Csak barátok, mi? -CAD ff.

5.rész- "Erről csak is én tehetek..." -Tessa

Elaludtam, ez igaz. De nem arra számítottam, hogy a bátyám ordibálására kelek hajnal kettőkor. Kikászálódtam az ágyból, majd át mentem Shawn szobájába.
-Mi van Shawn? -néztem rá idegesen.
-Semmi. -morogta, majd tárcsàzott valakit. -Vedd már fel! -idegeskedett.
-Shawn! Mond már el mi van! -emeltem meg a hangom.
-Mondom, hogy SEMMI! -emeli meg ő is a hangját. -Nincs hozzá közöd. -teszi hozzá, de úgy, hogy még ő sem hiszi el. Nem hogy én.
-De igenis van! Hajnal kettőkor ordibálsz!! Mégis mi a franc van? -kiabáltam már én is, miközben Shawn már talán a tizedik hívást indította. Ekkor rápillantott a kezemre, amely be volt kötve, majd megrázta a fejét. És akkor rájöttem...
-Tess... -nézett rám ijedten, mikor meglátta halál sápadt arcom.
-Nem. Az... az nem lehet. -néztem rá kikerekedett szemekkel. -Mond, hogy nem! -sírtam, majd a földre rogytam. -Nem, nem NEM!! -üvöltöttem. Shawn azonnal hozzám ugrott, majd szoros ölelésbe vont.
-Tess, nyugi. -suttogta. Leráztam magamról, majd megpróbáltam felkelni. Sikertelenül. Lábaimat a mellkasomhoz húztam, majd átkaroltam azokat két karommal, és ringatózva próbáltam megnyugtatni magam.
-Nem... nem... nem.... -suttogtam, miközben könnyeim megállás nélkül fojtak. -Mit tettem... -bőgtem. Igen, pánikrohamom volt. Egyszercsak egy szúrást éreztem az alkaromban, majd elkezdtem megnyugodni. Shawn beadta a nyugtatóm. -Erről csakis én tehetek... -suttogtam.
-Mindketten ugyanúgy benne vagytok. -simított végig a karomon Shawn. A nyugtató kezdett méginkább hatni, vagy ez csak az állapotom miatt volt így, de elájultam. 
~~Shawn szemszöge~~
Tessa egyszercsak elájult.
-Sajnálom hugi, de ezt meg kell tennem. -sóhajtottam. Igen, többet adtam be neki a nyugtatóból, és tudtam, hogy ilyen àllapotban elég lesz ez ahhoz, hogy pár órára kiüssem. Felemeltem a húgom, majd átvittem a szobájába, majd letettem az ágyra, és mentem is. Hogy hova? Cameronhoz. Azonnal bepattantam a kocsimba, majd amilyen gyorsan csak tudtam, Dallashoz hajtottam. Mivel tudtam, hogy mindenki alszik már, a tűzlépcsőt választottam. Az erkélyén álltam, és bekopogtam. Maximum egy perc múlva Cam ki is nyitotta az ajtót, de komolyan úgy nézett ki, mint akit megnyúztak.
-Szia... -sóhajtotta. -Gyere be... -motyogta.
-Szia. -hadartam. -Nem, te jössz velem. Most! -fogtam meg a karját, és kihúztam az ajtón.
-Minek? -nézett rám értetlenkedve.
-Mert meg kell ezt beszélnetek Tessával. -forgattam a szemem.
-Ugyan mit? -értetlenkedett továbbra is Cam.
-Azt, hogy szeretitek egymást.. Cam. -néztem rá komolyan. -Rájött mit csináltál. -sóhajtottam. -Teljesen kiborult. Pánikrohamot kapott, és csak azt hajtogatta, hogy mit tett... hogy ez nem lehet.
-Beadtad neki a nyugtatót? -kérdezte ijedten.
-Többet, egy kicsivel. -Cam hirtelen megfeszült. -Nyugi, csak alszik egy két órát. Vigyáztam, hisz a húgom. De haver.. ez így nem mehet.
-Írt egy sms-t este. -vette ki a telefonját a farzsebéből, majd feloldva azt visszakereste az üzenetet, és a kezembe nyomta. Végigolvastam, majd kérdőn néztem rá. -Ugyanakkor szeretett belém, mint én belé.. -sóhajtotta. -Ugyan azon a kibaszott napon. -kezdett el fel-alá járkálni. -És én idióta nem vettem ezt észre. -akadt ki, majd beleütött egyet a falba.
-Héj, héj, héj! Elég, jó? Megakarod oldani a helyzetet? -emeltem fel a hangom, mire ő csak némán bólintott. -Akkor most fogod magad és eljösz velem. És megbeszélitek.
-Shawn.. most alszik, nyugodt. Nem akarom felzaklatni. Holnap beszélek vele.
-Igéred? -tartottam felé a bal kezem.
-Igérem. -fogott kezet velem.
-Akkor most szépen hagylak, de ha holnap nem beszélsz vele, akkor megverlek.
-Rendben. -nevetett fel kissé Cam, majd intett egyet, amikor a tűzlépcsőn távoztam.
Nemsokkal később, mikor hazaértem Liyah-t és Axelt találtam a konyhában.
~Tessa szemszöge~
Egyszercsak felébredtem. Ránéztem az órára. Hajnal 3... Shawn benyugtatózott? Azonnal meg akartam keresni, de ebben a pillanatban megláttam, hogy Liyah mellettem fekszik.
