Raplove (Suga ff.) BEFEJEZETT

9.

Itt is új rész. Csak annyi, hogy nem tudtam többet írni a kórházas részhez, így ez úgy kezdődik, hogy Jia már megy haza. Légyszi komizzatok! :)

Szuper...
Éés, itthon vagyok! Ezt már nagyon vártam, mert hát ki szeret kórházban ülni. Én nem.
Fáradtan dőltem le az ágyamra. Mostanában egyre többet vagyok fáradt. Biztos kifárasztottak a vizsgálatok. Meg azok az ébren töltött éjszakák, amikor csak hallgattam a műszerek csipogását, és próbáltam kiigazodni Sugán.
Lehunytam a szemem, és azonnal el is aludtam.

Izzadtan, remegve ébredtem. A könnyeim folytak, kapkodtam a levegőt. Megint az az álom.
Az az álom. Minden nap ugyan azt álmodom. (azt az álmot, amit már leírtam, a szüleiről szerk. ) Felülök az ágyon, és kinézek az ablakon. Sötétedik, és az eső is zuhog. A telómot veszem a kezembe. 20:34
Miért nem keltettek fel? Elmentek volna próbálni? Lementem a konyhába, ahol egy kis cetli várt az asztalon.

Szia Jia, elmentünk próbálni, majd jövünk, vigyázz magadra. Szeretünk. :)
Bts X

Ui. A pulton van palacsinta, egyél, mert sovány vagy. Jin

Szeretnek, pedig nem érdemlem meg. Megöltem a szüleimet, nem lehetek boldog. Felmentem, lefürödtem, és átöltöztem.

Hogy Jin boldog legyen, megettem 2 palacsintát, amúgy is rohadt éhes voltam. 
Ez után odaírtam a cetlire, hogy elmentem sétálni, és kiléptem a házból. Hűvös volt, és erre még az eső is rátett. De leszartam. Az utcán bandukoltam, mikor jött egy üzenetem.
Yoongimaci♥
A "szeretünk"-be én nem tartozok bele. ;)
Hitetlenkedve csóváltam meg a fejem.
Persze, azért akartad annyira, hogy lesmároljalak.
Nem írtam vissza neki, inkább egy játszótér felé vettem az irányt, ami ott árválkodott, lepusztulva. Elég csóró volt, azt meg kell hagyni, de nekem megfelelt. Leültem az egyik hintára, nem törődve, hogy arról folyik a víz. A könnyeim egybeolvadtak az esőcseppekkel, ahogy végigfolytak arcomon.
Nem szabad sírnom.
Erőteljesen letöröltem a sós cseppeket, és csak néztem az utat, ahogy az eső csobog rajta. 
Miért élek még? Miért, miközben megöltem a számomra 2 legfontosabb embert. Képtelen vagyok túllépni ezen. Talán ilyen lesz az egész életem. Keserű. Amíg meg nem őrülök, és még nem ölöm magam
Egy depis állat vagyok.
Már teljesen besötétedett, mikor elindultam haza. 11 óra volt.
A ház sötét volt, csak a konyhába volt felkapcsolva a villany.
Még fent Vannak? Ugye nem engem várnak?
Jia, ne gondold azt, hogy mindig te vagy a központban.
Ezzel pont engem nem tudsz vádolni.
Kuss van ufócsirke.
Befogtam.
A konyhában csak Jin volt, és ahogy beléptem, ő azonnal nekem ugrott.
- Hol voltál? Annyira aggódtam! - mondta szemrehányóan, miközben gyorsan levette rólam a vizes pulcsimat. Így már csak egy fekete trikó volt rajtam, de nem fáztam. Levettem a cipőm, és mikor felegyenesedtem, azonnal magához ölelt. Vissza öleltem, fejemet a mellkasába fúrtam. Olyan volt, mint anya... és ezzel még jobban letört.
- Hé, Jia, nyugi.- simogatta a hátam- Mi történt?
Így jutottam az asztalhoz Jinnel, és 2 bögre forró csokival.
- Nos? Mi a baj? - kérdezte, miközben biztatóan rámmosolygott.
És akkor, ott úgy éreztem megbízhatok benne. És kicsit se bántam meg. 
- Tudod...nem azért jöttem ide, Szöulba, mert összevesztem a szüleimmel. - kezdtem bele egy nagy sóhajjal.- minden alig 3 napja történt az idejövetelem előtt.
/Visszaemlékezés/
Azon a napon jöttek haza a szüleim a romantikus kiruccanásukból. Már nagyon vártam őket, így kiálltam a ház elé. De bár ne tettem volna.
Nagy sokára bekanyarodott az autó, mire én boldogan integetni kezdtem. Akkor még boldog voltam...
Anyáék mosolyogva integettek vissza. Ami a legrosszabb apa is. Nem figyelt. Engem nézett mosolyogva. És akkor megtörtént. Egy őrülten hajtó kocsi kanyarodott be a szembejövő utcáról. Ijedten kiáltottam apának, de már késő volt. Még hallottam anya sikítását, és apa kiáltását. A két kocsi egymásba ment, és felrobbant. A szemem előtt haltak meg a szüleim (meg a részeg ember a másik kocsiból), és az én hibám volt. Ha nem rám figyelnek, ez nem történik meg. Én öltem meg őket.
/ visszaemlékezés vége /

