Haragban és Bilincsben

3. A folyóparton

Erieen arcán verejték gyöngyözött, amit már születése pillanatában felkapott a szél. Tartása biztos volt, kellően rugalmas és tökéletesen áramvonalas. A szél az arcába mart, mégsem volt képes lesöpörni róla a vigyort, hiszen egy fejjel vezetett. Ezüstszínű csődöre csak amúgy szelte a levegőt, az akadályokat gondolkodás nélkül és precízen ugrotta át, együtt mozogva lovasával.

Amint elérkezett az első egyenes szakasz, a nő sandán a férfira pillantott, aki aranyszőrű csataménjén vágtatott utána. Cayden hozzá hasonlóan biztosan ült a nyeregben arcán egy fölényes félmosoly jelent meg, amint találkozott a tekintetük. Erieen nem hitt a szemének. Xerxés egy pillanat alatt felvette velük az iramot, sőt, fenyegetően közel került ahhoz, hogy le is hagyja őket.

- Gyerünk Szellem, nem veszíthetünk! –suttogta a nő a lovának, és még inkább előre hajolt a nyeregben. A ló válaszként csak még gyorsabbra vette az iramot.

Mégsem voltak képesek újra lehagyni az ellenfelüket. Már látták a Vörös Átkelő magas tetejét. Még száz lépésre sem volt a cél. A két parancsnok végig a lovaik fülébe mormoltak bíztatásokat és ígérteket, azok pedig olyan iramban futottak, hogy még farkasok előtt sem rohantak volna gyorsabban. Úgy robogtak át a célon, mint két villámlás. Egy fehér és egy arany.

Amint átértek a célon lelassítottak, majd teljesen megálltak.

- Ne is vigyorogj. –rázta Cayden felé az ujját a nő. – Én voltam az első.

- Hátulról számolva talán. –nevetett a szőke férfi.

- Nem! –fújtatott, de arcáról a mosoly csak nem kopott le. –Én Nyertem Cayden! Tanulj meg veszíteni!

- Majd megtanulok, ha veszítek.

Peckesen ügetett el mellette, mintha csak azt üzenné „hajoljatok meg fényes színem előtt". Erieen még nem tekintette lezártnak ezt a vitát, ezért ismét menetirányba fordította Szellemet, és utána lépdelt. Holdagyar, aki már lent volt a parton, természetesen már kiszolgálta magát a hűvös folyóvízből, és most éppen egy árnyékos sziklán heverészve figyelte az embereket és lovaikat, közben nagyokat pislogott.

A két parancsnok levezette a lovait a partra, és türelmesen megvárták, amíg mindkettő iszik. Közben még mindig egymást piszkálták a verseny miatt, míg nagy nehezen ki nem egyeztek egy döntetlenben. Mivel a sereg még messze mögöttük volt, olyan félórányi járóföldre, úgy gondolták, hogy amíg várakoznak, addig megfürdenek a folyóban. A meleg évszak kellős közepén voltak, így a verseny okozta szél ellenére is majdhogynem megsültek. Odafent a hegyekben messze hidegebb volt.

Erieen hamar kivetkőzött a ruháiból, ledobva köpenyt, mellényt, inget, nadrágot, mígnem csak egy fekete alsóneműben maradt. Közben igyekezett nem siettetni szemmel a férfi vetkőzését. Hálát adott annak az istennek, aki most az ő malmára hajtotta a vizet, mert a férfi háttal állt neki. Minden mozdulatnál a szemei előtt változtak azok a tökéletesen megformált izmok, a vállig érő szőke haja a hátát simogatta.

És abban a pillanatban el is komorult, amint tekintete a hátán levő hegekre esett.

Soha nem fogja tudni túltenni magát ezen, mert az ő hibája volt. Mégis, Cayden egyszer sem hozta fel a témát, egyszer sem hánytorgatta fel neki, hogy az ő sürgetett tervezése miatt esett fogságba. Valószínűleg úgy gondolta, hogy a megmentésével Erieen egyenlített a számlán. Ez koránt sem volt így. A nő megtett volna bármit azért, hogy visszacsinálja, bármit azért, hogy meggyógyítsa azokat a hegeket, eltörölje az emlékeket.

