- Akkor, tudod már, hová megyünk? - csuktam be az ajtót magam mögött, majd a kulcsot a táskám egyik zsebébe rejtve léptem közelebb a most érkező Bambamhez.
Vasárnap délután volt, az ember épp csak kilépett a házból, felnyársalta a forróság. Világoskék ruhát vettem fel aznap, fehér csipkével, hozzá pedig egy magas talpú szandált, mondjuk úgy, hogy többnyire megfelelő volt ehhez a nyárias időhöz.
- Ami azt illeti, gondolkodtam rajta tegnap, viszont eszembe jutott, hogy mindössze egy napja lakom itt, így halvány gőzöm sincs, hová mehetnénk - vakarta meg a tarkóját szégyenkezve. - Tudom, hogy én hívtalak meg, de nagyon mérges lennél, ha ezt inkább rád hagynám?
- Jól van, ne aggódj - sóhajtottam.
Az egyetlen, akinek aggódnia kell jelenleg, az én vagyok. Lévén, hogy nem igazán járkáltam fel a központba szórakozás céljából, mivel nem volt senki, akivel megtehettem volna, így számomra Szöul szórakozóhelyei nagy ívből ki voltak lőve.
- Azt mondtad tegnap, hogy szeretsz képeket keszíteni magadról…- bólintott - és azt is, hogy szereted a művészetet. Azt hiszem, tudok egy helyet, amit mindkét szögből megközelíthetsz.
Hófehérke szemei felcsillantak, beleegyezve követett engem, akárhová is tartottam.
×
- Trick…eye museum? - olvasta le a feliratot, értetlenül fordulva felém.
- Ha nem tetszik, mehetünk máshová, de megér egy próbát, úgy gondolom.
- Szobrok, meg ilyesmik? - kérdezte, ám megráztam a fejem, s beléptem az ajtón.
- Annál sokkal jobb!
÷♡÷
- Hű, ez hihetetlen volt! Ne haragudj, hogy kételkedtem benned, egy percig sem bánom, hogy eljöttem veled, és a képek is tök jól sikerültek! - vigyorgott rám, felém mutatva a telefonja képernyőjét.
Igazán boldognak tűnt, olyan volt, mint egy kisgyerek, akit megjutalmaznak a jócselekedetéért.
- Ó, vegyünk jégkását! - szaladt oda hirtelen egy standnál álló bácsihoz. - Milyen ízűt kérsz, Subin-ah?
- Ühmm, mindháromból szeretnék.
- Akkor kettőt kérünk, ha lehet, vegyesen.
Bambam odaadta a pénzt, aztán megköszönve a színes italokat szökdécselt vissza hozzám.
- Köszönöm.
- Én köszönöm, hogy eljöttél velem, nagyon jól érzem magam itt - ivott bele vidáman, arcáról le sem lehetett törölni a boldogságot.
Hihetetlen, hogy van olyan ember a világon, aki ennyire örül egy ilyen kis apróságnak, s ilyen pozitívan áll mindenhez.
- Annyira szórakoztató itt, sosem hittem volna, hogy ilyen jól fogok szórakozni, miután magam után hagytam Thaiföldet - vallotta be, majd felnézett, mintha eszébe jutott volna valami.
- El is felejtettem, hogy holnap suli, nem hiszem, hogy készen állok rá.
- Hidd el, ha azt mondom, hogy minden rendben lesz, akkor az úgy is van - paskoltam meg a hátát óvatosan, nem vagyok hozzászokva az emberek pátyolgatásához.
Úgy, ahogy ők sem vígasztaltak, amikor nem voltam jól, én sem törődtem velük, bár nem mintha egy olyan szerencsétlen emberre szorultak volna, mint én.
- Akkor, mehetünk haza? - kérdeztem, ő pedig bólintott volna, ám hirtelen a hátam mögé nézve meggondolta magát, s megrázta a fejét.
- Lenne még egy utolsó dolog, amit megszeretnék tenni, viszont ahhoz szükségem van rád is.
- Mi lenne az? - ráncoltam össze a szemöldököm, mégis mi az, amiben részt kell vennem?
Bambam a hátam mögé mutatott. Ahogy hátranéztem, azzal egyidőben heves tiltakozásba kezdtem.
- Te menj csak, én addig megvárlak itt kinn, ne aggódj - bizonygattam, ám megragadva a karomat kezdett el húzni a képautomata felé, s ahogy betessékelt maga mellé, behúzta a függönyt.
Közelebb ült, majd "V" jelet mutatva mosolygott a velünk szemben lévő kis kamerába.
- Mosolyogj, Subin-ah.
Átkarolta a vállamat, én pedig erőt véve magamon villantottam egy őszinte mosolyt, hiszen bármennyire is próbáltam tagadni, nagyon is jól éreztem magam valaki mellett, akit a legjobb barátomnak tudhattam be.
Az utolsó kattanás után Bambam az automata jobb oldalán állva izgatottan várakozott, majd kihúzta a gépből a várva várt fotósorozatot.
- Azta, nagyon jól sikerültek, nézd!
A képekre lestem, nem is tudom, mikor éreztem magam ennyire felszabadultnak, s a legfontosabb: boldognak.
- Ez a kettő a tied, a másik kettő az enyém. Kiragasztom majd a falamra, és megígérhetem neked, hogy rengeteg hasonló képünk lesz még! Nézd meg, milyen aranyos vagy, ha mosolyogsz! - mutatott rám a képeken, s nem úgy, mintha gúnyolódni szeretett volna, sokkal inkább úgy, mint aki komolyan gondolja minden egyes szavát.
Úgy hiszem, eljött a pillanat, amikor rájöttem: mostantól gyökeresen megváltozik az életem, egy baráttal az oldalamon.
