Volleyboy! - Haikyuu!! fanfiction

Első fejezet - Lányok és fiúk

- Hagyd! - kiáltotta Shiori, a liberónk, ahogy visszahozta a labdát a játékba.
Ezután következik az én szerepköröm. A labda alá lépek, a kezem kosárérintésre emelem, mivel a beadás elég magas volt hozzá. Kinek adjam? A blokk már készülődik. A leggyorsabb, de egyben legkiszámíthatóbb megoldás, ha a centerre bízom, és métert adok fel. Pár tizedmásodperc hezitálás után magasan adom a labdát. Centerünk, Rin megcsinálja az ütő lábmunkát, felugrik, és a levegőbe üt egyet, a labda pedig továbbmegy a szélső felé. A blokk későn reagál, még nem értek földet, mikor a szélső, Kana már felugrott, és a labdába ért. BUMM. A labda csattanva ért földet. 25-15. Megnyertük a szettet, ahogy a másik kettőt is. A Karasuno lánycsapata ellen mi, a Nekoma High lánycsapata megnyertük a meccset. Egy gyors csapatölelés után az öltöző felé indultam, amikor valaki felém dobott egy piros törölközőt. Elkaptam, és a "támadóm" felé fordultam.
- Még mindig jók a reflexeid, Nao-chan - hallottam Kuroo mély hangját.
- Köszönöm, Kuroo-kun - mosolyogtam rá, majd letöröltem az arcomat a törölközővel.
- Ügyes voltál. Tetszett a végén az a rafinált feladásod.
- Nem csak az én érdemem. Ha Kana nem ugrik fel, nincs értelme a cselnek - kuncogtam - De ez kedves tőled, köszönöm.
- Imádom, mikor nevetsz - mosolygott Kuroo.
- Miért? -kérdeztem enyhén elpirulva.
- Mert olyan aranyos vagy mikor kacagsz - kaptam a választ, amitől szerintem rákvörös lett a fejem.
A következő pillanatban a hangszóróból felcsendült a Despacito, én pedig jó társastáncos módjára táncolni kezdtem a koreográfiát. Kuroo csak röhögött rajtam, de aztán a kezem nyújtottam felé, és együtt próbáltunk salsázni. Csak próbáltunk, mert újdonsült táncpartneremnek nem igen volt fogalma a lépésekről, csak pár tizedmásodperc késéssel utánzott engem.
- Des-pa-cito nananananananana Despacito... - énekeltem - Most mivan, az egész szövegből ezt az egy szót tudom! - néztem Kuroora, aki fulladozott a nevetéstől.
- Nao - szólt Kana utánam - Ne enyelegj, erre ráértek később is. Gyere öltözni!
Már indultam volna, mikor Kuroo megfogta a karom.
- Figyelj, van valami programod így meccs után, vagy...? Ha fáradt vagy, akkor nyugodtan menj haza, csak...
- Nem, nincs semmi tervem. Miért?
- Sétálhatnánk egyet.
Éreztem, ahogy a szívem hevesebben kezd verni, majd bólintottam.
- Persze - mosolyogtam, majd elindultam az öltöző felé.
- A suli előtt várlak! - kiáltott utánam Kuroo.
Amint az öltözőbe értem, a szokásos hangzavar néma csendbe torkollott. Ez egy afféle tipikus "Naaa, mondd már, hogy mi történt!" hallgatás volt.
- Sétálni megyünk - mondtam halkan, mire a lányok ujjongani kezdtek az öltözőben, Rin (aki Kuroo húga) pedig felnevetett.
- Na, majd megszívatom ezzel Kuroot.
Na igen. Kurooval nagyon jóban vagyunk, sokat beszélgetünk, együtt lógunk. Én pedig azt hiszem, belészerettem.
Jut eszembe, még be sem mutatkoztam rendesen. A nevem Manabu Naoko, másnéven Nao-chan, vagy szimplán Nao. Van egy bátyám, Daisuke. Az apám Manabu Naoi, a Nekoma High fiúcsapatának az edzője, Nekomata-sensei mellett. Anyám Manabu Natsumi, a japán női röplabdaválogatott szövetségi kapitánya. Én pedig az ország legjobb feladójaként vagyok értékelve. A bátyám egy évvel idősebb nálam, és kosarazik, benne van az ifiválogatottban is. Nem mellesleg Kuroo haverja.
Barna hajam van és tengerkék szemeim, mint Daisukénak.
A zuhany alá lépek, lecsapatom magam, nem akarok izzadságszagtól bűzölögve sétálni menni. Hallom, ahogy Rin zuhanyzás közben énekel, én pedig rázni kezdem a csípőm, viszont hallom Kana hangját, ahogy Rinnel együtt dúdolgat. Haruyo, Kana húga, táncolva lép be a zuhanyzórészlegbe, majdnem el is csúszik a vizes padlón, amin én elnevetem magam. Misumi rázni kezdi a haját, mint valami rocker, Momo pedig bekapcsolja a dalt a Bluetooth-hangszóróján. Shiori pedig szórakozásból elhúzza az összes zuhanyfüggönyt, amit én reflexből visszahúzok (nem mintha szégyellős lennék a lányok előtt, csak na), majd belép az egyik fülkébe, Yoko pedig rázni kezdi a hátsóját egy szál törölközőben. Na igen. Ez van, ha a Nekomás lányok nekiállnak letusolni. Káosz.
