Szerelmes...A Kutyámba?

A magamban való csalódottság

-Noboru! Noboru!-rángadtam izgatottan annak a kutyafülünek a kimonoját.

-Mi az már?!-förmedt lenézve rám ahogy próbálta formásra gyúrni az onigirit, amit reggelire el tudnék fogyasztani. De nem is érdekelt ha miattam elrontja. Annyira vártam már az estét hogy muszály voltam neki erről dumálni.

-Jujj Noboru! Ma lesz a nagy nap! Még Haru is ott lesz. Ezen a napon fogom csak igazán elcsábítani. Mindenképp az enyém lesz. Ez holt biztos.-örvendezek ökölbe tett, felemelt kézzel így elengedve kimonóját. Közben gyönyörködöm saját gondolatomban ahogy elképzelem jövőmet az álompasimmal.

-Én is szívesen mennék!-monta az orra allatt motyogva

-Azt már nem! Ha meglát veled Haru még azt hinné hogy a csajod vagyok! Na meg amugy is...te a kutyám vagy!

-Nem a kutyád vagyok hanem a szentélyedben élő kutya istened. Az hogy át tudok változni állatá nem, azt jelenti hogy úgy is kell kezelned.-panaszkodot morcos pofával.

-Ja ja persze, persze. Nem is ez a lényeg. Hanem az hogy milyen jó lesz a mai napon. Na meg az uttáni. Hiszen ha minden jól megy Haruval fogok járni.-kiáltottam fel örömteli mosollyal mire ő csak egyet sóhajtott, s csinálta tovább a dolgát.

Leültem a kis asztalka mellé várva Noboru finom onigirijét, miközben a telefonomat babrálva beszélgettem Erivel a ma estéről.

-És..honnan tudod hogy majd minden jól megy...?-szólalt meg halkan Noboru, mire ujjaim is megálltak a betűk pötyögésével. Hangja szokatlanul komor volt. Csak tudnám mit akar evvel elérni...

-E..ezt hogy érted?-kérdeztem rá kicsit remegő hangon.

-Honnan tudod azt, hogy igent mond majd neked?-suttogta még halkabban. Viszont ez már kezdett idegesíteni.

-Úgy teszel mintha nem ismernél! Addig addig próbálkozom míg az enyém nem lesz!-kiabáltam neki hozzá fordulva.

-Aha..értem.-tette le elém az ételt majd rákönyökölve az asztalra figyelte ahogy eszem.
Mégis mi baja van ennek?!

-De azt tudod! Akár megnyerted magadnak akár nem, a buli utánni napokban többet kell koncentrálj a papnői énedre.-nézett rám határozottan.

-Noboru. Megigértem nem igaz?-tekintettem fel rá egyenesen bele nézve arany sárga szemeibe, evvel is megmutatva hogy komolyan gondolom amit modok.
Ezekután elfogyasztva az onigiriket felszaladtam a szobámba, magára hagyva a kutyafülüt.

Hiába már vagy egy hónapja hogy vele lakom, nem igazán ismerem még. Miközben iskolában vagyok főz, mos, takarít, majd haza érkezve bevonulok a kis kuckómba, míg ő ugyan azt csinálja amit általában. Főz, mos, takarít...gondolom. Emiatt már megszoktam a velem szemben való viselkedését és gesztusait...mégis néha olyan különös.

Egy ideig csak Noborun idegeskedtem, míg fel nem hívott Chizuru. Vele beszélgettem hosszú órákig, majd jött Eri is. Ezek után előkészítettem a sminkeimet, a ruhámat. Vettem egy meleg fürdőt majd a hajamat is kimostam. Begöndörítve fürtyeimet rögtön jöhetett is a smink majd a ruha. Délutánra már készen is álltam a bulira.

-Ayame! Itt vannak a barátnő...-lépett be a szobámba Noboru, mire elakadtak a szavai.

-Noboru miért nem tudsz kopogni?!-mordultam rá. Ezt meg mi lelte...?

-Ja bocs...csak tudod itt vannak érted a barátnőid.-szólt lehajtva fejét.

-Értem akkor megyek is.-léptem hozzá s folytattam. - Tízre itthon leszek.-mosolyogtam rá.