Nem Tudni

Eltévelyedve

A pénzből, amit anyukám ágya alatt tárolt bödönben találtam, bőven futotta mindenre, úgyhogy úgy döntöttem, nem koptatom a sarkam. A vonatpályudvarra kiérve odacsapódtam a pénztárhoz.
- Jónapot, melyik vonat megy innen a legmesszebb? - kérdeztem, mire kaptam egy szemöldökvonogatást, de a monitorra nézett.
- A kanadai.
- Na és országon belül?
- Ööö... Denverbe megy a vonat. 46 perc múlva.
- Köszönöm. Akkor oda egy diákot - haraptam el az utolsó szót, révén az már nem igaz.
- Retúr? - kérdezte, egyik ujját a billentyűzet felett tartva.
- Abszolút nem - ingattam hevesen a fejemet, és kikaptam a kezéből, amikor felém tartotta a jegyet.

Leültem a legközelebbi padra, és az utam során először eszembe jutott, hogy vajon hova fogok menni. A nagy kérdés leginkább az, hogy letelepszek máshol, vagy utazgatok folyamatosan. Egy magammal folytatott rövidebb vita után eldöntöttem, vogy utazgatok. Sokkal izgalmasabb.
21 percnyi várakozás után levágódott mellém egy korombeli srác. Fülében fülhallgató, amiből rock szólt, de olyan hangosan, hogy, ha nem dugja be a fülébe, akkor is tökéletesen hallotta volna. És akkor leesett.
- Te TOAD-t hallgatsz! - vigyorogtam rá, mire azt hiszem, kicsit meglepődött, de kivette a hozzám közelebb lévő fülhallgatóját.
- Hogy mondod? - vonta fel az egyik szemöldökét.
- Semmi, csak szeretem a számot, amit hallgatsz - sütöttem le a szemem, mire bólintott, én meg elkönyveltem, hogy tutira hülyének néz. A következő pillanatban egy kéz a fülem mögé tűrte a hajamat, és valami hideget rakodtt a fülembe. Nagyon meglepődtem, és kérdően ránéztem, de ő már csukott szemmel hátradőlt. Így jobb híjján hallgattam a szuper számokat, de tök bénának éreztem magam, mert amikor valamelyiket nem ismertem, nem mertem megkérdezni, mi az.
- Na én húztam - állt fel egyszercsak, mire bólintottam.
Ránéztem a telefonomra, és észrevettem, hogy lassan nekem is indulnom kell.
A vonaton beültem egy négyes helyre, és miután levettem a cipőm, felraktam a lábam az előttem lévő ülésre. Nem sokára elnyomott az álom.

Nem álmodtam.

Arra keltem, hogy valaki figyel. Szemem még csak homályosan ismerte fel a dolgokat, de előttem kifejezetten egy fekete pacni volt. Amikor kiélesedett a látásom, észrevettem, hogy a pályaudvari srác ült átlósan velem szemben.
- Követsz? - ásítottam, mire felnézett.
- Igen - kacsintott rám, mire észrevetten a szemét. Kék volt, mint az óceán, és titokzatos, mint egy jó könyv - Tate - nyújtotta a kezét, mire felocsúdva a bámulásból, megráztam.
- Mase - mosolyogtam.
- Na és hova? - nézett ki az ablakon, ami kiemelte az állkapcsát.
- Denverbe - emlékeztem vissza, mire bólintott.
- Miért?
- Nem egy izgi sztori - biggyesztettem le a számat, de amikor láttam, hogy továbbra is kérdően néz rám, folytattam - nem volt nekem jó ott. Nem illettem be. Nem gondoltam volna, hogy valaha ráveszem magam, de ma reggel kaptam egy kis testi noszogatást - emeltem fel a bekötözött kezemet - úgyhogy most itt vagyok. Na és te?
- Nem számít - ingatta a fejét, úgyhigy annyiban hagytam.

Újból elaludtam, és csak akkor keltem fel, amikor megállt a vonat Denverben.

- Hát te? - csodálkoztam, amikor megláttam, hogy Tate még mindig ott ül előttem.
- Itt szállok le drágám - mondta enyhén lenézően.
- Nem mondtad!
- Nem kérdezted - mondta nyugodtan,
- Ott a pont. És hova mész? - kérdeztem.
- Ööö... nem tudom. Ahova te? - bizonytalanodott el, amin csodálkoztam.
- Nincs úticélod?
- De van. A legközelebbi hostel. Meg egy hamburgeres - simogatta meg a hasát.
- Megegyeztünk. Irány kajálni - ugrottam egyet, nehogy lecsússzon a vállamról a hátizsák, és megindultam. Tate-tel az oldalamon hirtelen nem is tűnt olyan szörnyűnek ez a világ.

