Doctor who: Landolás

1.

Laura magához tért.

A reggel arany fénye megérintette az arcát, ahogyan kinyitotta a szemeit. Még csak nyolc óra volt, és hétvége. Éppen ezért aludhatott volna még, de az álmai nem hagyták. Felült és ásított. Szőke haját aztán kisöpörte a szeméből, és az emeletes ágy alján ücsörögve elgondolkodott azon hogy miért álmodja mindig ugyan azt... miért álmodik egy olyan emberről akit még soha nem látott...Bár ez az álom, most mintha más lett volna mint az összes többi. Mintha valami történt volna, valami aggasztó. Halkan felállt, és macska léptekkel sétált el a fal melletti kis asztalig ahol a lakattal lezárt naplója volt. A nyakában hordott kulccsal kinyitott azt, majd a párnája alól egy ceruzát vett elő és beljebb húzódott. Nekidőlt a falnak, majd rajzolni kezdett. Ahogy a körvonalak egyre inkább kirajzolódtak a grafit ceruza sötét nyomán, a szeme előtt látta megint a dolgokat: egy férfi, egy doboz amiben utazik... csokornyakkendő... De miért pont csokornyakkendő? A kislány számára ez érthetetlen volt. Az álla alá tette a kezét, és elgondolkodott. Az egész olyan képtelenségnek tűnt... a doboz lebegett. A légben... vagy a csillagok közt? Megint ásított, s ekkor halk lépésekre lett figyelmes az ajtó mögül. Laura kék szemeire nagyra nyíltak. Ha Pills kisasszony az akkor azonnal mennie kell vissza az ágyba, ezt ő is tudta... de ha nem Pills kisasszony az akkor ki lehet más? Laura megint felállt, de ezúttal lehasalt a padlóra s onnan kukucskált az ajtó alatti résen keresztül. Nem látott mást a vékony kis részen, csak egy bakancsot. A viselője kizárt dolog volt hogy nő lett volna, nem járt olyan könnyeden vagy kecsesen mint egy nő, így kizárt okként csakis egy férfi lehetett az aki odakinn topogott. Ez pedig aggodalomra adott okot Laurában. Az árvaházban nem voltak férfiak, a gondnokon kívül. Egy sem...Lassan felállt, mikor az ajtó előtti topogás abbamaradt, aztán visszament inkább az ágyához aludni abban a tudatban hogy nem lehetnek rejtélyes dolgok. Nem létezhetnek ebben a világban, mert ő még soha nem látott olyat. Minden egyértelmű volt mindig is számára. Tudta hogy az álmok, csak álmok maradnak és hogy a fülkék nem lebeghetnek a levegőben, de még csak a csillagok között sem. Lehunyta a szemeit....

*

" New York!" 

" Washington!" 

" A Hold"

" A Mars" 

" Bukarest"

" London!"

" Az uncsi!" 

Clara megforgatta a szemeit. Kezdett beleszédülni hogy körbe körbe mennek mind a ketten a Tardis konzol körül, de úgy tűnt hogy vita partnere ezt rendkívül élvezi. Már fél órája azon folyt a vita hogy hova menjenek, de a Doktornak semmi nem volt jó... mindig kitalált valami mást. És hát a lány mindent szeretett volna, de azt akarta hogy az utolsó szó az övé legyen. Ez volt az amit viszont nem engedett meg neki a Doktor. Utóbbi megállt a sötétebb sarokba és nagy szemekkel méregette a lányt, arra várva hogy az megint megszólaljon. De Clara nem szólalt meg. Nem ismerte még annyira a Doktor ezen, 12. arcát, és legszívesebben otthagyta volna a kék fülkében magára. Vett egy mély lélegzetet és kimondta: 

" Nem. " - A Doktor elbizonytalanodott. Utitársa előbb még akár a világ végére is elment volna, most meg hirtelen nem-el válaszol. A férfi elnézett a padló felé aztán egy röpke szünet után rávágta: 

" Nem? "

" Nem." 

"De ...Mit nem? " 

" Úgy hogy nem...sajnálom. ... haza akarok menni. " 

" Hát én nem.. " 

" De én igen!" - Clara megfordult és kifele indult ugyanazzal a lendülettel. 

" Várj! "- Kiáltott utána. - "Azt se tudod hol vagyunk! Lehet nem ott vagyunk ahol te gondolod, de ha ki akarsz lépni az űrbe... ph... " - A férfi szavaira a lány megállt még mielőtt kilépett volna az ajtón, és hátra pillantott. A Doktor ördögi mosolya viszont csak megerősítette benne a hitet hogy igenis jó helyen parkolnak. Egy hosszú pillantást vetett a számára idegenre aki legbelül tudta hogy nem idegen, majd kilépett az ajtón. 

" Ezt nem hiszem el.. " - Vetette oda magában a Doktor és fújtatott egyet. Elindult a lány után, de dühében még rácsapott a panelre, mire a Tardis nyekeregni kezdett, világítani, és remegni. A Doktor a padlón landolt, de nagyon gyorsan fel is állt és a panelt nézegette.

" Mit csinálsz... mit.. HOVA VISZEL?!"