEVELEINEK VAN FENNTARTVA."
Most őszintén, hogyan lehet felszólítani arra valakit, hogy egy dolog mire való? És ez:
,,A LÉPCSŐHÁZBAN NYOMATÉKOSAN TILOS A DOHÁNYZÁS. AKI EZT NEM TARTJA TISZTELETBEN, FEL LESZ JELENTVE."
De az én kedvencem mégis az, amit a szeméttároló ajtaján találtam:
,,SZEMETET LERAKNI TILOS!"
Van egy olyan érzésem, hogy itt sem maradunk sokáig. Anya biztos nem tud majd elviselni ennyi szabályt. Apa még csak-csak, neki ez a munkájával jár. Szóval fogalmam sincs... De talán rá tudom venni őket, hogy menjünk vissza Szegedre.

- Jól vagy, kislányom?
Hanna ijedten összerezzent anya hangjára.