Szívritmuszavar /Fábián Miklós fanfiction/

1

- Budai Fanni -

Mióta az eszemet tudom, mindig Fertőszentmiklóson laktunk.
Szeretek itt élni, egyetlen hátránya, hogy Sopronba kell járnom gimnáziumba, mivel itt nincs. Napi 2 óra utazás már teljesen megszokott. Szerencsére ez a 2 óra vonat út sem telik soha unalmasan, mivel legjobb barátom, Rebeka, aki egyben az osztálytásam is, soha nem fogy ki a szavakból. Ha éppen pedig nem beszél akkor elmerül a zene világában, és akkor kénytelen vagyok én is így tenni, ugyanis ha ő zenét hallgat akkor hozzá se lehet szólni.

Éppen a vonaton ültünk, tánc edzésről jövet.

- Istenem Fanni, el sem hiszem, hogy belerángattál ebbe. Tudod, hogy utálok mindenféle mozgást.

- Nem volt kötelező eljönnöd - mosolyogtam rá.

- Ó, dehogynem. Azzal fenyegetőztél, hogy elveszed az összes vázlatfüzetem - még szerencse, hogy senki nem volt velünk egy fülkében, csak egy valami rosszabb annál ha Rebeka beszél, ha ordibál.

- Kellett egy kis motiváció, na. Nem nézhetem éretségiig, hogy egyáltalán nem mozogsz. Heti egy órába nem halsz bele, cserébe egészséges leszel és...

- Csinosabb leszel és nem rajzolgatsz egész nap a szobádban. Már kívülről tudom a kis szövegedet, és őszintén szólva nem nagyon érdekel - mondta, szemrehányó arckifejezéssel - Egyébként is én nem rajzolgatni szoktam. Már volt pár komolyabb logótervezésem is - vigyorgott, miközben már a kijárathoz közeledtünk.

- Igen, persze. Megértem. Csak úgy éreztem, hogy mostanában kevesebbet vagyunk együtt. Te rajzolsz, én pedig próbálom kitalálni, hogy mihez kezdjek a jövőben.

- Ez így van rendjén - mosolygott rám - nem mindenki tudja ovis kora óta, hogy mi érdekli - utal arra, hogy ő már azóta rajzol, hát igen.

Miközben már az utcákat róttuk elkezdett csöpögni az eső, majd pár perc elteltével ez egyre roszabb lett. Az égen villámok jelentek meg, az esőhöz jég, majd később hó is társult, a szél kis hijján letérített minket a járdáról. Nemhiába  van december.

Futásnak iramodtunk, de még túl messze voltunk a házunktól, Bekáékétól pedig kétszer annyira. Hirtelenjében megfogtam barátnőm karját és a füléhez hajoltam.

- Ez így nem lesz jó, alig tudok futni, és a szememet is nehéz nyitva tartani ebben az esőben - ordibáltam kissé, mivel a szél hangja mindent elnyomott.

- Igen, igazad van. Mit csináljunk? - tárta szét a karját tanácstalanul.

Csak a fejemet ráztam, miközben körülnéztem az utcában, már amennyire lehetett.

- FANNI! - kiáltotta hirtelen Beka. Felé kaptam a fejem, de csak azt láttam, hogy egy ház felé mutogat.

Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem tudom mire gondol.

- Tudom ki lakik ott. A srác biztos beenged minket ameddig lecsendesedik a vihar. Gyere! - rángatott át az út túloldalára a karomnál fogva, mielőtt bármit reagálni tudtam volna.
Én ezen a környéken senkit nem ismerek, pedig eléggé egyezik a baráti körünk.

Beka nagy nehezen küldött egy üzenetet a rejtélyes srácnak, miközben én a csengőt nyomkodtam, ami semmi jelét nem adta annak, hogy működne.