Volleyboy! - Haikyuu!! fanfiction

Kilencedik fejezet - A mészárlás

|egy hét múlva|
A szadista edzések kikészítették az egész csapatot. Ki voltunk merülve. Legkésőbb este kilenckor már aludtunk, és egy nap minimum hétszer ettünk.
Ma ötkor vacsoráztunk, a családi asztal harmóniája pedig még Arany János: Családi kör c. versébe illő volt, amíg meg nem szólaltam.
- Khm, Anya, Apa... - kezdtem - Holnap szeretném meghívni a barátomat vacsorára.
- Nyugodtan, Szívem - mosolygott Anya.
- A midet? - nézett rám Apa összeráncolt homlokkal.
- A... a fiúmat... - motyogtam zavartan.
- Mi?! Mióta? Ki?! - kezdett el méltatlankodni Apa, majd félrenyelte az ételt, és köhögni kezdett.
- Naoi! - szólt rá Apára Anya - Nao, kedvesem, menj a szobádba, kérlek. Majd én elintézem - adott puszit az arcomra, én pedig a szobámba zárkóztam.
A telefonom kijelzőjére pillantottam, és láttam, hogy üzenetem jött.
Idiótám❤️: Na, mit szóltak?
Nem akartam SMSezni, inkább felhívtam.
- A bátyád holnap átjöhet vacsira valószínűleg. Bár Apa egy kicsit kikészült - csaptam bele a történet közepébe.
- Heeeeey, lassan, csajszi! Egyébként neked is szia - nevetett Rin a vonal másik végén - Szóval, hogy történt ez az egész?
- Hát kaja közben vetettem fel a dolgot, mert akkor mindenki itthon van... Anya teljesen normálisan reagált, Apa viszont... Katasztrófa. Sőt, ha tudná, hogy a csapatkapitányáról van szó... Szegény Kuroot előre sajnálom - Rin erre kuncogott egyet a vonal másik felén.
- Az én bátyám, bírja a gyűrődést! Nem kell aggódni érte - nyugtatgatott Rin.
- Igazad van... na, szólok neki, hogy készítse fel magát holnapra idegileg, mert mészárlás lesz... Puszi! - köszöntem el.
- Szió! - rakta le a telefont Rin.
Tárcsáztam a számot, majd fél perccel később Kuroo hangját hallottam.
- Szia Szerelmem! - nevetett.
- Szia. Holnap várunk szeretettel vacsorára.
A vonal másik felén se kép, se hang.
- Kuroo? Szívem, itt vagy?
- Te jó Isten, engem ki fognak végezni... - motyogott aggódva a barátom.
Na, ez jól kezdődik.
|másnap|
- Szia... - nyitottam ajtót Kuroonak.
A helyzet rémesebb volt, mint gondoltam.
Először is Kuroo remegett. De úgy istenesen.
- Szia... - motyogta, ahogy egy dermedt csókot nyomott ajkaimra.
- Szívem, itt van Nao barátja! - kiáltotta Anya, majd Apa rohamlépteit hallottam.
Kuroo rettegve állt az ajtóban, én pedig hozzábújtam.
Apu és Anyu nemsokára kiértek, és míg Anyu mosolyogva figyelt minket, Apa szigorúan rázta meg a fejét.
- Nem - mondta határozottan, ahogy becsapta, és bezárta az ajtót.
- Most komolyan kizárt? - meredtem értetlenül a bejáratra.
- Én már meg sem lepődöm... - motyogta Kuroo, ahogy lehajolt hozzám - Tudod te, hogy mennyire félek? Mi lesz, ha nem leszek nekik szimpatikus?
- Kuroo, erre ne is gondolj... - suttogtam.
- De igenis gondolok rá! Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy már itt elcsesszem a dolgokat! - óvatosan tolt neki a falnak - Érted? - hajolt le hozzám.
- Persze - mormogtam halkan, majd Kuroo hirtelen magához húzott, és az ajkaimra tapasztotta az övéit. A kezeim útra keltek a hajában és a hátán, ő pedig az oldalamat cirógatta. Nagy nehezen kiszakadtunk a csókból, és Kuroo a nyakamra tért át. Óvatosan szívta a bőrt, illetve néha rá is harapott, belőlem pedig kitört egy hangos, szenvedélyes nyögés.
- KHM! - hallottunk egy szigorú hangot mellettünk, majd apámat láttuk meg, aki karbatett kézzel állt előttünk - Nem igazán jó első benyomás, Tetsurou. Gyerünk befelé - húzott be minket a házba.