Te leszel a következő! - /Befejezett/

#1

GYILKOSSÁG BATON ROUGE-BAN – HOLTAN TALÁLTAK EGY TIZENKILENC ÉVES FIÚT AZ EGYETEM KÖNYVTÁRÁBAN. A NYOMOZÓ HATÓSÁG SZEMTANÚKAT KERES.

– Apa, ez aztán hervasztó! – dünnyögtem és a táskám mélyére rejtettem a Baton

Rouge Post egy héttel ezelőtti számát.

Apám úgy tervezte, hogy az összegyűjtött újságokkal megpróbál kedvelt csinálni a környékre való költözéssel, de csak rontott a helyzeten.

– Ez az újság nem szól másról, csak gyilkosságról, eltűnt emberekről és a hurrikánszezonra vonatkozó óvintézkedésekről!

Apu az alsó ajkát szívogatta.

– Hazel, ne várj csodát – mondta szelíden. – Ez a hely még mindig jobb, mint Los Angeles.

– A környéken több az akció, mint egy Tom Clancy könyvben – forgattam meg a szememet, arra gondolva, mennyire vártam, hogy az egyik legdélebbi állam fantomvárosába vackoljuk be magunkat, ami a legtöbb térképről hiányzik, és ahol remélhetőleg soha nem történik semmi.

Apa erre megkukult, naná, hogy nem tudott semmit sem mondani. Totál letekertem az ablakot, az iPodomon Linkin Parkot bömböltettem, miközben hagytam, hogy a szél arcomba csapja hosszú hajamat.

Ha az ember szülei elválnak, abban mindig van valami szívás. Nem elég, hogy az egész életem fenekestül felfordult, és hogy a válás után az ősök végérvényesen megutálták egymást, de elhatározták, hogy két különböző államba menekülnek. Mindegy, hová, csak jó messzire legyenek egymástól.

Anyám megcsalta apámat. Reméltem, hogy kibírják a középiskola végéig, amikor elmegyek egyetemre és csöppet sem érdekelt, hogyan rendezik le maguk között az ügyet. De aztán anyám kitalálta, hogy nem hajlandó tovább titkolni az érzéseit sem előttünk, sem a rajongói előtt, így végül ő tette fel az i-re a pontot.

Apu nem csinált nagy ügyet belőle – legalábbis ezt mutatta mások felé. Kinézett magának egy helyet, ami a lehető legmesszebbre esett a hollywoodi csillogástól, és alig egy hónap alatt lezárta az életét Los Angelesben. A szüleim eladták a közös otthonunkat, megosztották a vagyont, aztán ki-ki ment a saját útjára.

Jelen tények ismeretében azt mondanám, hogy a válás mindennapos és sima ügy. Kivéve akkor, ha az ember anyja befutott színésznő.

Anya hivatásának hála mindannyian a középpontba kerültünk: a kíváncsiskodó rajongók, pimasz paparazzik folyamatos kereszttüzében álltunk. A filmszakmával járó felhajtás csak anyának jelentett szórakozást, apám hamar megelégelte a rivaldafény sötét oldalát, ezért otthagyta a filmstúdiót, ahol korábban vezető technikus-