woman - styles.

part 1/1; Arabella

- Vadbarom! - kiáltom el magam, miközben szikrákat szoró szemeimet a göndörkére vezetem. - Ezt mi a halálért kellett? - az agyam a dühtől pörög, s csak megaláztatva állok az ebédlő közepén, nyakamban a forró levessel. Nincs szó mely kifejezné e pillanatban azt a gyűlöletet, mit eme fiú iránt táplálok. Barátnőm megszeppenve áll mellettem, s tán attól fél, hogy pár pillanat és felrobban a bennem lapuló időzített bomba. Nem ez volt Harry első húzása nálam, de remélem az utolsó.

- Ó! Véletlen volt! - mosolyog rám szerényen.

- Megtépem a fürtjeid- mondom indulattal telt hangon. - Olyan vagy, mint egy veszett kutya esküszöm! Még hasonlítasz is egy pudlira.

- Louis levesét is rád borítom bogaram - dörmögi orra alatt bosszúsan, s már nyúl is az említett ember tányérja felé. Louis csak ijedten nézi Harryt, s csak ennyit mond:

- Az én levesem nem vonod be a háborúba! - s szerencsére mielőtt Harry válaszra méltathatta volna, egy idegesítően vékony hang hasított a falak közé. Ami más esetben sehol se érdekelt volna, de most megment egy újabb nyaklevestől. Szó szerint.

- Miss Cooper és Mr Styles - szólít fel minket a kémia tanárnő, aki éppen ügyeletes a menzán. - Kérem jöjjenek velem - mondja, majd fejével a folyósóra vezető ajtó felé biccent, jelezve, hogy kövessük Őt. Tekintetem a mellettem ácsorgó Normara vezetem, aki csak dermedten figyeli az eseményeket tálcájával a kezében. Füstszínben pompázó haja arcába lóg, s nagy, barna szemeivel engem vizslat. Egy szemforgatással jelzem felé, hogy menjen, üljön le enni, egyszer jövök én is. Ezt megértve sétál el tőlünk, majd leül a szokásos asztalunkhoz. Egy nagy sóhaj után, mely kimerészkedni akart tüdőm falai közül, indulok a tanárnő, és Harry után. Az előttem lépdelő fiú tehet mindenről és félig engem fognak felelősségre vonni. Én ezt nem fogom hagyni! Mikor utoljára jártam az igazgatóiba, figyelmeztetett Mr Cooper, hogy a következő húzásomnál nem térít a felfüggesztésemtől. Ha engem Harry miatt fognak felfüggeszteni és esküszöm nem hagyom ép helyen a golyóit!

- Reménykedjetek, hogy Mr Cooper jó kedvében van - morogja Mrs Bell és egyenesen az iroda ajtajáig vezet minket. Miután megállunk a nagy ajtó előtt, melyre nagy, fekete betűkkel az van írva, hogy "IGAZGATÓI IRODA", a minket kísérő tanárnő kezeit felemelve teste mellől, kopogtat be. - Attól, hogy a magánéletetekben gondjaitok vannak, nem kell a fesztivált csinálni - morogja az orra, alatt. Harryvel egyszerre horkantunk fel, ami belülről kissé megmosolyogtat.

Az ajtó nyílik előttünk, majd megjelenik a jól ismert arc. Mr Cooper nem épp boldogan üdvözöl minket, s ez bennem csak egyre táplálja az idegességet.

- Jó napot - szólalunk fel, majd Mrs Bell beljebb tessékel minket, s be is csukja utánunk az ajtót. Vagyis inkább csapja. Mi csak csendben állunk és várunk Mr Cooper megjegyzéseire, amiknek valahogy hatással kéne lenniük ránk, amit kötve hiszek. A negyvenes éveiben járó férfi szép lassan sétál íróasztala mögé, ezzel is játszva idegeimmel. Minden másodperc egy órának tűnik, s ezen nem segít az óra idegtépő ketyegése se, mi utat tör a csendben. A széket elfoglaló férfi sötétbarna, dús hajába túr egyik kezével, s ha az egyik női tanár helyében kéne lennem , már rég kikezdtem volna vele. Viszont sajnálatos módón, így se tehetném meg. Meg sehogy se.

- Nos - hagyják el végre az első szavak a férfi ajkait -, a héten ez a negyedik alkalom, hogy ti ketten valamiféle balhé miatt itt vagytok - mondja -, pedig ma csak kedd van. Jó magam bele se merek gondolni, hogy mi lesz a hét elkövetkezendő napjaiban. De ez most mindegy is - legyint. - Tudom, hogy a magánéletetek befolyásolja ezt az egészet, de kérlek titeket, hogy ezt otthon játszátok le, ne itt. Nincs szükségem kettő tinire, akik felbolygatják az iskola életét.