Tévedtem [J.H.S FF.] [SZÜNETEL]

Chapter 3 -Új szokás?

Kedvesen előre engedett, így én sétáltam be elsőnek az étterembe. Igazán szép hely volt, hangulatos világítás és szép növények is voltak elhelyezve. Volt egy kis pult szerű rész, ahol egy fiatal nő várta a vendégeket. SeokJin-nel odasétáltunk, és elvezetett minket az asztalhoz ami nekünk lett foglalva. Mikor odaértünk az asztalhoz, illedelmesen kihúzta nekem a széken, majd ő is leült. Az asztalt egy bordó terítő fedte, rajta pedig szépen megtálalva. Az asztalon a terítés mellett két szál rózsát is elhelyeztek, ez mellett pedig volt egy gyertya is. Pár perc múlva megérkezett a pincér.

-Jó estét. Mivel szolgálhatok? -kérdezte kedvesen.

-Még nem választottunk. -válaszolt Jin.

-Akkor esetleg italt hozhatok addig? -mosolygott rám kedvesen a pincérfiú.

-Pezsgőt kérünk. -mondta kissé idegesen Jin. A fiú kissé megszeppenve elment, hogy kihozza nekünk az italt.

-Ez mi volt? -kérdeztem rá az előbbi viselkedésre.

-Mi? Nem láttad, hogy mosolygott rád? -kérdezett vissza hüledezve.- Ma este velem vacsorázol, szóval rám figyelsz, ha nem akarod, hogy a lovacskád máshoz kerüljön.

-Ezzel túlléptél egy határt. -mondtam neki ridegen a szemébe néztem.

-És?

-Beszéljünk inkább másról. Vagy ha jobb ne jut eszedbe maradjunk csendben. -vázoltam ötletem, mire bólintott.

Felvettem az étlapot és elkezdtem nézegetni, hogy mit rendelhetnék. Nem szeretnék drága ételt, mert nem szeretem ha sokat költenek rám. A sushi-nál maradtam, az megfelelő lesz. Nem olyan drága és még finom is. Mire sikerült választanom a fiú is visszatért egy üveg pezsgővel. Öntött mindkettőnk poharába, majd letette az asztalra.

-Sikerült választani?

-Igen, én sushi-t kérnék. -mondtam, ő pedig felírta a kis füzetébe.

Majd SeokJin is leadta a rendelését, és vártuk mikor hozza ki a rendelésünk. Kínosnak éreztem a csöndet, de nem nagyon szerettem volna hozzá szólni. Azon agyaltam mit érthetett azon, hogy úgyis az övé leszek. Nagyon remélem nem arra gondolta, hogy a felesége leszek vagy ami még rosszabb, hogy csak arra kellenék neki. Mondjuk egyik sem jobb, semmit nem akarok vele kapcsolatban. Ő csak apuci elkényeztetett fia, aki azt hiszi, hogy egy kedves szavától a karjaiba ugrok. Nem így lettem nevelve. Meg ahogy így külsőre végignézek rajta, még csak nem is az esetem. Belülről meg velejéig romlott.

-Miért számít neked annyit az a ló? -kérdezte hirtelen partnerem.

-Mert ő a másik felem. Szeretem, mert bármit elmondhatok neki és nem kotyogja ki senkinek. De nem várom el, hogy megértsd ezt.

Nem tudott mit mondani, mert a pincér kihozta a vacsorát, mi pedig elkezdtük elfogyasztani. A pezsgőből nem ittam sokat, mert ismerem magam annyira, hogy ha egy kicsit is többet iszok akkor az engem kiüt. És nem akarok tudatlan állapotba kerülni ha vele vagyok.

Miután megettünk mindent, SeokJin idehívta a pincért, akit végig mérges pillantásokkal méregetett. Kikérte a számlát, majd fizetés után elhagytuk az éttermet. Kint kissé hűvös idő volt, viszont engem a látvány mindenért kárpótolt. A város gyönyörű fényekben pompázott. A hirdetőtáblák neon fényei az útra vetődtek, ezzel széppé téve a rideg aszfaltot.

-Sétálunk egyet? -kérdezte Jin, mire csak bólintottam.

Elindultunk a Han-folyó partja felé. Csendben sétáltunk egymás mellett, mintha idegenek lennénk egymásnak. Ez valamilyen szinten így is van, hisz eddig sokszor csak elmentünk egymás mellett. Apukám sokszor mesél róla, de hol rosszat mondd, hol pedig agyon dicséri ezt a fiút. Nem értem, olyan mintha kettős életet élne, egyszer jó egyszer rossz.