Épp egy nevetve megpróbáltam egy sültkrumplit a számba rakni, amikor észrevettem, hogy elkomorodott.
- Mi bajod?
- Csak elgondolkoztam. Azért jöttem el, hogy újrakezdjem. Hogy ne kerüljek senihez közel. Erre itt vagy te.
- Figyelj, nem kell közel kerülnünk egymáshoz! Csak együtt utáljuk a világot, és elosztjuk a költségeket - kacsintottam rá.
- De én nem ezt akartam. Én egyedül be akartam járni az országot.
- Na akkor figyelj - néztem már én is komolyan - senki nem kötelez rá, hogy velem légy. Első, és második alkalommal is te ültél mellém. Ha akarsz, most lelépsz.
- Nem akarok - sütötte le a szemét, és rádöbbentem, hogy ezt a vitát mpst nem velem folytatja, hanem önmagával.
- Akkor jól van. Döntsd el mit akarsz, én addig elmentem körülnézni a városban. Valahol csak megtalálsz. Mint mindig...
- Menj csak!

Összeszedtem a táskámat, és megindultam. Napszemüvegemet a fejemre téve bámultam körbe. Szép város ez a Denver. Épp békésen sétáltam, amikor megláttam egy souvenir boltot. Megálltam előtte, és gondolkoztam. Végül bementem, és vettem Tommynak egy Denveres műanyag hűtőmágnest. Besúvasztottam a táskámba, és mentem tovább. Egy bő egy órás séta után megálltam egy parkban. Boldogan vettem észre, hogy nem vagyok messze onnan, ahonnan elindultam, úgyhogy Tate megtalál. Leültem egy padra. 20 perc után már elkezdtem aggódni, hogy mégsem jön vissza, aztán hátulról ráugrott valaki a padra.
- Tate! - kiáltottan fel boldogan, és a nyakába ugrottam.
- Nana kislány hátrébb! - tette fel a kezét, de még volt időm beleszagolni a pulcsijába. Menta és citrom illata volt. Mintha olyan sok liminádét inna, hogy már a bőrét is átitta.
- Na és most hova? - kezdtem el lóbálni a lábam, ami egyértelműen hülyén nézett ki, mert túl hosszú volt a lábam ehhez a padhoz.
- Út közben láttam egy lepukkant szállodát. Megnézzük?
- Ha csótányok vagy szellemek vannak, seperheted a port utánam.
- Félsz a szellemektől? - mosolyodott el, ami meg kell hagyni, jól állt neki.
- Te nem?
- Én haverkodom velük majd szólok nekik, hogy téged riogassanak - ajánlotta fel, nekem meg komoly erőfeszítéseket kellett tennem, hogy ne sértődjek be arra, hogy így gúnyolódik rajtam.
- Kösz. Na menjünk!
- Erre - engedett maga elé.

Nem kellett sokat menni, hamar odaértünk a szállodához. Igaza volt, tényleg lepukkant. A repedezett ajtó felett kiégett lámpák jelezték az egykori feliratot: Diamond Ring B&B

- Na hajrá - nyitottam be, és reméltem, hogy nem törik szét semmi.
A recepciónál egy gyöngyláncos szemüveges néni irogatott egy vastag lapú füzetbe.
- Jónapot! - csapta le a telefonját Tate a pultra.
- Szia drágám - tolta le az orrán a szemüveget Dakota Peters, ahogy azt a kitűzőjén láttan.
- Van kétszobás lehetőség?
- Ha kibérelsz két szobát, igen - mondta ki Dakota, amitőp féltem.
- Arra nincs pénzünk. És kétágyas?
- Az van. 216-os szoba - dobta oda a kulcsot, és miután fizettünk, felcaplattunk a lépcsőn.
Nem kellett sokáig keresni a szobánkat, egy zöld, rozoga ajtó mögött meg is találtuk. Beléptünk, és nem kellett sokáig nézelődnöm, hogy leessen az állam.

Sziasztok, ez volt a második rész. A következő részekben valami alakul, és majd új szereplők is jönnek. De egyelőre nem mondok többet. Jó olvasást, és ha tetszett, ne felejts el szavazni!