A végére már folytak a könnyeim.
Jin szó nélkül húzott az ölébe, és ölelt át. Olyan jó volt végre ezt kiadni magamból, megkönnyebbültem. Csak sírtam Jin vállán, aki némán simogatta a hajam. Mikor egy kicsit megnyugodtam gyengéden eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Ne hibáztasd magad e miatt. Ez nem a te hibád. Az az autó ment beléjük, nem te tehetsz róla. - mondta, miközben az arcomról törölgette le a könnyeket.
- De ha én nem integettem volna nekik, akkor...
- Akkor is megtörtént volna. Nem a te hibád Jia. Ne okold magad.
- Köszönöm. -sütöttem le szemeimet.
- Mit?
- Hogy ezt elmondhattam neked, és megvigasztaltál.
- Ez természetes. Nem akarom, hogy olyan dolog miatt törj össze nap mint nap, ami nem a te hibád. De most menj, fürödj le, és aludj, mert már késő van. Ettél a palacsintámból?
- Igen, nagyon finom volt.  
- Az jó, mert Tae és Kook megette az összeset. Mindenki fent maradt, meg akartak várni, de mikor már itt aludtak magukra, felküldtem őket.
- Néha olyanok mint a gyerekek. -mosolyodtam el halványan.
Jin lesokkoltan nézett rám, de én is megdermedtem.
- Gyönyörű mosolyod van, Jia. - mondta.- Többször is alkalmazhatnád.
- Megpróbálom. - mosolyogtam rá újra.
- A szüleid miatt voltál mindig komoly?
Bólintottam.
- Megyek. Jó éjt. - intettem.
- Jó éjt Jia.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve azonban megfordultam.
- Jin!
- Igen? -fordult vissza.
Lementem a lépcsőn, és megálltam előtte.
- Ízé...- sütöttem le a szemeimet. - Leszel az anyukám?
Jin kicsit meglepődve nézett rám. Hát igen, nem minden embertől kérdezik meg késő éjszaka, hogy lenne e az anyja. Főleg ha fiú az illető, de ez most mellékes.
- Igen, leszek az anyukád! - mondta vigyorogva, majd megölelt.
- 4 évesen szültél? -néztem fel rá nagy szemekkel.
Szúrósan nézett rám.
- Nyomás aludni.
Vigyorogva mentem fel a lépcsőn.
- Jó éjt anya!
- Jó éjt kincsem! - mondta magas hangon, és eltűnt a konyhába.
Egy nagy mosollyal az arcomon mentem a szobámba, ahol nem is kapcsoltam fel a villanyt, csak felkaptam a pizsamámat, és mentem is a fürdőbe. Leöltöztem, és beálltam a zuhany alá. Csak folyattam magamra a forróvizet, és próbáltam éppszerűen gondolkodni. Nehezen ment. Nagyon boldog voltam, hogy Jin segítségével túl tudtam lépni egy kicsit, a szüleim halálán. Természetesen ennek még nincs vége, hogy teljesen túllépjek rajtuk. Sőt, lehet, hogy soha se leszek olyan, mint voltam. Olyan boldog...
De attól még most jó kedvem van, mintha levettek volna egy sújt a hátamról.
Elállítottam a vizet, és belemasszíroztam a testembe barack illatú tusfürdőmet. Anya is mindig ilyet használt, én is mindig ilyet használok. Nagyon szeretem az illatát.
Már azért is, mert rá emlékeztet...
A szappant leöblítettem, majd kiszálltam a tusolóból, megtörölköztem, és felvettem a pizsamámat. Halkan mentem el a szobámig, nehogy felébresszek valakit. Jin is már lefeküdhetett, a konyhában sötét volt. Nesztelenül csuktam be magam után az ajtót, és feküdtem is volna be az ágyamban, ha az nem lett volna elfoglalva. Ijedten vizsgáltam meg a sötétben az ágyamat bitorló személyt, de mikor rájöttem ki az, a szívem biztosan vagy háromszor gyorsabban (és hangosabban) kezdett el verni. Suga. Éreztem, hogy égni kezd az arcom. Miért jött az én szobámba, ha utál?
Egy vállrándítással intéztem el, és befeküdtem mellé, szembe felé.
Épp csuktam volna be a szemeimet, mikor hirtelen, kezével átfogta a derekam, és közel húzott magához. Gyorsabban szedtem a levegőt, ahogy arcunk között alig volt néhány centi. Végre kinyitotta a szemét, és én teljesen elvesztem fekete íriszeiben.
- Meg akartalak várni, de elaludtam. - suttogta, amitől én megborzongtam- Nem mész el többet este, egyedül, sétálni, megértetted?
Felém nyújtotta kisullyát, én pedig mosolyogva akasztottam belé az enyémet.
- Ahh, rohadt szexi mosolyod van. - sóhajtott fel csukodt szemmel.
- Komolyan, szexi? - vontam kérdőre sértődötten.
Nem igaz, hogy mindenből csak ezt hozza ki. Bár, kijelentésétől szépen elpirultam, szóval, ha feltétlenül zavarba akár hozni, jól csinálja.
- Gyönyörű mosolyod van. - suttogva a számra, majd közelebb hajolt, hogy ajkaink egybeforrjank.