[ÁTÍRÁS ALATT]

10.rész

Másnap elég fáradtan ébredtem, mert Bexy és Kocko elég sokáig nálam voltak.
-Chan! Siess, mert el fogsz késni!-kiáltott fel anya.
Milyen régen nem ébresztettek. Mindig magamtól keltem, le se szarták ha elkéstem.
-Máris!-kiáltottam vissza, majd elkészültem és lesétáltam.
-Jaj, te lány. Az egyenruhádat vedd fel!-mosolygott anya, aki szintén készülődött. A hugom is előjött a szobájából és rajta már ott virított a szürke és sárga színű egyen ruha.
-Ugye nekem nem ilyenem van?-nevettem fel zavartan.
-Nem. Neked egy fokkal jobb!-nézett magára undorodva a hugom. Bevezetett a mosókonyhába ahol már ott volt az én egyenruhám is.
-Világos kék és fehér.-mutatott rá.
-Miért nem fekete?-húztam el a szám.
-Jó kérdés.-nevetett fel, majd kiment.
Megfogtam a ruhám és visszamentem vele a szobába. Gyorsan magamra kaptam és nem is állt olyan borzalmasan mint gondoltam. Újra lementem.
-Csinos vagy-mosolygott anya.
-Nagyon!-nevettem fel.
-Na most siessetek, mert elkéstek!-szólt ránk. A hugom mellém pattant majd kitolt a házból. A kapu előtt álltak már a barátnőim.
-Sziasztok!-köszöntek. Felkaptam az ölembe Sung-ot, majd kimentem a kapun.
-Segítsetek elvinni Sung-ot a suliba, kérlek!-nevettem fel.
-Eltudok menni egyedül is!-mondta Sung.
-Tényleg? Elengedtelek én egyedül a suliba bármikor is?-néztem rá kérdőn.
-Nemm.. Dee! Már elég nagy vagyok és szeretnék egyedül menni. Tudom merre van és nincs messze.-kezdte fel sorolni az okokat.
-Mi lenne, ha egy ideig elkísérnélek, aztán engedném, hogy egyedül menj.
-Rendben!-csillant fel a szeme. Letettem, megfogta a kezem és elkezdett vezetni. Elmentünk az utca végéig, át mentünk az úttesten és még egy rövid séta után ott is voltunk. Tényleg nem olyan messze.
-Na innen mostmár tényleg engedj!-szólt mérgesen Sung, ugyanis mindig csak halogattam, hogy elengedem.
-Jól van na.-gugoltam le hozzá. A sulija már csak alig tíz méterre van, szóval innen már el tudtam engedni.
-Legyen szép napod és legyél ügyes!
-Mindig az vagyok.-vigyorgott rám, majd adott az arcomra egy puszit és elindult az épülez felé. Addig néztem amíg be nem ment.
-Nagyon szereted ezt a kislányt, pedig alig egy napja ismered.-szólt Kocko.
-Nekem az épp elég.-fordultam vissza hozzájuk.-Na akkor most már induljunk mi is.-indultam el.
A sulink egy buszmegállónyira és egy kis sétára van tőlünk. Amikor megérkeztünk Bexy megragadta a karom és visszahúzott.
-Egy valakit még nem említettünk neked.-húzta el a száját.
-Kicsodát?-ráncoltam a szemöldököm.
-Őt...-mutatott mögém.

