Az én tökéletesen elbaszott életem

2.

Vekker, szundi, rohanás. Szokásos reggeleim egyikén éppen nagyon rohantam az órámra, mikor az ajtóban valaki elkapott. Samuel Anderson. Nem hiszem el, hogy nem tud leszállni rólam! 

- Mit akarsz, Anderson? - Végignéztem rajta. Farmert és fehér V-nyakú pólót viselt, amin kirajzolódott a tökéletes mell és hasizma.

- Nálad hagytam valamit. Szétnézhetek a szobában?

- Mégis mit képzelsz? Nem! Mond meg, hogy mi volt az és ha megtalálom visszaadom. 

- Hát, ez nagyon személyes - kezdett el dadogni.

- Akkor így jártál! - mentem el mellette. Megragadta a karomat, visszahúzott és nagyon bizalmasan suttogott a fülembe.

- Egy gyűrű az, amire nagyon nagy szükségem lenne. Megismered, mert nem női darab. Neked tuti nincs olyanod. 

Ijedten kaptam a bőrdzsekim zsebéhez. Itt volt nálam. A lánccal együtt. Nem akartam visszaadni neki. Még nem. 

- Rendben, szétnézek. De nem ígérek semmit! Lehet, hogy nem is nálam hagytad.

- Meglehet - vágott zavart képet. Nagyon nagy dolog lehet, ez a gyűrű, ha ennyire kell neki. 

- Figyelj, nekem mennem kell.

Szó nélkül elengedte a karom. Elindultam a folyosón az órámra. 

Mindig utáltam az ebédet. Hogy mindenki egyszerre van egy kis térben összezsúfolva. Fúj. Miért nem lehetne, hogy mindenki akkor megy, amikor akar és oda ül ahova akar? Miért van az, hogy megvannak a klikkek és nem ülhetsz máshova? Esküszöm, ez még rosszabb, mint a gimiben. 

Leültem a szokásos helyemre, az ablak mellé, a sarokba. Mióta én vagyok az egyetem ribanca, azóta nagyon ritkán eszek társaságban. Általában az embereknek addig kellek, amíg ki nem használnak, vagy amíg meg nem dugnak. Tehát nincsenek barátaim.

Gimiben volt egy lány, Sarahnak hívták. Az első napon találkoztuk. Évfolyamtársak voltunk de azonnal jóba lettünk. Szinte minden nap egymásnál voltunk. Filmet néztünk, tanultunk vagy a legújabb pletykákat beszéltük ki. Mindig ott voltunk a másiknak. Aztán mikor elkezdtem lázadni, eltávolodtunk. Nem tetszett neki az az énem. Őszintén, nekem se tetszik ez az énem. Nagyon sajnálom, hogy elrontottam. 

Bedugtam a fülhallgatómat, maxra állítottam a zenét és kizártam a külvilágot. Csak a kajámra koncentráltam. Észre se vettem, hogy leült mellém valaki, csak mikor megbökte a vállamat. Meglepődve tapasztaltam, hogy Kevin Johnson ül mellettem. Kivettem a fülhallgató és felé fordultam. 

- Szia Kevin! Hát téged meg mi hozott a sötét oldalra?

- Szia Flora! Csak láttam, mennyire magányos vagy és én is magányos vagyok és gondoltam, legyünk együtt magányosak. 

- Mi van a "Kevinimádókklubjával"? 

- A nyavalygós libákra gondolsz, akik csak azért vannak velem, hogy elmondhassák, hogy van egy meleg haverjuk? Inkább vagyok veled, mint velük.

- Ööö, ezt most bóknak vegyem vagy sértésnek? - nevettem fel. El is felejtettem, milyen társaságban lenni. Felemelő érzés, az biztos. 

Sokáig ott ültünk. Szerintem én még nem maradtam ott az ebédidő végéig. Végig csak beszélgettünk és nevettünk. Nagyon jól esett. De nem tudom, hogy bízhatok-e benne. Nagyon nehéz megbízni az emberekben, főleg az én múltammal. Mikor vége lett az összes órámnak, Kevin elkísért a szobámig. 

- Kevin, köszönöm ezt a napot. Nagyon sokat jelentett nekem.

- Ugyan Flo, semmiség! Neked is lehetnek barátaid. Vagy csak egy. Mindegy. De neked is lehet. 

- Köszönöm! - öleltem meg. - Lenne kedved esetleg megnézni egy filmet? 

- Persze - azzal a lendülettel be is vágódott a szobámba, majd hirtelen megtorpant az ajtóban.