Kiszálltam törölközővel a testemen, majd visszamentem az öltözőbe, de Rin és Kana kirohantak elém, Kana a kezébe vette a bugyimat, Rin pedig a füléhez emelte a telefonját.
- Kuroo? Képzeld, éppen elérhető távolságban van Nao szexi francia bugyija.
- Hülyék! - nevetve vetettem magam Rinre, kiütve a kezéből a telefonját, ami valahogy kihangosította magát.
- Milyen szexi francia bugyi? Lemaradtam - hallottuk Kuroo hangját a telefonból.
Erre az éppen belépő Shiori megtorpant, majd értetlenül nézett körbe.
- Jól hallom, hogy Kuroo-san szexi francia bugyikról beszél? - vonta fel a szemöldökét.
- Ehm... - Kuroo hangja zavartnak hangzott - Ki vagyok hangosítva?
Itt már nem bírtuk tovább, szakadni kezdtünk a nevetéstől.
- Egyébként itt vagyok a bejáratnál, de mindjárt beadok valamit az öltözőbe.
- Na majd Nao kimegy érte -vigyorgott Kana.
- Szó sem lehet róla. Hozza be Dai és akkor kimegyek - mondtam.
- Mi a baj velem? - kérdezte "sértődötten" Kuroo.
- Az, hogy egy szál törölközőben vagyok, mert a bugyim Kana, a melltartóm meg a húgod kezében van, bakker! - mondtam kissé zavartam.
- Jaaa. Jaaaa! Vágom. Izé... oké, akkor én most... Beküldöm Daisukét - Kuroo hangja olyan volt, mint aki hirtelen elfelejtett beszélni, majd lerakta a telefont.
- Mi baja van? - néztem Rinre.
- Szerintem csak elképzelt úgy, hogy csak egy törölköző van rajtad - kuncogott a kérdezett.
- Hahó csajok! Figyeljetek csak, nem akarok leskelődni, úgyhogy minden lány, aki nem Nao, menjen a zuhanyzórészlegbe! Köszi! - hallottam a bátyám hangját a folyosóról, a csapattársaim meg a zuhanyzórészlegbe mentek.
- Szia, húgi! - mosolygott rám Dai, majd a kezembe nyomott, egy... kimonót - Nemrég vettem, a te méreted. Nem tartozol érte semmivel. Na jó, mégis. Kitakaríthatnád a szobám - indult el kifelé.
- Várj, Dai! Ez mégis minek?
- Jaj, te bolond, a lovagoddal az utcabálra mentek, ahova kimonóban szokás menni - nevetett ki a testvérem, majd távozott.
Ezután a lányok visszajöttek, dióhéjban elmondtam nekik mindent, felöltöztem, Kana megcsinálta a hajam, majd kimentem a folyosóra, ahol a Nekoma fiúcsapata várakozott, Kuroo pedig egy vázával a kezében járkált... az igazgató társaságában.
- Kuroo! - intéztem egy integetést a fiú felé, aki rám nézett, eltátotta a száját, és... kiejtette a kezéből a vázát.
Az igazgató persze elkezdett sopánkodni, hogy ez egy félmillió yenbe kerülő váza volt, amire Kuroo valami olyasmit motyogott, hogy "Elnézést, megszédültem...", amit az igazgató nagy nehezen elfogadott és elment.
- Ahha, megszédültél, mi? - vigyorgott Yamamoto.
- Mi a baj? Ennyire rémes a kimonó rajtam? - kérdeztem.
- Nem, illetve... igen, túlságosan kiemeli az alakodat... vagyis semmi alakod nincs benne - makogott Kuroo össze-vissza.
- Na jó, asszem' inkább leveszem - indultam vissza az öltözőbe.
*Kuroo szemszöge*
- Yamamoto, ha ennyi energiád van, fuss egy pár kört, hogy este könnyebben el tudj aludni. Mondjuk húszat - morogtam, mire az említett nyavalyogva elkezdett futni.
Nao már egy pár perce hál' Istennek bement az öltözőbe.
Inouka odalépett hozzám.
- Senpai, segíthetek valamiben?
Reflexből rávágtam volna, hogy "Sokat segítene, ha meghághatnám Naot, vagy legalább megcsókolhatnám, de te nem nagyon tudsz semmiben...", de megálltam, és kinyögtem egy "Nem, köszi"-t. Inouka visszament, majd Dai ütötte meg a vállamat.
- Tesó, tudom milyen érzés, mikor áll a... legnemesebb testrészed, mint valami zászló, és te semmit sem tehetsz ellene, de... rémesen udvarolsz, ugye tudod?
Válaszul csak felmordultam, Dai meg valamit belecsúsztatott a zsebembe - Végszükség esetén.
- Te komolyan kotont adsz nekem? Barom - vettem a kezembe nevetve a kicsi csomagot. Talán egyszer hasznos lesz, elrakom.
- Nem akarom, hogy a húgom teherbe essen, na.
- Jó pont. Asszem' elmegyek a mosdóba.
- Aztán csak csendesen, nehogy valaki meghallja ahogy épp maszturbálsz - az az idegesítő vigyor csak nem akar letörlődni Dai fejéről.
- Hülye - röhögtem fel, majd elindultam a WC felé.

Ohayo!
Először is sok-sok köszi Abigail-Forest -nek, nélküle nem lehetne egy csodálatos, Rin nevű karakterünk. Másodszor is remélem tetszett a fejezet.
Sayonara!
XOXO: Szonja-chan