woman - styles.

part 1/2; Harry

- Vadbarom! - kiáltja el magát a lány, kinek tányéromban lévő leves, már nyakát, és pólóját fedi. - Ezt mi a halálért kellett? - szemei szikrákat szórnak rám, s hangja indulattal telt. Nem értem miért van ennyire kiakadva. Hisz csináltam már botrányosabb dolgot is, s csinálni is fogok. Nem hagyom egykönnyen magam ebben a háborúban, mivel 100%-ban biztos vagyok nyereségemben.

- Ó! Véletlen volt! - mosolygok rá, s kivillantom fogaim is.

- Megtépem a fürtjeid- mondja dühösen. - Olyan vagy, mint egy veszett kutya esküszöm! Még hasonlítasz is egy pudlira - megforgatom a szemem, és elkönyvelem magamban, hogy megint egy állatra hasonlít engem, hisz nincs jobb beszólás a tarsajában.

- Louis levesét is rád borítom bogaram - biccentek az említett felé, ki ijedten ránk kapja tekintetét.

- Az én levesem nem vonod be a háborúba! - mondja felháborodottan, mintha a menzás leves egy hatalmas kincs lenne.

- Miss Cooper és Mr Styles - magas, vékony hang hasít az ebédlő falai közé. A kémia tanárnő kirétegzett képével találom magam szemben. - Kérem jöjjenek velem - mondja, majd fejével a folyósóra vezető ajtó felé biccent, jelezve, hogy kövessük Őt. Eleget téve a tanárnő kérésenek indulok meg utána, ezzel kikerülve Arabellát. Fekete haja frissen mosottan hullik vállára, érzem a samponjának illatát. Mindig is egy fajta sampont használt, azt a kókuszosat. Egyszer én is azzal a samponnal mostam meg a hajam, mikor egy nap náluk töltöttem az éjszakát. Persze erről szülei nem tudtak, hisz könnyen be tudtam mászni az ablakán keresztül. Miután elmentem mellette, még egy pár pillanat erejéig ott áll egyhelyben, majd elindul Ő is utánunk.

- Reménykedjetek, hogy Mr Cooper jó kedvében van - morogja nekünk a nő, miközben elértük az igazgatói iroda ajtaját. - Attól, hogy a magánéletetekben gondjaitok vannak, nem kell a fesztivált csinálni - mondja, mire a lánnyal egyszerre horkantunk fel. Belülről meg kell mosolyogjam ezt a kis semmiséget. Szó mi szó jó páros voltunk. Mindenki szerint össze illettünk. Csak szerintünk nem. Való igaz, hogy én miattam ment tönkre ez az egész, amit megbántam, de nem tudtam elmondani neki az igazat. Tudtam, hogy összetörne, hisz neki a családja volt a legfontosabb. Feltételek nélkül imádta az apját, Kevint, ki most az én nevelőapám is egyben. A tudat, hogy a szakításunk óta semmi kapcsolata nincs Kevinnel Arabellának, bűntudatot ébreszt bennem. Felelősnek érzem magam, miszerint tönkretettem egy családot. A lány anyja, Eva szívbeteg, és kiszámíthatatlan hangulatingadozásai vannak. A bíróság biztos, hogy nem neki fogja adni Ara felügyeleti jogát. Viszont ha hozzánk, vagyis Kevin felügyelete alatt lesz, még rosszabb lesz. Nem akar velem együtt lakni. Utál engem, ami nem lep meg, de azért a szívemig hatol a tudat, hogy ilyesfajta érzelmeket táplál felém.

Mrs Bell kopogtat az ajtón, majd az pár pillanat múlva kinyílik, s egy nem épp boldog Mr Cooperrel találjuk szembe magunkat.

- Jó napot - mondjuk, majd a tanárnő betessékel minket, s az ajtót becsapja utánunk. Ray lassan sétál asztalához, s fél szememmel a mellettem álló lányra pillantok. Végig vezetem testén szemeim. Fekete, rövid haja kissé hullámos, s ezzel is kiemeli porcelán arcát, és zafírkék szemeit. Sötét szeplői keretezik arcát, mi ártatlan kifejezést mutat. Az iskolai egyenruha -ami egyébként borzasztó-, csodásan áll rajta. A fehér ing és a kék nyakkendő rajta az iskola címerével, a kék szinű kardigán, a fehér térdzoknija, a fekete sportcipőjével, s az a kék alapon fekete-fehér kockás szoknyája. Akaratom ellenére is beínditja a piszkos fantáziámat.

- Nos - szólal meg az igazgató, de én túlságosan el vagyok foglalva a mellettem ácsorgó személlyel -, a héten ez a negyedik alkalom, hogy ti ketten valamiféle balhé miatt itt vagytok, pedig ma csak kedd van. Jó magam bele se merek gondolni, hogy mi lesz a hét elkövetkezendő napjaiban. De ez most mindegy is - alig jutnak el Mr Cooper szavai tudatomig, hisz csak arra tudok gondolni, hogy mennyire szeretném újra karjaim között tartani Ara vékony testét. - Tudom, hogy a magánéletetek befolyásolja ezt az egészet, de kérlek titeket, hogy ezt otthon játszátok le, ne itt. Nincs szükségem kettő tinire, akik felbolygatják az iskola életét - annyira ártatlan kívülről, de mégis vad és szemtelen ha kell. Nagyon érzelmes, nem is mutatja, de nagyon könnyen össze lehet törni Őt. Ezért akartam vigyázni Rá, de mint látható nem tudtam elegendő figyelmet fektetni az Ő boldogságára, pedig annak kellett volna a legfontosabbnak lennie. Nem arra kellett volna figyelnem, hogy nekem mi a jó, hanem arra, hogy neki. Hisz minden törődésem megérdemelte volna a kapcsolatunkban. Erre miután szakítottunk én máris más lánynál kerestem vigaszt. Egyszerűen én teljesen máshogy éltem meg ezt az időszakot, amíg Ara végigsírta napjait, addig én fűvel-fával összefeküdtem. Végülis megtehetem. De mégis rossz érzés keríti körbe szívemet, s egyre jobban nyomja össze.