Eddie Bloom- egy sorozatgyilkos naplója

Emma Davidson

2001. november 17. Aznap gyilkoltam először. Nem élveztem. Egyáltalán. Sőt, reméltem, hogy többet nem kell majd megtennem. Persze sejtettem, hogy ez csak kósza ábránd, de a remény hal meg utoljára.

Éjszaka szörnyű álmot láttam. Egy gyerekcsoport közepén állt egy szőke, harmincas nő, fehér köpenyben. Mesét olvasott. "Óvónő"- gondoltam. Befejezte a meseolvasást, majd megsimogatta az egyik kisfiú fejét:
- Gyertek drágáim. Alvás előtt megmosdatlak titeket- mondta mézes- mázas hangon, majd intett a gyerekeknek- gyertek, kövessetek.

A következő kép egy óvodai fürdőszoba volt. A bereteszelt wc- ajtók mögül a kisgyermekek hangos zokogása és sikítozás hallattszott. Az alacsony mosdókagylóknál térdelt a nő, a köpenye csupa víz. Egy ovis nyakát szorongatta.
- Jólvan, drágám. Most szépen megmossuk az arcodat- mondta, majd belenyomta a visító kislány fejét a mosdókagylóba, amiből nem húzta ki a dugót. A víz meg csak folyt, és folyt. Az egész kőpadló vízben úszott. Szétnéztem a szobában, és elállt a lélegzetem. Az ablak alatt, a fal tövében öt óvodás feküdt. Halottak voltak. Ez a szörnyeteg megfojtotta őket. Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy leüssem. Ekkor egy susogó hangot hallottam. Nem értettem, hogy mit mond. Aztán egyre jobban, egyre tisztábban súgott valamit, mire megértettem. Egy név volt az. Emma Davidson. Sírni kezdtem, majd felébredtem. Az arcom csupa könny, a testem verejtékben úszott. Biztos voltam a dolgomban. Fel kell keresnem Emma Davidsont.

Aznap szabadnapot vettem ki. Irodakukac voltam egy óriási cégnél. Ugyan olyan szürke, és jelentéktelen alak lettem, mint a munkatársaim, mikor soha sem akartam ilyenné válni. De ez van, nekem ez jutott. Azonnal elengedtek, nem bírt akkora jelentőséggel a munkásságom, hogy ne tudták volna pótolni.
Utánanéztem a New York államban élő Emma Davidsonoknak. 17- et találtam. Nagy részük vagy túl idős, vagy túl fiatal volt az általam keresett Emma Davidsonhoz képest, így nem volt nehéz megtalálni. Arcvonásai alapján könnyen felismerhető volt. Megtaláltam az utcát és a házszámot is, ami alatt lakott, a telefonkönyvnek köszönhetően. Elhatároztam, hogy felkeresem.

Mire a neten végzett kutatásaimmal végeztem, már délután 4 óra volt. Úgy határoztam, hogy éjszaka, álmában fogom "meglátogatni".

Így is lett. Megvártam az éjfélt, majd elindultam. Szerencsére viszonylag közel lakott az én házamhoz. Két utcával arrébb parkoltam le. Tömbházban lakott, de a legalsó emeleten, és valószínűleg nem volt valami nagy lángész, mivel nyitva hagyta az ablakot, amin én könnyűszerrel bemászhattam. A szobában teljes sötétség uralkodott. Bekapcsoltam a zseblámpámat, hogy körülnézhessek, mert az orromig sem láttam. Egy átlagos szoba volt. Az ajtó mellett ruhásszekrény, az egyik sarokban egy íróasztal, amin káosz uralkodott. Az íróasztaltól kissé jobbra találtam az ágyat, ami nem a szoba középpontja volt, ahogy az lenni szokott. Rajta békésen aludt Davidson. Felhúztam a magammal hozott két gumikesztyűt, és közelebb mentem hozzá.
- Ébresztő! Kelj fel, Emma. Most megfizetsz a bűneidért- mondtam, majd megfogtam a nyakát.
Ahogy egyre jobban szorítottam, Emma krákogva felébredt. Beszélni nem tudott a szorításomtól, de zavarodott tekintetéből azt vettem ki, hogy nem érti, hogy mi történik körülötte. Én egyre csak szorítottam, és szorítottam, miközben Emma kétségbeesetten kalimpált, majd hirtelen abbahagyta. Sikerült. Megöltem Emma Davidsont, a kegyetlen óvónőt.

Fogtam a testet, és magammal húztam az ablakon keresztül. Betettem a kocsi csomagtartójába, majd visszamentem a lakásához. Feltúrtam a leveleit, számláit, hogy elsajátítsam a kézírását. Mikor ezzel megvoltam, írtam egy levelet:
"Nem tudom, hogy ki találja meg ezt az irományt, de én addigra már messze leszek ettől a helytől. Úgy döntöttem, hogy új életet kezdek egy másik országban. Szörnyen érzem magam itt, ezért kell elmennem.
Emma"
Ezt a levelet az ágyára helyeztem, majd a magammal hozott kukászsákba szórtam a nő fontosabb dolgait. Iratok, ruhák, stb.

Ezt a kukászsákot is elvonszoltam a kocsiig, majd kivezettem a két órára lévő elhagyatott erdőhöz. Kirángattam a testet és a zsákot; a zsákból kiszórt dolgokat egy kupacba szórtam, és rátettem Emma testét, majd mindezt felgyújtottam. Lassan bár, de minden porig égett. A hamvakat eltemettem a földbe, majd hazahajtottam.

Egyáltalán nem bántam meg. Sőt, kifejezetten büszke voltam magamra, hogy ártatlan gyerekeket menthettem meg ettől a szörnyetegtől.