Egy csobbanás zökkentette ki a gondolataiból. A kristálytiszta vízen keresztül látta, hogy a parancsnok előre úszik a víz alatt, majd nagyjából hét láb hossz után felbukkan, majdnem a túloldalon. Mivel nem akarta megvárakoztatni, végigfutott az egyik fatörzsön, a végére érve elrugaszkodott, felhúzta a lábait a mellkasához és úgy csobbant a vízben.

Fürgén mozgott a vízben, hiszen kiváló úszó volt. Másodpercek alatt elérte a férfi derekát és a lendületét kihasználva belekapaszkodott és felborította a vízben. Kettejük között ördögi birkózás alakult ki, hol egyikük, hol a másikuk volt felül. Élvezte, ahogy végtagjaik összegabalyodnak, ahogy hajuk szála egymásba simul a vízben. Különösen az részegített meg, hogy a jéghideg víz ellenére a férfi bőre perzselt a forróságtól. Ötlete sem volt, mikor verekedték ki magukat a partra.

Azon kapta magát, hogy ki van fáradva, az apró kavicsos parton fekszik. A fölötte levő férfialakot körbeölelte a nap fénye, földöntúli külsőt kölcsönözve neki. Erieen megengedte magának a vonásai csodálását, és érezte, hogy fülig vörösödik, mikor rájött, a férfi is őt vizsgálja. Cayden ajkai résnyire nyitottak voltak és ő maga is halkan pihegett a több mint tíz perces vízi birkózástól.

Két alkarjával Erieen feje mellett támaszkodott, térdeivel pont a csípője két oldalán és csak azon járt az esze, hogy istenek, mennyire gyönyörű ez a nő. A kecses alakja, a hegyvidéki hűvös idő miatt éppen csak barnulni kezdő bőre és a derékig érő ezüst tincsei. Úgy csillogtak a fényben, mint ezernyi gyémánt a Nap sugarai alatt, jég és tűz egy helyen. Arany szemei lángokként lobogtak. Egy tűzhercegnő, akit megcsókolt a jég.

Oly erős késztetést érzett arra, hogy megcsókolja, hogy a szíve is belejajdult. Erieen, az ő drága Erieenje. Vajon mit tenne, ha tudná, hogyan érez iránta? Elutasítaná, ha bevallaná neki az érzéseit? Megszakadna köztük ez az erős, szinte mindent kibíró kapcsolat? Oly sokszor próbálta már kipréselni ajkai közül azt a szót, de mégsem volt elég ereje hozzá. Mert az egyetlen dolog, ami éket verhet kettejük közé, az egy elutasítás. Abba belehalna.

Erieen ajkaira mámoros mosoly költözött. Csak nézte azokat a megigéző jégszínű szemeket, amelyek szinte ragyogtak a férfi napbarnított arcán. Arca minden simítása annyira tökéletes volt, mintha jégből faragták volna. Arany tincsei előre hulltak az arca két oldalán, az övét csiklandozva. Annyira el volt merülve a gondolataiban, hogy talán észre sem vette, hogy megszólalt.

- Mi érdekeset találsz az arcomon? –kérdezte végül a nő, tekintete találkozott a férfiéval.

- Tanakodom, álom vagy tán, vagy valóság? –suttogta Cayden. Eddig egyetlen egyszer sem pislogott. Nem merte megtörni a pillanatot. –Ha álom, akkor soha nem akarok felébredni. Ha valóság, akkor a Nap Gyermekét látom, ki testet öltött előttem, hacsak szemem nem csalja bűvölet.

Erieen élesen beszívta a levegőt. Szája kiszáradt a szavakra, amelyek mézfonálként csavarták körbe lelkét. Megrettent, amikor a férfi szemeit kitágította a felismerés. Cayden más nekifogott egy bocsánatkérés motyogásának, de a nő megragadta a nyaka két oldalát, mint már oly sokszor tette ismeretségük során.

- El ne mozdulj. –rebegte, és a helyett, hogy eltolta volna, maga felé húzta.

- Sajnálom. –szabadkozott a férfi. Szíve a torkában dobogott.

- Remélem nem. –lehelte Erieen. –Mert akkor ez nagyon kellemetlen lesz.

Minden további szó nélkül ismét közelebb húzta a férfit, és összenyomta ajkaikat. A hetedik mennyországba került egyetlen röpke érintéstől. És mikor Cayden szemei lassan lecsukódtak előtte, tudta. Már nem álom volt. Valóság. És a pokol száz ördöge is kevés lesz ahhoz, hogy kitépjék őt ölelő karjai közül.

&Xc8