-Mi csinálsz itt törpi? -kérdeztem.
-Shawn elment valahova, én pedig féltettelek, nehogy megint beteg legyél, így gondoltam átjövök és vigyázok rád. -mondta. Nem tudtam mit mondani. Csak fogtam és szorosan megöleltem.
-Nem leszek beteg megint, jó? -suttogtam. Ekkor Liyah kicsit elhúzódott és a szemembe nézett.
-Igéred? -kérdezte.
-Igérem. -bólintottam, mire ő felém nyújtotta kis kezét, és kezet fogtunk. -Mit szólsz.. egy éjjeli nassoláshoz? -kérdeztem nevetve.
-Ehetek müzlit? -kérdezte csillogó szemekkel.
-Persze. -nevettem, miközben elindultunk lefelé a konyhába. -Sőt tudod mit.. mivel Shawn csak úgy eltűnt, így megesszük a nagyon fincsi müzlijét, rendben? -kérdeztem.
-Jóó! -ujjongott a húgom. Le siettünk a lépcsőn, majd Liyah leült az étkező asztalhoz, én pedig a szekrényhez mentem, és levettem két müzlis tálat, majd Shawn müzlijét is. Kiborítottam mindkettőnknek egy-egy jó nagy adagot, aztán elővettem a hűtőből a tejet, és a tálakat tele töltöttem. Miután visszaraktam a tejet a hűtőbe, előszedtem két kanalat, és helyet foglalván Liyah-nal nyujtottam az egyiket.
-Jóétvágyat. -mondtam nevetve, miközben a húgom már rég tömte magába a müzlit.
-Nekedis. -mondta teli szájjal, majd újra teljesen a müzlijére koncentrált. Énis neki láttam, amikor a bejárati ajtó kinyílt, és belépett rajta a bátyám. Arcán elsőre az idegességet és mégis a  nyugodtságot tudtam kivenni, majd amint megpillantott minket, arca kissé elsápadt.
-Hát ti? -kérdezte meglepődve majd észrevette a müzlit. -Az az én müzlim?
-Axel mondta! -tette fel Liyah védekezően a kezét, mire Shawn felém fordult.
-Liyah, légyszives mond meg a bátyádnak, hogy mivel rosszat csinált, így ez a büntetése. Megesszük a müzlijét, és én beszélni sem vagyok hajlandó vele. -néztem végig a húgomra.
-Axel azt mondta, hogy.. -kezdte volna, de Shawn félbeszakította.
-Hallottam.. -mondta idegesen, majd felém fordult. -Tess, komolyan? -nézett rám felvont szemöldökkel.
-Liyah, te hallottál valamit? -néztem rá.
-Azt kérdezte Shawn, hogy komolyan. -mondta. Erre én mély levegőt vettem, megettem az utolsó falat müzlimet, felálltam a bátyámmal szembe, majd így szóltam.
-Komolyan. Én nem beszélek olyannal, aki azt mondja mindig itt lesz nekem, majd amikor a legjobbkor kellene, akkor gyorsan "leráz" -rajzoltam idézőjeleket a levegőbe. -és elhúz. -fejeztem be a mondandóm, majd az immáron üres müzlistálamat a mosogatóba raktam. Indultam volna fel a szobámba, amikor Shawn megragadta a kezemet.
-Ne kezd.. főleg ne előtte. -suttogta ingerülten, majd a húgom felé biccentett, mire én egyszerűen kirántottam a karom szorításából, és így szóltam.
-Nem én kezdtem. De teszek róla, hogy úgy legyen befejezve, ahogy azt tényleg kell. Hogy mindenki megkapja azt, ami jár neki. -mondtam végig a szemébe nézve, majd Liyah felé fordultam. -Drága, kérsz még? -kérdeztem mosolyogva.
-Nem köszönöm. -állt fel az asztaltól, majd ő is a mosogatóba helyezte a tálját. -Megyek visszaalszom. -mosolygott, majd mindkettőnknek adott egy jóéjt puszit.
-Jóéjt. -mondtuk egyszerre mindhárman. Liyah után én is a szobámba indultam, de Shawn megint megállított.
-Neked mégis mi bajod van? -kérdezte idegesen.
-Nekem? -fordultam szembe vele. -Nekem? Neked mi bajod van? Benyugtatózod a saját húgodat, csak hogy elhúzhass? Mivan, valakinek állt a kis pöcse, és gyors kellett egy menet? -kérdeztem szemforgatva.
-Cameronhoz mentem. -nézett mélyen a szemembe, mire megdermettem.
-Mi.. miért? -kérdeztem dadogva, majd kihúztam egy széket, és leültem.
-Hogy kiderítsem mi van vele. -sóhajtotta, mire ereimben megfagyott a vér. -Nyugi, minden oké. Kivéve a.. tudodmit.
-Megcsinálta? -néztem rá könnyes szemmel. Shawn csak némán bólintott, mire én egyszerűen felálltam az asztaltól, felsétáltam a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Ez így nem mehet tovább.

Hellooo.
Új rész itt is. Remélem mindenkinek elnyerte a tetszését, ha igen, akkor nyugodtan kommentelj/voteolj. ❤️
Love you all,
Anna. ❤️