Doctor who: Landolás

4.

" Csak én vagyok!" - Vetette oda a Doktor egy gyerekes mosoly kíséretében, s felsegítette a lányt a földről. - " A jó öreg összetéveszthetetlen én. Te jól vagy?" 

" Persze... csak eltűntél, és aztán.... aztán meg nem is tudom.. sötét van volt...van... "

"Még szép, este van. Mégis mit vársz?" - Kérdezte tőle a férfi szórakozottan, s közben jobbra meg balra szkennelgetett a szónikussal, ügyet se vetve arra hogy Amy kezdte elég kényelmetlenül éreznie magát. Úgy érezte nézik őt... de nem mondta ki. Még nem akarta. Nem akart olyan dolgot mondani amit csak lehet hogy látott s nem biztosan. 

" Csak .. nem tudom, senki sem szereti a sötétet Doktor... és mivel nem is figyelsz most már megint rám... csak azt mondom hogy legközelebb ne merészelj így eltűnni!" - Fakadt ki hirtelen. A Doktor közelebb lépett hozzá, s majdnemhogy a saját arcába nyomta a zöld fényú szónikus csavarhúzót. Hasonló zöld szemei megcsillantak haloványan, s Amy már sejtette hogy nem minden van rendbe a helyen. 

" Érdekes... " - Motyogta halkan a férfi. - " Mindenhol...érdekes.. olyan mintha.. de csaknem... vagy igen?... Hmm..?" - Amy utána nézett és nem bírta ki de mégis megmosolyogta a helyzetet. Szerette egy részről amikor a Doktor ezt csinálta, viszont más részről ő maga semmit nem értett... csak követte a férfit, szorosan, olykor hátra-hátra pillantgatott, s mikor elérték egy rövid séta után a bejáratot csak akkor szólalt meg. 

" Szóval? " 

" Várj... " - Megfogott egy gyomnövényt és megnyalta azt. A lány vágott egy arcot. 

" Muszáj mindig ilyen gusztustalannak lenned?" 

" Hát nem is volt jó íze... " - Majd lejjebb hajolt, és a táblát olvasgatta ami közvetlen az ajtóra volt szerelve.A Doktor már egész biztosan tudhatott valamit... nyilván nem akarta még senki orrára sem kötni, hiszen 907 év alatt jól tudta hogy mi ijeszthet meg igazán egy embert. Az ismeretlen... és nem akarta megijeszteni Amyt, nem, ahhoz túlságosan is szerette őt. Egyben viszont biztos volt a fiatalnak tűnő férfi, méghozzá abban hogy be akar jutni az épületbe.  Amy közelebb lépett hozzá közben és halkan szólalt meg. 

" Doktor. "- A válasz viszont roppant hangosan érkezett.

" Ne most Pond! éppen próbálok kinyitni egy zárat. És ez elég trükkös....úgy tűnik nem is akármilyen zár.. márminthogy egyik zár sem akármilyen, úgyhogy kizárhatjuk hogy bármilyen. "- A válasz nem tűnt elég megnyugtatónak... Amy most már majdnem a falhoz simult, és lefele húzta a Doktor kabátját.  

" Doktor...!"

" Türelem..." - Morogta oda a férfi, mire kattant a zár. Aztán felegyenesedett. - " Mi az Amy? "- Kérdezte tőle. Csak akkor vette észre hogy két árny szerű gyerek áll nem sokkal tőlük és őket bámulják némán. Mikor meglátta őket a Doktor szinte azonnal a falnak simult és a szokotténál magasabb hangnemben szólalt meg: 

" Nahát!.. Hello. " - A lények erre közelebb léptek, mire a Doktor kinyitotta az ajtót, és mindketten beléptek az elhagyatott árvaházba. A padló hangos nyikorgásba kezdett.

" Még jó hogy ki tudtad nyitni.. "- Nyelt egyet Amy aki majdnem hogy lefagyott. Ha társa nem húzta volna el, lehet ottragad az ajtó előtt. 

" Nem tudtam.. kinyitódott..." - Érkezett a válasz, majd előre lépett. A Doktor látott már pár félelmetes helyet az életében, de ilyet még talán sohase.Mintha minden rendbe lett volna, de közben mégsem. És miközben megijedt a kinti valamiktől, agytekervényei immár 100%alékon kattogtak.Tudta hogy baj lehet az épülettel... érezte. De azt még nem tudta hogy mi lehet az. Előre sétált a lepusztult hallba, és az emeleti lépcső felé nézett. A tető lyukas volt, így az eső, a hideg és a falevelek is mind lehullottak középre.