Veled valahol...

6.rész - 2.nap #3

Haza fele menet még megálltunk enni, ami már nagyon jól jött mind a kettőnknek. Éppen mesélte, hogy a barátja, Dominik most milyen feliratú pólót rendelt, és hogy a párját meg neki rendelte. Akaratlanul is elnevettem magam amikor a képet is megmutatta az új telefonján. Apropó telefon...amikor anya meghalt nyomógombosra váltottam mert anya mindig is utálta, hogy egyfolytában mobiloztam és nem tudtam miatta másra koncentrálni. És hogy őszinte legyek annyira hiányzik, hogy fúúú...

- Na, látod, te lány. Ezt szeretem.. amikor mosolyogsz és nevetsz. Olyan szép vagy ilyenkor. - vigyorgott a barátnőm.

- Igen... és jó érzés. Szeretek nevetni. -majd egy pillanatra elkomorodtam. - Gabi. Hiányzik a telefonom.

- Mi van? Ez hogy jött, Hülyegyerek?- röhögött megállás nélkül, majd amikor meglátta, hogy ezt komolyan mondtam, ő is stílust váltott. - Huhh, te! Apád megöl engem is és téged is. Várj egy kicsit, intézem. - és kiment a bejárati ajtón. Köbö 5 perc múlva vissza tért.

- Azt mondta, hogy mivel az előző telefonodat anyád mellé temetted, és nem akar fizetni a kiásásért ezért újat kell venned, de nem tud annyi pénzt adni, úgyhogy hitel, és le kell dolgoznod. És azt üzeni, hogy kinyúvaszt a hülye kamaszos hangulatváltozásaidért.- mosolygott elégedetten az intézkedő minden lében kanál de imádni való barátnőm.

- Ez van. C'est la vie. És köszönöm... megint. Akkor vissza a plázába.

Egy újabb busz út után a újra az említett helyen voltunk, majd az első telefonos üzletnél megálltunk és kiválasztottuk a készüléket. Fú, de sokkal jövök én ennek a nőnek... 

A hazaúton már el is kezdem beüzemelni az új készülékem. Nagyon fura volt, hogy nem egy pici telefont fogok a kezemben, hanem egy kifejezetten nagyot. Nagyon jól éreztem magam- hosszú idő után először- a bőrömben. Végre úgy néztem ki, mint aki vagyok. Úgy rendesen. Gabi kitalálta, hogy ha hazaértünk, akkor csináljunk új profilképet Face-re meg instára, és mostmár a rajongói oldalamra is rakjak ki valami posztot, hogy visszatérek lassacskán. De jött egy nehéz pont, mert oké, hogy vissza szeretnék térni, de ahhoz egy videót is kéne készítenem, és visszatértünk oda, hogy anyu nélkül még nem biztos, hogy készen állok rá. És hazaértünk...

- Neee, embeeer! Így olyan, mintha ki lenne törve a lábad! Állj már normálisan, tee! - magyarázta Gabi, miközben, az új telefonom a kezében tartva fotózott.- Ennél lelkesebben nem tudnál mosolyogni? - röhögött. - Hanna!!! Milyen régen is voltál utoljára fotózáson? 

- Tavaly decemberben. De basszus mááár! Hogy álljak akkor? Lehetetlen! Hogy ment ez nekem régen?

- Ügyes voltál. Meg a fotós, aki agyon retusálta a képeid.

- HÉÉ! -dobtam meg egy tobozzal. Ja, igen. Egy a házunkhoz közel lévő kis fenyőerdőben voltunk. - nem jó ez így... keressünk más helyszínt szerintem.

- Szerintem is.

Tovább sétáltunk, egyre beljebb az erdőbe, majd amikor láttam egy nagy farakást, csak poénból megpróbáltam rá felmászni. Nos..leestem. És miközben én a saját nyomoromon röhögtem, hogy ott ülök a földön, mint valami szerencsétlen, csak két kattanást hallottam Gabi felől.

- Mehetünk haza.- jelentette ki.

- Megnézhetem?- lépetem oda hozzá.

- Még nem. Majd ha hazaértünk.

- De ne máár! És ha nem lett jó? - hisztiztem.

- Bízz bennem.

Nagy nehezen tovább léptem ezen a dolgon és amikor beléptünk a házunkba, meghallottam. Öcsémet. Nevetni. És még egy nagyon ismerős hangot. Az emelet felé vettem az irányt, de akkor Gabi szólt, hogy még ne, mert még nincs kész.

- Öööhm, okés. 

-P. :D remélem tetszett