4.fejezet

565 17 9
                                    

Emma

M-m-most mit kéne tennem? Teljesen bealudt. Teljesen. Bealudt. És a combomon fekszik. Én ezt nem bírom. Lassan toljam le magamról és menjek el, vagy itt kéne maradnom? Ha megmozdulok, biztos felkel. De nem akarom, hogy megkérdezze, mi történt. Mert semmi sem történt, de nem tudom, mennyire hinne. Miért aludt el? Ez annyira érthetetlen. Már a személyes jogaimat sértegeti, szerencse, hogy van rajtam harisnya, de így is érzem, ahogy bőre az enyémhez tapad.
    Tegnap annyit edzettem, izomlázam van.

    Ásítottam egyet és kintről még mindig hallottam a madarak csicsergését. Na meg a sikolyokat. Pont ugyanolyan volt, mint tavaly szeptemberben. Akkor sem vettem részt és most sem teszem. Amikor csak lehetett, elkerültem az osztálytársaimat.

    Az év végéig nem hallottam tőlük mást, mint hogy mennyire széles, kerek és dagadt vagyok. Az eddig felépített kis világom romba dőlt egy év alatt. Ez idő alatt apa nem sokat volt otthon és most sem nagyon látogat haza. A hetek, hónapok lassan teltek el, és megtanultam főzni. Eddig mindig gyorsételt ettem, ha nem volt otthon semmilyen maradék. Teljesen megváltozott az étrendem. Nagy részben salátákra és fehér húsra váltottam, de néha napján engedek a csábításnak, és megeszem egy hamburgert, de jóval kevesebbet eszem mint eddig tettem. Edzőterembe járok a héten négyszer és szombatonként futok egyet a parkban.
    Eleinte nagyon nehéz volt megszokni, hogy nem ehetek annyit. Egy alkalommal csak úgy égtek le rólam a kilók, máskor visszahíztam a dupláját. Nem volt egyszerű és sokszor elsírtam magam, mert reménytelennek látszott az egész. A nyárral viszont az időm is kibővült és többet tudtam magamra fordítani. A házban mindenhova kis cetliket ragasztottam, hogy emlékeztessenek a célomról. A mai napig nem szedtem le őket.

    „Fogyj le és akkor lesznek barátaid."

    Remélem, hogy ez így lesz. Annyira szerettem volna barátkozni, de mindenki kiröhögött a súlyom miatt. Azt akartam, hogy az új év egy új énnel kezdődjön. Azt akartam, hogy lássák, engem is befogadhatnak. Megtanultam sminkelni és pár új ruhadarabot is beszereztem. A régi holmijaimat nem dobtam ki. Egy dobozban még mindig a szekrényem mélyén pihennek. Megfogadtam, hogy ma, megpróbálok az egyik lánnyal szóba állni az osztályomból. Csak elfelejtették már, hogy tavaly..kövér voltam. Nem?

    A combomon megmozdult a fiú és meg felriadtam. Nem tudtam, mit kéne tennem, ezért csak lefele bámultam rá. Figyeltem mi lesz a következő lépése.
    -Mmmm... - a hátára fordult majd elkezdett nyújtózkodni.
    N-n-ne... Elkezdtem vörösödni és próbáltam elhúzódzkodni, de már így is a sarokban ültem. Kezeit még mindig felfele tartotta és elkezdett tapogatózni. Nem tudom, hogy tudta-e mit fogdos, de nekem ez nagyon kellemetlen érzés volt.
    Kinyitotta a szemét, miután ásított egy hosszat. Rám nézett lustán, majd keze irányába vezette a tekintetét. Szemei tágra nyíltak és rögtön felpattant. Pár lépést hátrált és a kezeit szorosan a teste mellé szorította.
    -Sajnálom, n-nem akartam. - elfordította a fejét és csak a szekrény polcain pihenő üvegcséket bámulta. Én a karjaimat védekező módba kapcsoltam, szóval keresztbe tettem őket a mellkasom előtt.
    -Nem.. Nem történt semmi. – felkaptam a hátizsákom és kirohantam a folyosóra, ami még mindig üres volt. A „ceremóniának" még közel sem volt vége, de nem volt kedvem a nap többi részében bent maradni. Nem bírtam volna elhaladni mellette, azok után, amik ma történtek.

   Kirobogtam az iskolából és közben még mindig nem éreztem magam biztonságban. Soha senki nem aludt rajtam, és senki az életben nem érintett meg ilyen módon. Mondjuk, nem tudom hibáztatni, mert nem tudott róla. Láttam, hogy neki is kipirosodott az arca, amint meglátta, hol járt a keze.
    Ledermedtem a járda közepén. Most akkor én... elvesztettem a szüzességemet? Elkezdtem pánikolni, mert még csak 18 voltam, de máris megrontott egy fiú. Egy fiú, akit alig ismertem. A táskámban a bérletem után kotorásztam, amikor meghallottam a suli kapujából egy motorkerékpár robaját. Ugye nem?
    Megfordultam és a motoron ott ült Mason, akinek tekintete még mindig ködösen merengett előre, majd láttam, hogy a jobb kezét leemeli a kormányról, megnézi, majd megmarkolja a levegőt párszor.
    Kész, én végeztem ezzel a sráccal. Megtörtént, ami megtörtént, de láthatólag még vissza is idézte. Perverz, faragatlan... Tuskó! Igen, az. Magamban puffogtam, amikor láttam, hogy felém fordul. Rohanni kezdtem a buszmegállóba vöröslő arccal és gyorsan felszálltam az ott várakozó buszra.

MegcélozvaDonde viven las historias. Descúbrelo ahora