Foci hercegnő

Four

Sziasztok! C:
Mindenek előtt szeretnék bocsánatot kérni amiért nem hoztam részt, csak nem volt ötletem :C
De most itt van/vagyok és remélem tetszeni fog,♥

Carol integetett majd mikor beszálltam az autóba könnyes szemmek figyelt.
-Indulhatunk!-sóhajtottam.

Roy biccentett majd beindította a motort, ami halk monoton zúgással jelezte, hogy készenlétben van. Kihajtottunk az útról majd szép lassan elhagytuk a várost.
-Öhm..-köhintett James. Fáradtan ránéztem, mire folytatta-Körülbelül két óra alatt fogunk odaérni. Nyugodtan aludj!-mosolygott rám.
-Nincs kedvem.-morogtam lehajtott fejjel. -James,-mondtam a nevét mire érdeklődő arcal kezdett fürkészni-ugye megvan a labdám?-kérdeztem vágyakozva. Halkan elnevette magát, majd vigyorogva bólintott.-Akkor jó!-sohajtottam-És tudsz focizni?
-Ah, profi vagyok!-nevetett.
-Majd meglátjuk.-kacsintottam.
Hasonló témákról való beszélgetéssel ütöttük el az időt. Rengeteget megtudtunk egymásról, úgy gondoltam szereztem egy új barátot. Őszintén reméltem, hogy az érzés kölcsönös.
Kínos lenne a kettőnk közti szituáció, ha ő máshogy érezne.
Mármint, ha nem kedvelne.
-Hé' nézz oda!-mutatott ki James. Vágtam egy afféle 'mi a francnak?' arcifejezést, majd tettem amit kért.
Megfordultam, és elállt a lélegzetem. Egy visszafogott méretű, ugyanakkor gyönyörű vár állt ott.
-Waoh..-ámuldoztam csillogó szemmel. Hófehérre volt feste. Volt két tornya, mind a kettő világoskék színben pompázott.
Hatalmas kertje volt tele virágokkal. Egy kis patak csobogott a kert közepén. Átvezettem tekintetem Jamesre aki elmosolyodott.
-Első dolgom lesz, hogy itt focizni fogok. Ez a kert nagyobb mint a pályánk!-hüldeztem.
-És kivel fogsz focizni, kedves?-vigyorgott James.
-Pff..-húztam ösze a szemem. Felnevetett, majd szólásra nyitotta a száját, de csendben maradt. Csak mosolygott. Nevetve megráztam a fejem, majd tovább bámultam ki az ablakon. Begordultunk egy széles útra, aminek két oldalán kerítés volt. Borostyán kígyózott végig a fekete vason, ami adott az egésznek egy mágikus hangulatot. Roy végigvezetett a hosszú utcán, majd leparkolt. Csak úgy az út közepére! Mind kiszálltunk majd a csomagtartóhoz mentünk. James felnyitotta azt én pedig kikaptam onnan a labdám. Dekáztam, a vállamon, homlokom pattingattam a labdát.
-Bravó!-kiáltott James. Megforgattama szemem, majd elvettem a csomagtartóból egy nagyobb méretű sportáskát.-Nem kell segít..-kezdte James, de félbeszakítottam.
-Elbírom!-dünnyögtem. Kezd nagyon idegesíteni!
Felkaptam a vállamra a táskám, a labdám a másik kezembe vettem, s vártam , hogy a két hím előttem sétálván mutassa az utat.
-Erre gyere!-mondta James és elindult a másik 'férfivel' az oldalán. Mentünk a hosszú köves úton, s közben azok a gondolatok villantak át az agyamon, hogy hogyan talált meg az anyám. Miért pont most? Miért hagyott el.
-Készen állsz?-kérdezte James. Felnéztem a hatalmas faajtóra. Nyeltem egy nagyot, majd lassan bólintottam. Benyitottam az ajtón és egyből megtorpantam. Ez gyönyörű! Egy hosszú folyosó vezetett egy szobához. Mellette egy hosszú, márvány csigalépcső, 'min széles, szürke bársonyszőnyeg terült el. A halványbordó falakat ezüst keretes festmények díszelegtek. A padlót egyszerű hófehér járólap borította.
-Ott van a folyosó végén édesanyád szobája.-mondta halkan James és az ajtó irányába mutatott.-Menj!-mosolygott rám bíztatásképpen. Aprót bólintottam, s elindultam a kis ajtó felé.
Végigsétáltam a hosszú folyosón, minden lépésem úgy hatott, akár kalapáccsal ütnék a földet, s nem csak egy tinilány sétálna rajta. Lábaim ólomsúlyúra nehezedtek.
Már csak pár lépés. Ujjaim enyhén elkezdtek remegni. Itt vagyok, már csak néhány centi választ el a kilincstől. Apró kezemet lassan a kilincsre emelem, majd lenyomom azt, s az ajtó halk nyikorgást hallat, mi egy megkönnyebbült sóhajhoz hasonlítható. Mintha csak arra várt volna, hogy kinyissák.
Az ajtó minden másodpercel tágabbra nyílik, s nekem egyre jobban györcsöl a gyomrom. A fejemen ezernyi gondolat hasít át. Ujjaim bizseregnek, mintha csak azt akarnák, gyorsabban nyissam. Már bent álltam a szobában, de nem mertem felnézni. Mintha félnék, hogy csalódni fogok.
-Samantha! Hát itt vagy végre!-hallottam meg egy izgatott, ugyanakkor kedves női hangot. Lassan felnéztem anyára, majd elmosolyodtam. Egy egyszerű szabású, nem giccses halványlila selyemruha volt rajta. Legalján leheletnyi fodor, ami fiatalosabbá tette. Hosszú barna haja nagy loknikban omlott vállára. Smaragdzöld szemeiből csupa öröm sugárzott. Ehhez társult a porcelán bőre, s piroskák arca.
-Szia anya!-mosolyogtam, najd karjai közé vetettem magam.