11

627 58 7
                                    

Úristen annyira szeretem amikor olyan sok bíztató komit kapoook❤ IMÁDLAK TITEKET! Nem olvastam át rendesen, úgyhogy nyugodtan írjátok meg ha valami nem okés😏
______________________________________

Zayn a mondat hallatán lefagyott, szemei előtt megjelent a képsorozat, ahogyan ő és Harry...igen. Louis erőteljes köhögésbe kezdett, már szemei könnyeztek, hiszen eszébe jutott mit műveltek a két fiú érkezése előtt. Liam volt az egyetlen aki hangosan felnevetett, nem tudta a másik kettő miért viselkedik ilyen furcsán.
- Mi lett veletek srácok? - vigyorgott Harry önelégülten.
- Száraz a torkom, megyek iszok. Kértek valamit? - állt fel az ágyról Louis sietősen.
- Aha, én is elfogadok egy pohár vizet. - szólt Zayn, majd Liam is bólógatott egyetértően.
- Akkor megyek segítek behozni a poharakat! - jelentette ki Harry, majd elhagyták a szobát, maguk mögött becsukva az ajtót.
- Harry azonnal fejezd be amit művelsz, mert erős merevedést okozol! - förmedt rá suttogva Louis.
- De hát ez a cél, Tomlinson! - kiáltotta, közben elindult a konyha irányába. Bevitték a vízzel teli poharakat a szobába, majd miután megitták, a vendégek elhatározták hogy hazaindulnak.

- Holnap tali! - intett Zayn, majd átlépkedett a másik oldalba. A többiek is követték példáját, s ahogy egyre távolodtak alakuk egyszercsak megszűnt a sötétben.

Másnap reggel Louis kómásan kelt ki az ágyból. Felült, s nagy nyújtózkodások közepette rápillantott az időre, ami már 8:03 percet mutatott.
- Már el kellett volna indulnom! - pattant ki a kényelemből majd szélsebesen a fürdőszobába vette az irányt. 10 másodperces fogmosás következett, ez után két perces haj beállítás, ami egyébként csak egy-két tincs megigazításából állt, s végül az öltözés. Ami éppen a kezébe akadt, magára aggadta. Azt a farmert kapta fel, amit általában csak bulikba szokott felvenni, hiszen ennek lyuk van a térdénél, Louis pedig próbál kicsit visszafogottabban öltözködni az iskolában. E mellé egy fekete atlétát, arra pedig egy kockás inget húzott. Tudom hogy ez igazából senkit sem érdekel, valójában engem se de jól esett leírnom.
Tehát Louis útra kész volt, 8:20 perckor, viszont ez már igazán késésnek számított, mivel ilyenkor már a padban szokott ülni. Futva repült(?) az iskolába, majd amikor a kapuhoz ért, furcsálva nézte hogy senki sincs az épületen kívűl. Pont ilyenkor nincs egyetlen egy diák sem, aki úgyszint késik, vagy direkt nem megy be órára, csak hogy megnyugtassa Louist hogy nem csak ő az egyetlen aki elkésett?

Lihegve vágtázott fel a második emelet, 23. termébe, ahol már javában folyt a tanítás. Fizika óra, remek!
Ahogy benyitott, minden szempár rászegeződött.
- Elnézést a késésért, Mr. Forbes! - indult el a padja felé.
- Mr. Tomlinson, mégegyszer elő ne forduljon! Az évben ez már a második! - csukta össze az osztálynaplót. Louis csendben lepakolt padtársa, Harry mellé majd halkan megkérdezte:
- Sokat írtatok?
- Majd odaadom és lemásolod! - mosolygott Harry, szemein pedig látni lehetett hogy nem rég kelt fel.
- Miről folyik a csevely ott hátul, Mr. Styles? - tette csípőre a kezét Forbes tanárúr.
- Csak a pótólniva...
- Egy szót meg ne halljak többször! - szakította félbe a göndört, mire az elcsendesedett.

Hamarosan vége lett az órának, ugyanúgy mint az összes többinek is.
Péntek délután volt, az öt fiú fáradtan bandukolt hazafelé.

