Mentsük meg Harry Styles becsületét!(Harry Styles Fanfiction)

Part 2

Nem tudtam,hogy mi tévő legyek. Nem tudtam nyomozni úgy,hogy otthon ültem a laptop előtt. Minden áron Londonba kellett utaznom, hogy tudjak valamit kinyomozni az ügy érdekében.

Nem volt más lehetőségem,muszáj volt beszéljek a szüleimmel,de azért még mindig nem mertem elmondani,hogy Harryt mivel vádolják.

—Anya,apa! Kérhetek tőletek valamit?!

—Ha nem a One Directionnal kapcsolatos,akkor igen.-válaszolta anya.

—Nem megyünk el nyaralni valahová?

—És mégis hová, sok dolgom van a nyáron is.-mondta apa,akinek tényleg semmi kedve nem volt az egész nyaraláshoz.

—Hát akárhová! Mondjuk Londonba!-próbáltam egy kicsit közelebb kerülni a témához.

—Az persze,Londonba! Dehogy megyünk mi Londonba! Normális vagy?!-kontrázott le anya,ezzel ő elment valamit főzni,én meg bementem a szobámba.

Ennek az ötletnek lőttek. Bár tudtam,hogy úgy sem fognak elvinni engem Londonba,de azért reménykedtem,és elég rosszul esett amikor azt mondták,hogy azt felejtsem el.

Na jó. Szóval muszáj volt otthoni nyomozásba kezdjek,mert akkor sem adtam fel. Nem volt más nyomozási eszközöm, csak a laptopom, szóval elkezdtem utána olvasni az esetnek. Mindent elolvastam amit csak egyszer lehetett,de Harry sehol sem nyilatkozott nem tagadott semmit,de nem is erősített. Nem tudom,hogy ő miért nem védi meg magát. Aztán egy újabb cikkre találtam:

,,Harry Styles rajongóinak száma=0"

A következő:

,,Harry Styles-nek nem maradt egy rajongója sem!"

—Ez nem igaz!-háborodtam fel—Én itt vagyok!-és mérgemben lecsuktam a laptopom tetejét.

Nagyon mérges voltam,és zaklatott. Mi az,hogy Harryt a rajongói cserben hagyják. Én nem fogom sohasem! Mi az,hogy rajongói száma=0. Én itt vagyok,vagy én már senkinek számítok?!

Ekkor valaki csengetett. Anyu nyított ajtót:

—Áh,gyere be Steven,Lea itthon van!-invitálta be anya a csengetőt, azaz Stevent.

—Köszönöm Mrs. Vega.-hallottam a választ Steven szájából.

—Menj csak fel,Lea a szobájában van.-küldte fel anya a szobámba Stevent.

Steven elindult a szobám fele, én meg csak úgy csináltam,mintha nem vettem volna észre,hogy jött valaki.

—Lea,Lea! Fontos hírt hoztam,engedj be!-kopogtatta  Steven a szobám ajtaját.

Én kinyitottam az ajtót,de nem szóltam semmit,hogy látszódjon a haragom,amit iránta érzek.

—Lea! Akarsz jönni Londonba?-szegezte fel a kérdést.

—Mi? Hogy érted ezt?-kérdeztem vissza,mert nem nagyon értettem,hogy mit akar ebből kihozni.

—Én és a családom megyünk nyaralni Londonba. A szüleimet meggyőztem azzal kapcsolatban,hogy te is velünk tarts. Akarsz jönni?!

—Én....én.....

—Na,akkor akarsz jönni?-kérdezte mégegyszer.

—Steven! Te komolyan megkérdezted a szüleidet! Ezt komolyan megtetted értem?!-mondtam neki, és a nyakába szöktem,majd megöleltem.

—Persze,hogy megteszem érted. Érted még többet is.-valaszolta.

—Steven,az a baj,hogy ez nem rajtam múlik. Én szívesen elmegyek veletek,de kell beszéljek a szüleimmel azzal kapcsolatban,hogy elengednek-e.-mondtam szomorúan,mert talán most ez az esélyem is elment.

—Ne aggódj Lea! Ezt én majd elintézem. Beszélek a szüleiddel.-mondta Steven,majd kiment lelkesen a szobámból.

Nyomból anyukámhoz vette az irányt,és elkezdte mondani a kérését,vagy inkább az én kérésemet. Elég hülye sztorit talált ki:én az ő barátnője,meg, hogy nem tud elengedni, annyira szeretjük egymást. Ez számomra egy kicsit húzós volt,de az a fő,hogy anya bevette,és elengedett Stevennékkel Londonba.

Steven feljött a szobámba,majd elkezdte mesélni,hogy mit mondott,hogy sikerült meggyőzni anyámat:

—El vagy engedve!

—Köszönöm szépen Steven!-mondtam neki,majd megöleltem—Elég hülye sztorit találtál ki.-folytattam tovább.

—Komolyan,nehéz elhinni.-kacagott Steven.

—Erről jut eszembe! A barátnőd nem szeretett volna menni Londonba? Vagy nem engedték el?

—A barátnőm most boldog,és bármennyire is fog hiányozni,első az aki szomorú,ez esetben te. Szóval én nem felejtem el a barátaimat.-válaszolta Steven.

Nagyon meglepődtem. Steven soha sem tett volna ilyet máskor velem, s most mégis segít. Komolyan nagyon megváltozott. Inkább engem választ,mint a barátnőjét. Azon gondolkodtam,hogy vajon én ezt meg tettem volna-e érte,mert hát nem vagyok az a kedves alkat.

—Na és mikor indulunk?-kérdeztem a rövid gondolkodásom után.

—Szombaton.

—Oh,hát akkor kell kezdjek csomagolni.

—Igen,de most muszáj menjek,mert nekem is kell csomagolni. Szóval szia,találkozunk szombaton.-mondta Steven,majd elindult az ajtó felé és kiment.

Azonnal elkezdtem csomagolni a Londoni nyaralásra,majd a tesóm kezdett el szívatni Stevennel. Valahogy most nem érdekelt az,hogy ki mit gondol, engem abban a pillanatban csak Harry érdekelt,és az,hogy segítsek neki tisztázni ezt az ügyet. Elképzeltem őt,hogy egyedül van,és senki sincs mellette.

Itt van a part 2. Ha tetszett a rész akkor szavazzatok rá,vagy írjatok kommentet. Ha nem tetszik azt is megírhatjátok, majd megpróbálok valamit javítani rajta. Köszönöm szépen mindenkinek!❤