Egy ágyban a padtársammal! Cameron Dallas ff.

Pörögnek az események(végén 18+)

Meg  sem próbáltam bemenekülni  a házba,  tudtam, hogy semmi értelme nem fogok tudni megszökni  előle. Ha azért  van itt, hogy beszéljen  velem mindegy, hogy én mit akarok meg fogja  tenni. Lassan szeltem át a pázsitot  a házunk  elől  odalépdelve Calvinhez végig a szemeibe  bámulva. Fontos, hogy ne mutasd  ha félsz.

-Nahát nahát Chelsie...csak nem udvarlóra  tettél  szert??-hitetlenül  és gúnyosan  kezdett  kicsúfolni- Hát máris  elfelejtettél?? Hiszen olyan szép  pár voltunk!- undorodtam  a megjátszott  sajnálatától  ès a hatás  kedvéért  még le is biggyesztette  az ajkait. Pont mint egy psychopata  komolyan mondom!

-Elég  a félrebeszélésből. Miért vagy itt? Azt mondtad többet soha nem foglak  látni.

-Tudod Chelsie amíg távol voltam rájöttem mennyire nagyon szeretlek és hiányzol  nekem. Minden együtt  töltött percüket újraéltem  kínomban...- kíváncsi  vagyok  melyik hülye szakítós  oldalról  szedte  össze  ezt a dumát - De most visszajöttem  hozzád. Kezdjünk  előlről  mindent- közelebb  lépett  és tenyerét  az arcomra  fektette  ahogy próbált odahajolni, hogy megcsókóljon.

Erre én persze azonnal  hátráltam  és kezét  elütöttem az arcomtól  mert már a hányingerem  tőle  kezdett émelyítővé  válni. Ne. Nyúljon. Hozzám.

-Hagyjál. Ne nyúlj  hozzám  és ne gyere  a közelembe. Gyűlőllek  és undorodom  tőled  reméltem , hogy felfordulsz  ott ahol vagy!
Calvin szemei  elsötétedtek  amint leesett  neki mit mondtam majd erőszakosan  megragadta  állkapcsom  és megszorítva azt kényszerítette, hogy a szemébe  nézzek 

-Jól figyelj rám Chelsie! Lehet elfelejtetted  amióta  elmentem  de itt az van amit én akarok! Te azt csinálsz amit én akarom ,hogy csinálj! Mert te az enyém vagy!- végig a szemembe  nézve  sziszegte  szavait  amitől  be vallom  őszintén  megijedtem. Arcomat egyre jobban szorította  mindegy  nyomatékosításként szavainak nekem pedig egyenként  lejátszódtak  az emlékeim azelőttről mielőtt még el ment... De most nem adhattam meg magam az akaratának. Most már van aki miatt nem akarom megadni  magam az akaratának.

-Tévedsz. Meg volt az esélyed  és elcseszted. -vertem le magamról  a kezét. Rettenetesen koncentráltam ,  hogy a hangom ne remegjen meg.

-Chh....hogy felvágták  valakinek a nyelvét! Csak nem amiatt  a seggfej  miatt állsz  velem szembe  aki elhozott?? Hát tényleg azt hiszed, hogy szeret?? Ugyan már babám  ezt nem gondolhatod komolyan...téged csak én szeretlek...hagyd őt...én itt vagyok...

-Az egyetlen akinek el kell hagynia  valamit az te vagy. Se engem ne szóltíts  a babádnak  se őt seggfejnek. Én lezártnak  tekintem  a kettőnk múltát, tedd te is azt. Menj vissza oda ahonnan  idejöttél  és hagyj  minket  békén!- Na igen. Lehet, hogy a "minket" ki kellett volna hagyjam  a mondandómból  mert ahogy kiejtettem  a számon  a szavakat  a srácnak még az aurája  is megváltozott.

-Minket hmm?? Chelsie azt hiszem elfelejtetted, hogy én mindig megkapom azt ami nekem kell! De tudlak ám emlékeztetni...én a helyedben  vigyáznék  a lovagomra  nehogy véletlenül  valami baja essen...

Szinte szaladtam  befele  a szobámba. Úgysem tenné meg. Tudom ,hogy agyilag  baj van vele  de nem teheti  meg. Legalábbis  nagyon  remélem...

Mondanom sem kell aznap éjjel nem igazán aludtam sokat aminek meg is lett az eredménye...

Másnap reggel nem mentem suliba. Nem volt még elég erőm, hogy az osztályteremben  össze  legyek zárva vele... Ugyanakkor amíg nem vagyok ott és Cameron nem tapizik  ő sem fog rá szállni. Legalábbis nagyon remélem...