[ÁTÍRÁS ALATT]

1.rész

Már egy órája elmentem. Hiányolni fognak. Pff.. persze. Inkább haza megyek.
-Henrietta! Hol a fenében voltál? Egy órája küldtelek le piáért.
-Bocs anya, de 17 évesen elég nehéz megoldani, hogy piát szerezzek.- dobtam az ölébe a szatyrot.
-És a cigi?-kérdezte Erik, a nevelőapám.
-Még mindig 17 vagyok.-kiáltottam vissza mérgesen és becsaptam magam mögött az ajtót. Neki döltem az ajtónak és kinyitottam a szemem. Az ágyamon egy gyönyörű, fekete-vörös ruhát találtam. Nem is kellett tovább gondolkoznom azonnal tudtam, hogy ez mit jelent.
Befutottam a nővérem szobájába. Ott ült az ágyon. Az érkezésemre felkapta a fejét és rám mosolygott. Oda futottam hozzá és sírva megöleltem.
-De hiányoztál!-bújtam hozzá.
-Te is nekem Heni!
A nővérem Eni. Rióban él amióta 10 éves lettem, hónaponta egyszer ha hazajön, akkor mindig egy ruhát és vagy csokit kapok. De most... Már fél éve nem láttam és nagyon hiányzott.
-Figyelj Heni! Valamit el kell mondanom neked... Amiért nem jöttem vissza öt hónapja...
-Mi az?-nézek rá mosolyogva, de ekkor elkomorodott és elkezdett könnyezni- Eni! Mi történt?!- csuklott el a hangom. Levette a parókáját, de az a baj, hogy csak úgy nem hord ilyeneket... -Nem... nem nem. Te nem.
-Sajnálom.-kezdett el sírni. 2 másod perc múlva már én sem tudtam magamban tartani.
Legalább egy órát csak ott ültünk és próbáltuk megbeszélni a dolgokat, de nem nagyon ment...
-Najó Heni. Hagyjuk abba!-rázott fel egy kicsit.
-Jó jó!-töröltem le a könnyeim.
-Nézd...-húzott elő a zsebéből egy borítékot, "JEGYEK" felirattal.