Megcélozva

3.fejezet

Mason - 1 évvel később

*biiiii biiiii biiiii*
​IDŐ:​7:03 de.

​         Ó basszus.. Komoly? A hülye húgom ébresztője hangosan szólt a másik szobából. Még így, becsukott ajtókon keresztül is hallható volt. Morogva a bal oldali fal felé fordultam és a párna szélét a fülemre nyomtam. Aludni akarok...
​        Mocorgást hallok a másik szobából és végre a tesóm megállítja az ébresztőt. Egy boldog sóhajjal pedig én a fejemre húztam a takarót, hogy visszamehessek az álmomba. Pont egy dögös szőke akart mögém beülni a motorra. Viszont akármennyire is próbálkozom, nem tudok visszaaludni. Túl sok a fel-alá járkálás a szomszéd szobában. Mintha... mintha valaki sietne. Ahogy ezen gondolkoztam a húgom hirtelen berúgta az ajtómat.
        ​-ÓÓÓÓÓÓ, légyszi segíts rajtam. Rosszul állítottam be az ébresztőmet és most el fogok késni az évnyitómról. – mint egy kis bolha, úgy ugrált a szobámban, amitől kezdem begurulni. Még férfias keményedésemet is elvesztettem valahol út közben. Gondolom a D-mellű szőkénél hagytam.
        ​-Ha öt percen belül nem vagy a garázsban, rohanhatsz a suliba egyedül. – csak úgy morogtam a szavakat.
        ​-Oké oké oké, köszi. – kirohant és hallottam, ahogy az „Úrral veszekedett", miközben szenvedett összepakolni.
​        Fel kell kelnem, mielőtt visszaalszom. Először a jobb lábammal rúgtam le a takarót magamról, majd a bal lábam segítségével a földre toltam. Felültem és két kezemmel az ágyon támaszkodva próbáltam ébren maradni. A szemeim kinyitása lehetetlen volt, főleg, hogy hirtelen lettem felkeltve. Felálltam és kicsoszogtam a fürdőbe mezítláb. Ki szeret papucsban lenni otthon? Eleve volt padlófűtés. Megmostam az arcom és felzseléztem a hajam, de mégsem tetszett, ezért összeborzoltam.
       ​-A fenébe már! – megint bal lábbal keltem fel? Nem hinném. Határozottan emlékszem, hogy a jobb lábam érte először a földet.
​       Hát.. Nem vagyok idegbeteg, még. Semmi kedvem nincs bemenni az évnyitóra. Úgyis tudom, hogy mit fognak csinálni velünk. Mindent elmondott a haverom, Max. Ő fogja köszönteni az újakat és ő lesz a mai napon a csapatvezér. Vizes lufik ide, vizes lufik oda. KIITT ÉRDEKELLLL? Engem aztán nem.
​         Hallottam, ahogy a húgom kinyitja a garázs ajtaját, ezért gyorsan felvettem az öltönyömet és elkocogtam a ház végében levő garázshoz. Egyébként tök menő a család kecója. A házból belehetett egyenesen lépni a garázsba. Belebújtam fekete Conversembe – hiszen első a divat, egy ilyen helyes pasinál, mint én – és felpattantam a motorra.
​        Beindítottam a kék BMW-t és a motor hatalmasat felbőgött. Jobb napjaimon keményedésem is tudott lenni a helyes mocit hallgatva. Eskü jobb, mint az osztály csajainak vinnyogását hallgatni a letört műkörmükről. Én is kopaszodom, még sem osztom meg a világgal.
​         Meg sem vártam, hogy Deny átkaroljon, elindultam a motorral.
         ​-Áááá! May May lassíts már! – még épphogy kigurultam az útra, de a becenév hallatán, egy jó nagyon fékeztem. Akkorát, hogy Deny táskája a fejünk fölött a földre repült. Hupsz~
         ​-Te teljesen dilis vagy! Mi van, ha leesek? Még meg sem tudtam kapaszkodni.
        ​-Nem vagyok May May. Ha még egyszer így hívsz, megpofozom a csinos kis pofid. Világos? – utáltam, ha a szüleim által adott becenéven szólít.
​        Nem szerettem a szüleimet. Apa megcsalta anyánkat 3 évvel ezelőtt. Azóta az új feleségével és 3 mostohagyerekkel boldogan élnek valahol Kanadában. Anya ezek után összetört, és már egy éve kórházban kezelik. Túl sok nyugtatót szed. Veszélyesen sokat. Inkább figyeljék őt az ápolók, ha már én nem tehetem. Ott van az iskola. A faternak annyi szerencséje van, hogy egy hotellánc tulajdonosa és a pert mi nyertük. Így minden hónapban elég pénzt küldd ahhoz, hogy teljen a kezelésekre és megvegyük azt, amit csak akarunk. A folytoson becézgetés viszont mindig visszaemlékeztetett arra a szemétládára, aki miatt az anyám most az idegösszeroppanás szélét már rég elhagyta és egy kórházban sorvadozik.
        ​-Hahó! Hahóóóóóóó, Mason? – a nevem hallatára megrázkódtam.
        ​-Megint mi bajod?
        ​-Ha nem sietünk, tényleg elfogok késni.
        ​-Fogd be. Oda fogunk érni, de akkor kapaszkodj. – begördültem a belső forgalmi sávra és száguldozva kerülgettem ki a kocsikat, akik csak 70 km/h sebességgel mentek. Pfff. Mi az nekem?