- Este buli? - kérdezte Niall, megtörve a kínos csendet. - Most eltudunk menni kocsival is mivel apa ideadta nekem a hétvégére.
- Én benne vagyok! - bólintott Liam.
Zayn is csatlakozott hozzá. Harry megvárta Louis válaszát, nem akart nélküle szórakozni.
- Szerintem én is. - válaszolta egy kis töprengés után, mire Harry is egyetértve zárta le a dolgot.
- Akkor buli. - mosolygott Niall huncutan, majd Harryre kacsintott, aki egy vigyorral jutalmazta a kis szőkeséget.

Miután mindenki hazajutott, ledőltek hogy pihenjenek a szórakozás előtt, majd kezdetét vette a készülődés, ami nem sok időt vett igénybe. Niall fél nyolckor indult el hogy felvegye Harryt, ez után Zaynt, Liamet, és utoljára maradt Louis.
Leparkolt a krémszínű ház előtt, s dudált kettőt, mire a kékszemű már ki is trappolt.

- Szerintem számomra itt már nincs hely. - szólt Louis miután kinyitotta a szürke Range Rover ajtaját. Igaz hogy hátul négyen is elfértek volna, de két helyet is elfoglalt a rekesz alkohol.
- Dehogynem. Huppanj ide..csak kibírjuk odáig. - paskolta meg saját combját Harry.
- Ugorj be oda, pár perc és ott vagyunk. -szólt hátra Niall.

Louis és Harry farkasszemet játszottak, amit végül a fiatalabbik egy önelégült mosoly kíséretében meg is nyert. A kékszemű unott arccal, de beszállt a járműbe. Fészkelődött egy kicsit a lábakon ülve, majd mikor megtalálta a legkényelmesebb pózt, az utat figyelte tovább az ablakokon keresztül. Harry kezei vándorútra tértek majd Louis derekán nyugodtak le. A felül helyezkedő mocorogni kezdett, majd hogy ne legyen feltűnő Liam számára aki az ablakban bámult kifelé, egy hirtelen mozdulattal letolta magáról a kezeket. Harryre pillantott, aki tüzes tekintetevel simán eltiporta volna ezért a tettéért, de nem tette, mert nem akart lebukni a többiek előtt.

Csak hogy Louis agyára menjen és vágyait beteljesíthesse, finoman végighuzta mutatóujját Lou gerincvonalán, mire az említett személy akaratlanul felnyögött a kellemes érintéstől. Ekkor kapott észbe hogy a személyautóban ülő emberek szemei, mind őt méregetik. Lehajtotta fejét, ne lássák a fiúk a piros színben pompázó arcát. Harry magában kuncogott egyet majd tovább kínozta az ekkor már lenyugvó Lout. Pár másodpercig töprengett a megfelelő ötleten, majd kaján mosollyal a képén megköszörülte torkát.

- Bocsi csak ott már kezd egy kicsit zsibbadni a lábam.- szólt miközben megragadva Louis csípőjét, feljebb húzta magára az eddig térdén elhelyezkedő fiút. Így már tökéletesen érezhette volna, ha Harry farka az égnek all. De erre se kellett sokat várni...Harold fejében piszkosabbnál piszkosabb képek jelentek meg a rajta ülő személyre gondolva. Liamre pillantott aki éppen a sofőrhöz hajolva tárgyalta meg a tegnap esti vacsoráját. Elégedetten helyezte mancsait Lou combjára, aki megrezzent a meleg kezek hatására. Ez után feljebb nyomta csípőjét, így éreztetve a felette ülővel az erős merevedését. Louis hamarosan rájött hogy nem a begyűrődött pólóját érzi..pontosan tudta hogy az egy merev dákó. Harry keze után kapott majd kihámozta magát a fogásból és a mit sem sejtő Liam ölébe pattant aki tágra nyílt szemekkel ejtette ki a kezében tartott kólás poharat...az ülésre.

- Bocsi..Harry combjai túl csontosak és kényelmetlen volt rajta ülni. - nézett az említettre mosolyogva Lou.
- Tehát én kövér vagyok? - játszotta a sértődöttet Liam.
- Nem vagy! Egyszerűen csak..kényelmesebbek a lábaid. - nevetett fel kínosan, majd Harryre pillantott, aki mostmár kezével a fejét támasztva, az ablakon keresztül nézte a melletük elhaladó üzleteket.
_____________________________________
Komi és vote, ha tetszett😍

Bocsi hogy ilyen későn teszem ki, már napok óta írom ezt a részt és ezért lett ilyen hosszú:/

Daddy's Home [L.S] Onde histórias criam vida. Descubra agora