White Raven

Ugye szeretsz?

-Kit érdekel ez a pár száz év?-nevetett és közben leszedte a nadrágomat. Én viszont ezt eléggé nem akartam ezért még mindig a szokásos ellököm magamtól a kis aranyost módszert használtam. Hát rohadtul nem volt semmi eredménye. Csak annyi, hogy még jobban magához szorított.

Én itt fogok meghalni........ Egy démon karjaiban ahogy éppen boxeremben kutakodik............ Én ennél jobb halált képzeltem el magamnak. És egyébként az a pár száz év nem sok egy kicsit??

-Rae?-Szólt hozzám Minhyuk azzal az aranyos nyugodt mosolyával miközben felült és hátulról átölelt. -Ugye szeretsz? Nem kell nagyon...... Sőt még szerelemből sem..... Sőt még akár azt is gondolhatod, hogy ronda vagyok....... De ugye legalább egy picit szeretsz.......csak barátként... Ugye.....nem gyűlölsz??? - És abból a nyomulós És mosolygós Minhyukból a mondat végére egy könnyező Minhyuk lett aki ölelget mint egy kisgyerek a játékbabáját és el nem enged csak sír és szorít.

Ez egyszerűen annyira........ Fájt, hogy majd szétszakadt a szívem. Azt az embert sírni látni......

Már egy ideje így voltunk és én még semmit sem válaszomat. Már lassan véresre haraptam az ajkaimat mert visszakellett tartanom a sírást. De ekkor Minhyuk elengedett. Úgy hulltak le rólam a kezei mint a rózsáról a szirom amikor a gazdája elfelejti megöntözni a nyári szárazságban.

-Kérlek menj el!! - Mondta halkan. Én feláltam a ruháimat megfogtam majd elindúltam az ajtó felé. Már a kilincset fogtam amikor leejtettem az összes ruhámat ami a kezemben volt, megfordúltam majd elkezdtem Minhyuk felé futni sírva majd egy apró csókot nyomtam a szájára és elkezdtem ölelni és ölelni.

Sohasem éreztem akkora fájdalmat mint amikor megéreztem az én Minhyukom egy könnycseppjét a vállamon miközben abban reménykedik, hogy az az ember akit a legjobban szeret viszont szereti e őt.