Hátra néztem és egy platina szőke kis barbie babával találtam szembe magam.
-Uh..-fintorogtam.
-Mi van Chansung? Visszatértél a tetetett kómádból?-nevetett fel egy csaj a három pincsijével.
-Ki ez a ribanc?-suttogtam hátra.
-Esetleg valami baj van?-kérdezte.
-Éppenséggel van! Benne vagy az aurámban. De nagyon!.-mentem el melette, úgy hogy a vállát direkt meglöktem. A barátnőim követtek.
-Na igen. Kim Joyung. A suli leggonoszabb, legegoistább és legundorítóbb embere. És nem csak a lányok között!-magyarázta Kocko.
-Látszik rajta! Ilyen emberek miért...-nem tudtam végig mondani, mert hirtelen valaki fellökött. Meg se fordult csak futott tovább.
-Fúú! Esetleg egy elnézést vagy valami?!-kiáltottam utána.-Ki volt ez?-álltam fel a földről a barátnőim támogatásával.
-Foggalmam sincs. Valami új gyerek lehet, még nem láttam itt. De az tuti, hogy fiú!-nézett a srác után hunyorogva Bexy.
-Szuper...-poroltam le a ruhám.
-Amúgy ez itt a suli aulája. Mondani akartam, hogy itt senki se rohangál és senki se ordibál, de ez mától már nem igaz.-mondta Kocko.
-Bocsánat, de nem én futkostam!-védtem magam.
-De te ordibáltál.
-Nem ordibáltam volna, ha nem löktek volna fel!-nevettem hitetlenül.
-Jól van nyugii!-ölelt meg Bexy. Viszonoztam az ölelését majd becsengettek, szóval rohantunk órára. Beértem letettem a cuccaim, majd azt vettem észre, hogy mindenki odajött hozzám és kérdezősködni kezdett.
-Tudood... Népszerű csaj vagy!-suttogta a fülembe Bexy.
-Ó.. Hát persze!-mosolyodtam el. De nem azért, mert annyira örülnék ennek a posztnak, hanem mert nem akartam bunkó lenni a sok kedves kérdés közben. Főleg a kómámról kérdeztek, meg arról, hogy emlékszem e arra, hogy bejöttek hozzám.
-Sajnálom, de semmire nem emlékszem belőle. Olyan volt mintha aludnék. Elaludtam, majd felkeltem. Nekem ennyi volt az egész-mosolyodtam el zavartan. Arról nem számoltam be nekik, hogy amúgy én Kovács Henrietta vagyok Magyarországról! Vagyis csak voltam. Na mindegy.
Amikor bejött a tanár mindenki visszaült a helyére, és így már a tanárnő is észre vett.
-Nahát, Chan! Látom jobban vagy. Nagyon örülünk, hogy kötések és egyéb ilyen felszerelések nélkül kellett ma bejönnöd. El tudnád mondani, hogy éled ezt most meg? Persze csak ha szeretnéd, nem kötelező!-mosolygott rám.
-Háát... Én szívesen mesélnék, de nem nagyon van mit. Kicsit más embernek érzem magam...
-Kicsit? Teljesen megváltoztál már megbocsáss..-szólt a leghátsó sorból Kisung.
-Nem is tudtam, hogy osztálytársak vagyunk!-néztem rá hátra-Ő mindig is az osztálytársam volt?-kérdeztem a tanárnőtől.
-Nos... Meglepő, hogy nem emlékszel...-dadogott.
-Mi? Miért?
-Mert akkor kéreckedett át ebbe az osztályba amikor összejöttetek, hogy minél több időt együtt töltsetek.-fintorgott Kocko.
-Nos igen. De most már inkább kezdeném az órát!-mondta zavartan a tanárnő.-Chan, betudod valahogy pótolni, a lemaradásodat?
-Hát Tanárnő nem igérek semmit!-nevettem fel zavartan.
-Kérlek legalább próbáld meg!
-Rendben!-mondtam, majd elkezdődött az óra.
Amikor vége lett kimentünk a mosdóba. Én még szerettem volna egy kicsit egyedül maradni, szóval Bexyék kimentek.
-Tehát akkor mától kezdve ide fog járni.-szólalt meg egy nőis hang.
-Többnyire csak a vizsgák miatt, de igen. És ha valami nem megy neki, akkor órákra is beültethetjük.-hallottam egy másikat. Értetlenül nêztem magam elé, mert nem tudtam honnan jön a hang.
-Hogy is hívják?
-Istenem! Jegyezze már meg! Nem hiszem el, hogy ennyire értetlen... Itt van! Jeon Jeongguk.
-Bocsánat, de nekem minden diák ugyan olyan!-mondta sértődötten a nő.
-De ő nem csak egy egyszerű diák. Azért jött vissza, hogy az lemaradt vizsgáit bepótolja. Az érettségit is most tenné le, de sajnos túl sokat felejtett.
-Értem. Akkor minden rendben...-innentől már nem hallgattam tovább a beszélgetést, mert nem érdekelt. Nem mintha amúgy annyira érdekelt volna, de mindegy.
-Na itt vagyok!-álltam a barátnőim mellé.
-Hallod! Ma suli után elmehetnénk megmutatni a várost, és megnézhetnénk a kedvenc helyeidet!-mondta Bexy izgatottan.
  -Uh.. Bocsi lányok, de ma a tanárnő bentart, hogy megmutassa, miket kell nagyon tudnom bepótolnom.-szomorodtam el.
-Nem baj! Megvárunk!-mondta Kocko.
-Dehát az minimum egy óra lesz! Nem akarom, hogy addig itt unatkozzatok! Nyugodtam menjetek majd haza!
-Nyugii! Addig van még öt óránk. Addigra valaki majd csak meggyőzi a másikat!-nevetett fel Kocko.
Így is lett. Az ötödik óra végére Bexy és Kocko nélkül mentem a tanárnőhöz. Ott több mint egy órát töltöttem. Rengeteg jegyzetet és füzetet kaptam, akiket az osztálytársaim vezettek nekem. Annyira aranyosak!
Megköszöntem, majd kimentem a szekrényemhez. Hirtelen valaki erősen megragadta a karom, majd a szekrényhez nyomott.

Sajnálom, hogy ilyen soká hozom a részeket, de két sztorit is írok egyszerre😅
Ha tetszett vote-oljatok és kommenteljeteek❤