Szerelmes...A Kutyámba?

Noboru...te idióta!

Órákon, szokásomhoz híven nem igazán figyeltem. Megint csak ábrándozgattam, vagyis inkább gondolkodtam mit is kéne tenni még azért hogy megkaparincsam magamnak Harut. Miért nem akar engem? Hisz mi ketten vagyunk a leghíresebbek a suliban. Minden lány és fiú mi értünk van oda. Fantasztikus párost alkotnánk. Hát akkor mi lehet itt a gond? Talán nem tetszem neki. Vagy..ami a legrosszabb, ha van valakije. Ha ez igaz akkor biztos már nincs kiútam. Vagy talán lehet nem is a lányokat szereti..bár nem nézném ki belőle. Ajj annyira nehéz ez.

-Héjj Ayame-chan!-ahogy kimerültségemben a szék táblájának bórítom fejem, barátnőm, Chizuru szól hozzám, természészetesen csak súgdolózva hisz óra közepén vagyunk.

-Mond.

-Jössz velem és Erivel vásárólni tanítás után?

-Hát persze!

Mihint kimontam ki is csengetek, hála az égnek. Itt volt az ideje hogy együnk egy kicsit a csajokkal. Összehuzztuk a padokat Chizuru, Eri és én. Rögtön elő is vették a dobozukat miben meg voltak bújva a különböző finomságok. Elég éhes voltam így hát már alig vártam hogy én is falatozhassak egy kicsit. Erre mit ad az ég...Otthon hagyom az enni valómat. Ennél nem is lehetne rosszabb a napom.

-Hajj Ayame..reménytelen eset vagy. Tessék egyél. Szerencséd hogy fogyókúrázom-nyújtotta elém Eri kajájának felét.

-Tessék Ayame-chan. Anya egy egész vagonnal tett oda nekem. Nem bírom mindet megeni.-monta Chizuru majd ő is adott az ővéből.

-Köszönöm csajok!

-Na és Ayame, jössz velünk vásárolni?-kérdezett rá immár Eri is.

-Igen. Már rég el akartam menni de nem igazán volt időm a papnői feladatok mellet.

-Hát igen. Gondolom milyen nehéz lehet egy templomban élni. Sok munka lehet vele.

Jajj ne! Igaz is! Nekem a szentély körül kellett volna dolgoznom. Noboru biztos ideges lesz hogy megint ellogok. Nem baj. Lebeszélem majd vele.

-Ayame-chan! Mi lenne ha majd haza ugranál a kis kutyusodért. Ajj..hogy is hivják..Noboru! Olyan rég láttam. Ha bevásároltunk elvihenténk őt sétálni.

Hogy mi! Noborut! Azt már nem. Egész úton csak nyafogna meg engem piszkálna hogy foglalkozzak vele. Így is biztos könyörögni kéne neki hogy eljöjjön. Találj ki valamit Ayame..találj ki..

-Am..nem hiszem hogy jönni tudna. Elég beteg szegényke.

-Jajj tényleg...kár! Jobbulást neki!

Ezaz! Úgy néz ki bevette a horgott.

-Te Ayame..hallodtál az oszály buliról?

-Hogy miről?-néztem értetlenkedve Erire.

-Hát nem tudod? Hétvégén, azaz holnap tartják meg egy bárban. Az egész osztály ott lesz.

Na ne én tényleg nem hallottan róla! Biztosan a nyápic osztálytársaim nem mertek megszólítani...

-Jajj hogy az a buli?-próbáltam úgy tenni mint aki tud a dologról-Persze hogy megyek.

Erre Eri csak ravaszan elvigyorogta magát, mint aki már selytette hogy hazudok.

-Nem hozod a fiúdat?-monta még jobban elhuzzva száját.

Na de jó! Még ez is! Most mi a francot mondjak..hm..

-Ő is eléggé beteg. Szegénykém alíg tud kimászni az ágyból. Szerencsére hogy néha tudom ápolgatni.

-Aha..szóval megint lebetegedett. Nincs semmi titkolni valód tőlünk Ayame?-figyelgetet kiváncsian Eri, miközben Chizuru a kis üres fejével csak bambult rám.

Ebben a pillanatban állt le körülöttem az idő. Tudom hogy Eri sejti hogy nincs senkim. Chizuru meg elvan a maga kis világában. Ezért kell nekem mindenképp Haru. Na de most mit kéne tegyek. Mégis mit mondjak?

-Ö..izé..ö..Hideki-san..-törte meg gondolatom egy zavarban lévő fiú.
-Azthiszem..ö..hogy..téged keresnek.-állapitotta meg felemelve mutató ujját. Ránéztem az ablakra. Megláttam egy ősz hosszú hajú férfit aki épp kérdezgetett a körülállot visongó lányoktól. Fején két pup mit eltakart egy kendő. Egy kék kimonót viselt mi a felsőtestét nem igazán takarta. Gondolom emiatt indultak be rá..de várjunk csak..
....
....
....
Noboru...te idióta! Mi a jó szent eget keres ez itt!! Azonnal le kell menjek mielőtt valami baromságot csinál.

Így is tettem. Nem szólva semmit futottam lefele a lépcsőn majd elérkeztem az udvarra. Átvágodtam a nagy tömeg között. Megláttam az ezüst hajat mibe idegembe hamar bele is markoltam evvel közelebb húzva hozzám Noborut. Mérgesen belenéztem az arany szemeibe mik értetlenül tekintettek rám. Ez még jobban felhúzott hisz tudhatná hogy nem szeretem ha csak úgy megjelenik az emberek között ilyen alakban.

-Noboru! Te meg mit csinálsz itt?!-vontam kérdőre.

-Csak elhozztam az ebédedet amit otthon hagytál..

-Oké. Köszi. Nagyon kedves vagy csak add már ide és mehetsz is el!-próbáltam lekopptatni Noborut.

-Most miért vagy ilyen? Örülhetnél hogy elhoztam neked.

-Rohadtul örülök neki..de annak jobban örültem volna ha legalább valami más formában jöttél volna ide. Például kutyába!-kiabáltam rá az utolsó mondatot.

-Akkor mégis hogy hoztam volna el a dobozt!-nézzet rám unott pofával.

-A kis fogaid közzé biztos befért volna a batyú csomója!-válaszoltam gúnyosan.

Ő erre csak sóhajtott egy nagyon, kezembe nyomta a dobozt, s így szólt:

-Tök mindegy...Várlak majd otthon.-indult volna is de ekkor jutott eszembe hogy szólnom kéne arról hogy ma később megyek haza.

Ujjaim közzé fogtam a kimonoját s bevetve a cuki ábrázatomat szóltam hozzá:
-Am..Noboru, tudod ma elmenék Eriékkel vásárólni suli után..

-Tessék?! Te is jól tudod hogy nem loghatsz meg mindig a papnői feladatokról. Már beköltöztél a szentélyemhez, akkor válald is el ennek a felelősségét.

-Tudom tudom! De ez lenne az utolsó kihagyásom! Kérleeeek!

-Cajj jól van de ha nem jössz haza hétre akkor utánnad megyek!

-Jól van! Jól van!-legyingettem kezemmel, jelezve hogy megértettem-Csak menj már innen!

-Viszlát!-köszönt el s már irányt is vett a kapuhoz.

Közben a lányok még mindig csak visongtak és bambultak. Szinte már a nyálukat csorgaták Noboru miatt. Istenem ha tudnák hogy ő igazából csak egy kutya...Vagyis..