A farkas rabja [SZÜNETEL]

1. rész

A nevem Kon, nemrég töltöttem be a 15-öt. Ahogy a nevem is mutatja, nem vagyok több egy egyszerű játékszernél... Egy mélyvörös hajú, égkék szemű fiú könyököl az ablakban. Tekintete unott, életkedv csillanásához még csak hasonlót sem lehet lelni íriszeiben. Lassan már delet üt az idő, ám ő még csak nemrég kelt. Kócos tincsi közé futtatja ujját ezzel kisöpörve azokat szemei elől. Ez után kezét ajkai elé húzza s elnyom egy ásítást. Maga mögül sugdolózást hall, mire hátra fordul és egyszerűen felemeli középső ujját jelezve, nem kérdezte azok véleményét. Hisz tudja hogy róla sutyorogtak. Mindig ez van. A szüleimnek nem kellettem így egész kis koromban eldobtak maguktól. Azóta ebben a bordélyházban élek... már ha ezt életnek lehet nevezni. A fiú inkább visszamegy szobájába. Az ott terjengő szinte émelyítően édes szagot mind a mai napig képtelen teljesen megszokni. Elhasal ágyán s egy párnát gyűr feje alá. Fáraszt volt a tegnap éjszakája s teljesen kimerültnek érzi magát. Pedig ez a hét még csak most kezdődött. Sosem hagyhatom el ezt a házat mivel már próbáltam szökni. Legszívesebben eltűnnék, elmennék valahova messzire. Elegem van már belőle hogy akaratom ellenére kell nőkkel és férfiakkal is össze feküdnöm végig úgy csinálva mintha élvezném is. Pedig mind olyan egyforma. Az ágyban is és amúgy is. Csak jönnek, megdugatják magukat, vagy megdugnak és utána mennek is. Az itt ,,dolgozók" közt én mondhatni a legalacsonyabb szinten vagyok. Külsőségekben fényűzés ám semmi több. Hozzám az egyszerű emberek jönnek akiknek csak egy olcsó aktus kell, semmi több. Kielégítem őket és már mennek is. De nem is akarnék ennél ,,magasabb szintre" jutni. Na meg nem is tudnék... A fiú lassan átfordul a hátára s a baldachinos ágy selyemfüggönyét kezdi tekintetével tanulmányozni. Talán ideje lenne már ennie, hisz nagyjából egy napja mér annak hogy utoljára ételt látott. De az emberi ennivalók nem csillapítják éhségét így nem érzi szükségletét annak hogy addig is a megvető pillantásokban részesüljön. Nem vagyok ember. Vámpír vagyok, egy egyszerű, megvetni való vérszívó. Sokszor szívesen megcsapolnám a ,,szolgáltatásaim" mellett a klienseim, de nem járnék jól a későbbiekre nézve. Azok visszakérik a pénzüket, én meg kapok egy kiadós verést. Szóval jobban járok ha tűrtőztetem magam... Hasa kordul egy kisebbet de igyekszik nem foglalkozni vele. Inkább alszik, ha már este nincs rá lehetősége.
Mikor szemeit ismét felnyitja már bíbor színbe öltözik az ég s a nap lemenni készül. Számára viszont csak most kezdődik a munka. Fáradt sóhaj mellett megy s tusol le hogy frissen várja vendégeit.
Épp visszaér ágyához mikor ajtaja hang nélkül nyílik  s belép rajt az első vendége. Magas férfi, a húszas éveiben járhat. Haja az átlagnál valamivel hosszabb, ki van engedve, s enyhén kékes árnyalatú fekete. Szeme arany színben pompázik, jobbját azonban egy szemkötő fedi. Ez egy kissé titokzatos hatást kölcsönöz neki. Ajkaira ravaszkás mosoly ül ki mikor tekintetét a vörös hajú fiúra vezeti. Ruhája alapján egy nemesi származású alakról lehet szó s ez kissé meg is döbbenti a vámpírt. Mégis mit keres nálam? Biztosan rossz szobába jött. Na mindegy... Ez után egy kedvesebb mosollyal üdvözli.
-Szép estét gazdám. -Ejj de utálom én ezt a megnevezést használni...- Mit tehetek önért? Csak mondja és...
Mire a fiú befejezné a mondandóját melyet minden alkalom előtt el kell ismételnie vendégeinek az idősebb fél vállaira fogva az ágyra nyomja s négykézláb felé magasodik...