​        A testvéremet késés nélkül elszállítottam a sulijába, visszafele pedig megálltam a pokoltól pár méterrel arrébb, hogy a kisboltból vegyek egy energiaitalt. A mocimnak dőlve gyorsan felhörpintettem, majd beletúrtam a hajamba. Utálom az ünneplői egyenruhát. Annyira gagyi.
​       A gondolatomat már megint megszakította valami. Várjunk csak. Valaki belemarkolt az ingujjamba. Lenéztem és egy fekete, hosszú hajú csaj állt előttem és csak úgy kapkodta a levegőt, mint aki a Földet 3x körbefutotta. Ki ez..? Olyan deja-vu érzésem van. Kicsit lehajoltam, az arcát keresve.
       ​-S-s-szia.. várj e-egy kicsit. – annyira szuszogott, csuklója annyira vékony volt, alig volt érezhető, ahogy belém csimpaszkodott.
        ​-Bocs, de ismerjük mi egymást? – nem értem.
​        -Lehet, hogy nem emlékszel rám, de én igenis jól rád. Mögöttem ültél 11.-ben. – felegyenesedett és egyenesen a szemembe nézett. A sötétbarna szemei csak úgy ragyogtak a napfényben. Széles mosolya volt. Oh, várj. Ahogy mosolygott, észrevettem, hogy az egyik foga hegyesebb, mint a többi. Aranyos.. Várj, mi?? Mi a francra gondolok?
        ​-Nem hiszem, hogy ismerjük egymást. – vagy mégis? Ááághh, az agyamra meg, hogy ennyit kell gondolkodnom már ilyen korán reggel. De annyira ismerős volt a hangja.
        ​-Ömm.. kémia labor? A csaj, aki a könyvekbe „belezúgott"? Nem rémlik semmi. – mi. a. tököm. Tényleg hasonlított rá, de a tavalyi csaj nem volt egy kicsit.. Hogy is mondjam? Szélesebb?
​        Viszont minden más stimmelt. Hajszín, szemszín, magasság. A stílusa más lett. Sokkal..dögösebb. A szoknyája olyan rövid. Csábítóan rövid. Na és a combjai? Olyan kis husik voltak a saját vékony módjukon. Olyan, amibe az ember szívesen beleharapna éjszakánként. Jesszus, Mason! Te tisztára megkergültél! Felejtsd ezt el, de most azonnal!
       ​-Nem lényeges. Csak beszerettem volna mutatkozni. A nevem Emma, most már rémlik valami? – elővette a telefonját a hátizsákjából és kikerekedtek a szemei.
       ​-Ne, ne, ne, ne. Már megint? Elfogok késni! - *csing csing*
       ​-Hé.. ha gondolod.. – elfordítottam a fejemet felé, de csak hűlt helyét találtam. Pár méterre arrébb volt és futott. A haját közben bekötötte és lófarka csak úgy libegett jobbra-balra. Utána kiabáltam.
       ​-H-hé! Ne dobjalak el? Ugyanarra megyünk! – megállt és felém fordult. Tölcsért formált kezeivel és visszakiabált, amennyire tüdejével bírta.
​        -Kössz, de nem kell! Ha futok, még betudok érni! – ezzel a mondattal sarkon is fordult és megint futni kezdett. Gyors volt. Hihetetlenül gyors.
​        Én is felpattantam a motorra és lustán végigvezettem a forgalomban. Már csak 2 perc és elkezdődött az évnyitó, ami azt jelentette, hogy nekem szépen bekellett mennem a kémia laborba, mert semmi kedvem volt a slagot fogva az új 11.-es diákokat kergetni. Csinálja az, aki hülye, és nem használja ki az időt arra, hogy egy 3 órás alvásban részt vegyen.

​        A kémia termet elérve, az igazgató és még pár tanár hangját hallottam a folyosó végéről, úgyhogy gyorsan benyitottam a laborba. Beléptem és el is botlottam egyből. A könyökömet bevertem a padlóba, majd megfordultam idegesen, hogy megnézzem, mibe akadt a lábam.
​        Ez ő...
​       Éppen a vádliját simogatta felhúzott lábakkal és szipogott is.
        ​-Sajnálom, nem gondoltam, hogy van itt valaki. – Felültem, és megdörzsöltem a tarkómat.
        ​-Semmi baj. Aucs. – összehúzta magát, amikor megérintette azt a pontot, ahová belerúghattam. Rosszul éreztem magam emiatt. Máskor tényleg odafigyelhetnék a... ÓÓÓH ATYÁM! Rózsaszín. Határozottan rózsaszín.
       ​-Jól érzed magad? Szédülsz? Hallasz engem? – a csaj integetett a kezével az arcom előtt, de teljesen megragadt bennem az előző pár másodpercnyi kis, becsomagolt csoda, amit az ember nem mindennap lát. Elbambultam. Ó, ki van bontva a haja megint. Nem áll neki rosszul ez a fekete. Tetszik.
        ​-Mason...? Meg kéne keresnem egy tanárt? – baszki. Megint elkalandoztam. Annyira fáradt vagyok. Miért van egyre közelebb? Talán nem kellett volna tegnap a haverokkal annyit innom. Fáj a fejem. Aludni akarok. Mi ez a puha?
      ​-M-m-mason?! – a hangokat egyre halkabban hallottam. Egyre távolabbinak tűntek, míg el nem halkultak teljesen. Annyira puha és meleg. Aludni akarok. Minden olyan sötét...