Holiday / YugBam (Befejezett)

5. nap - Kétségek közt

Bambam: Jelenleg nem is tudom mi bánt jobban. Az, hogy el kell mennem, vagy az hogy ha elmegyek Yugyeom biztos talál valakit magának. Tudom, hogy azt mondja szeret és el is hiszem, mert hülyén hangzik, de érzem, hogy viszont szeret. Mégis félek, hogy tovább lép, hogy elfelejt. Biztonságban érzem magam a karjai közt és sajnos rá kellett jönnöm, még sosem éreztem így magam. Még sosem voltam ennyire boldog, még sosem számított senki ennyire a szívemnek és én se voltam sosem ilyen fontos senkinek. Nem akarok elmenni, nem akarom, hogy elfelejtsen, nem akarok egy múló ábránd lenni az életében. Mindennél jobban szeretem, mindennél jobban!

A konyhában ismét Mark aranyos mosolya fogad és őszintén tényleg aranyos egy srác. Ráadásul mellette Jackson is olyan kis normálisnak látszik. Biztos vagyok benne, hogy szerelmesek egymásba, nem lehetne megjátszani azt a csillogást a szemükben amikor egymásra néznek.

- Kérdezhetek valamit? – ülök mellé, kezemben egy bögre kávéval.

- Persze. – mosolyog rám kedvesen.

- Ti honnan ismeritek egymást?

- Internet. Először csak bejelölt, utána egy-két hónap után rám írt Facebookon és olyan aranyosnak tűnt ahogy szégyenlősen írogatott, hogy képtelen voltam csak úgy elmenni mellette. Eleinte csak üzengettünk később pedig videochatteltünk. Nekem csak most volt lehetőségem Koreába utazni pár hétre, így a házi bulin találkoztunk először személyesen, de mivel megbeszéltük, hogy mindketten többet érzünk egymás iránt, így a távkapcsolat mellett döntöttünk. – meséli, míg a kávéját iszogatja nekem pedig leesik az állam. Bátor, hogy csak úgy ide jött, de honnan is?

- Hol is laksz?

- Los Angeles. – mosolyodik el.

- Az rettentően messze van. – reagálok gyorsabban, minthogy végig gondolnám. – És ti tényleg, ekkora távolságban is vállaljátok a kapcsolatot?

- Szerelemben kor és távolság nincs. Nézd, tudom, hogy csak pár napig vagy itt, de szerintem, ha úgy érzed szereted, akkor nem szabad, hogy bármi is megállítson benne. – igaza van, de félek. Mi van, ha megbeszélnénk a távkapcsolatot, de-de nem működne. Mindketten csak szenvednénk és talán még jobban fájna a búcsú.

- Sziasztok! Na mi szépről beszélgettek? – ölel magához Yugyeom, míg Jackson csendben oson Mark mögé. Szegény fiú, szerintem lélekben most hazáig futott, legalábbis a sikításából ítélve.

- Mit szólnátok, ha elmennénk ma valahová együtt? – kérdezi Jackson, de nekem ekkor valami – amit eddig igen csak elfelejtettem – eszembe jut.

- Ami azt illeti, rólam körülbelül két napja nem tudnak semmit a szüleim lehet, hogy először inkább vissza kéne mennem a szállodába.

- Tényleg, ezt akartam kérdezni, hány éves is vagy?

- 18. – jelentem ki egyszerűen, de Gyeomie és Jackson tányér nagyságú pupillákkal mered rám. – Most mért néztek így?

- Te idősebb vagy Yugyeomnál...! – neveti el magát Jackson, mire két tenyér csapja tarkón.

- Szóval, én akkor most először ezt itt elteszem lábalól, sajnálom Mark özvegy lettél. Utána pedig elkísérlek. – mondja, majd megindul a már rég futó szőke felé.

- Na jó, szerintem én utána megyek mielőtt Mexikóba indulna. – neveti Mark. Még mindig le vagyok döbbenve rajta, hogy Jackson képes így is vállalni egy kapcsolatot. Tényleg nagyon szerethetik egymást, de vajon nekünk van ilyen erős a kapcsolatunk?