- Mi az? - kérdeztem. 

Benéztem és egyszerűen nem hittem a szememnek. A koli felügyelő volt ott a szobatársammal, Lyzaval. Ekkor esett le. Van az a hülye szabály, hogy mivel ez egy lány koli, ezért a szobába nem lehet fiúnak tartózkodni. Lenéztem és láttam, hogy Kevin éppen a küszöbnél áll, a szobában. A felügyelő észre vette, hogy nézek valamit és ő is meglátta. Erre elmosolyodott. Ki fog tenni, érzem. Már régóta ki akart, csak várta a megfelelő pillanatot. 

- Öhm, jó napot! Miben segíthetek? - kérdeztem, mentve a menthetőt.

- Üdvözlöm, kisasszony! Bizonyára tudja, miért vagyok itt. A mai nap valaki jelentette, hogy tegnap reggel egy fiú távozott innen. Jöttem megkérdezni, hogy mi a magyarázat erre és ekkor futottam össze Miss Prescottal, aki megerősítette a dolgokat. Szóval, a szabály értelmében el kell Önt tanácsolnom a kollégiumból. 

- Mivan? Lyza még nem is volt itt tegnap! És mivel bizonyítja, hogy volt itt valaki? Mi van, ha nem az én szobámból ment el? Nincs bizonyítéka ellenem!

- Dehogynem, Miss Marshall, van! Ez a fénykép tökéletesen igazolja, hogy a fiatalember a maga szobájából távozott. 

A kezembe adta a telefont, amelyen egy kép volt megnyitva. A képen tisztán látszott, hogy Anderson éppen becsukja az ajtót és a szobaszámom is. Még jó, hogy Samnek csak a háta látszik. 

- Szóval, amint látja, van bizonyítékom. 

- De Lyza akkor se volt itt tegnap! Erre nem mond semmit? 

- Miss Prescott bejelentkezett tegnap, tehát itt volt. 

-De... - nem tudtam mást kitalálni. Ha kitesznek a koliból, apa nagyon mérges lesz. És én nem akarok akkor vele kettesben egy helyiségben lenni. 

- Hagyd Flo. Nem tudsz ellene semmit se tenni. - fogta meg Kevin a vállam. 

- Kérem, még a mai nap hagyja el a kollégiumot. A héten meg elintézzük a papírmunkát. Viszontlátásra! - és már el is ment a felügyelő. Sokkolva álltam az ajtó mellett. 

Ezt nem hiszem el. Ez is csak velem történhet meg. Csak idő kérdése, hogy apa megtudja. Bele se merek gondolni, hogy mi lesz akkor. Egyáltalán hol fogok ma aludni? Haza nem mehetek. Anyát nem hívhatom fel, ahogy Jasont sem. Nincsen senkim.

-Hé, nem lesz semmi baj! - húzott Kevin az ölelésébe. - Megoldjuk. Én itt leszek. 

- Na mi van? Most már az ilyenekre buksz? Nem is tudtam, hogy valaki komolyan tervez veled. Olcsó kurva. 

- Mond még egyszer - fordultam idegesen Lyza felé. - Mond még egyszer, ha mered. 

- Figyelj, én csak az igazat mondom. Ha nem tudsz vele megbirkózni, az már nem az én problémám. 

Oké, Flora, csak nyugodtan. Ahogy tanultad: nagy levegő, kéz ökölbe, majd kienged. Megy ez, kislány, megy ez.

- Én legalább kellek az embereknek. Nem úgy mint te. Engem megdugnak. Lesz egy csodás éjszakájuk velem. De te? Te senkinek se kellesz. Mikor is feküdtél le utoljára valakivel? A vibrátor nem számít. Lássuk csak. Már nem is emlékszek. Szóval jól gondold meg, hogy mit mondasz. Nem vagyok kurva, mert nem kapok pénz az éjszakák után. - mosolyogtam. 

- TAKARODJ KI A SZOBÁMBÓL! 

- Már megbocsájts, de ez még az én szobám is, amíg alá nem írjuk a papírokat. 

Felkapta a táskáját és kiviharzott a szobából. Elkényeztetett picsa. Kevinre néztem. Teljesen meglepődve ült az ágy szélén.

- Nem gondoltam volna, hogy a mai beszélgetésünk után én még hallani foglak téged így beszélni. 

- Ne haragudj, Kevin. Nem akartam, hogy így láss. Utálom ezt az énemet. De ez az ember kikészít. Nem tudod miket csinált az elmúlt egy évben. 

- És mi lesz most? 

- Összepakolok és majd meglátjuk.