❥9❥

95 13 4
                                    

Ethan

Aprót kopogtatok a szomszéd ajtón, amiben Nebraska tartózkodik. Az ajtó túloldaláról csörömpölés zaja szűrődik ki. Az ajtó egyszer csak kicsapódik, ezzel hátrálásra késztetve engem.

"Nebraska!" 

Mosolygok rá, kajánul, mire csak felmordul és rám akarja csapni az ajtót. A lábamat még időben tettem az ajtóhoz. Hátat fordít nekem és duzzogva elrohan.

"Most mi a fene bajod van?"

Rohanok be a hotel szobájába és nyúlok a csuklója után.

"Hagyj békén, Ethan."

Feleli oly' hűvösen, hogy még a jégkirálynő is megirigyelné a szavait. Erősen tartja magát ahhoz, hogy ne kelljen a szemeimbe néznie, ezért háttal áll nekem.

"Mond!"

Emelem fel a hangomat és fordítom magam felé. A tekintetével oldalra néz, véletlenül sem a szemeimbe.

"Nebraska!"

Rázom meg a vállánál fogva. Ekkor mintha egy villám csapott volna belé lök el magától kiabálva.

"Hagyj békén! Hát nem fogod fel, hogy látni sem bírlak?"

A torkom kiszárad, a tenyerem pedig izzadni kezd. A szavai méregbe mártott tőrként hatolnak bele a mellkasomba.

"Miért?"

Felelem szárazon. A tekintetében vad tűz éktelen haragja ég és bármelyik pillanatban kész felrobbanni az idegtől, mint egy időzített, ketyegő bomba. A robbanás mégsem történik meg, helyette inkább a kezembe nyom egy papírfecnit.

"Mi ez?"

Kérdezem tőle hol őt, hol a papírt nézve. A kezeit karba teszi és válaszra sem méltat. Sóhajtok, majd ránézek a lapra. A szemöldökömet összehúzom és összehajtom a papírt, majd eltépem.

"Muszáj volt?"

 Mordul fel, mire rápillantok. Érzem, ahogyan az eddigi összes türelmem elhagy. A kezeimet összeszorítom.

"Neked ehhez semmi köze. Inkább fogadd meg a hülye kis tanácsait."

"Ne beszélj így róla!"

Kiáltja el magát és hozzám vág egy párnát. A párna a mellkasomat találja el, mire keserűen felkuncogok.

"Semmit sem tudsz róla. Nem ismerted évek óta, nem alakítottál ki vele kapcsolatot, nem voltatok közel egymáshoz. Nem a te szívedet törte szilánkosra."

"Mégis mi a fenéről beszélsz Ethan?"

"Arról, hogy ő csak egy játékmester volt. Én voltam az aki minden este vacsorával várta. Én voltam az, aki minden este énekeltem neki, hiába van botfülem. Én voltam az, aki a halála előtt meg akarta kérni a kezét. Ebben a rohadt kapcsolatban csak én sérültem meg."

Ütök bele erősen az egyik falba. Kedvem lenne dühöngeni, hisz ennek a szobának már mindegy. Vagyis szebben fogalmazva, az Ő szobájának. 

"Ne beszélj így egy halottról!"

Dobbant egyet idegesen és siet ide hozzám. Hangosan felnevetek, amitől megretten.

"Nem gondolkoztál még rajta, hogy ez a hotel miért kapta a Heartbreak nevet?"

A fejét megrázza, én pedig felsóhajtok.

"Ez RÓLA lett elnevezve. A piszkos kis emlékére."

"De hát szeretted! Hogy beszélhetsz így róla?"

Kezdi el ütni a mellkasom, de megfogom a kezét.

"Igen, igazad van. Szerettem, egykor, valaha, egészen addig, amig a kezembe nem akadt a naplója. Nem tudhatod, hogy milyen kínon mentem át, amikor megtudtam mindent de mindent róla."

"De hát-"

"A szabályai tetszenek a legjobban, mivel főként azok miatt végezte a szívem ott, ahol. De végül is mit tudhatsz te arról, ha valaki összetöri a szíved."

"Te komolyan nem veszed észre?"

Pillant fel rám könnyes szemekkel.

"Mégis mit kéne?"

" Te is épp azt az ördögi játékot játszod, amit egykor ő."

Heartbreak Hotel |e.d. [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now