Volleyboy! - Haikyuu!! fanfiction

Nyolcadik fejezet - Barátok

|két héttel később|
- Nao - suttogta a fülembe Kana matekórán - Rin mit csinál?
A barátnőnk arccal lefele feküdt a padon, kezei pedig a combján voltak.
- Gondolom alszik... vagy csak szenved - kuncogtam.
A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és Kuroo pillantott be.
- Elnézést, Sensei, de Nekomata-sensei és Akera-sensei el szeretné kérni a röplabdásokat.
- Nao, Rin, Kana, menjetek ki gyorsan! - bólintott Sensei, mi pedig megragadtuk az edzőcuccunkat, és megszabadultunk a matekórától.
- Szia, Szerel...khm, szerelőm - köszönt vigyorogva Kuroo, majd mikor rájött, hogy mit akart mondani, lehervadt az arcáról a mosoly. A többiek (Lev, Kenma, Rin és Kana) összeráncolt szemöldökökkel meredtek egymásra, ilyen "Miről maradtunk le?" fejjel, de mi nem foglalkoztunk velük - Nos - folytatta - El kell kérnünk a többieket. Menni fog, ugye?
- Persze - bólintott Rin, majd elindultunk különböző osztálytermekbe.
Miután mindenkit megtaláltunk és összeszedtünk, átöltözve ültünk le az edzők (azaz Akera-sensei, Nekomata-sensei és Apa) előtt.
- Nos, ifjak - kezdte Nekomata-sensei - Azért hívtunk ide titeket, hogy a mai napot edzéssel folytassuk, ugyanis két hét múlva bajnokságunk lesz... Folytatnád, Naoi?
- Az ellenfeleink a fiúknál a szokásos iskolák, és idén még a Karasuno, az Aoba Jousai és a Shiratorizawa is bekapcsolódott. A lányoknál még egy iskola is lesz a Miyagi prefektúrából - mosolygott Apa.
- Az edzéseink az elkövetkezendő két hétben kemények lesznek, minden nap a negyedik óra utántól délután ötig. A bajnokság utáni héten ugyanezekkel a csapatokkal tartunk közös edzőtábort, aminek a keretein belül mégegyszer megmérkőzünk egymással. Stimm? - fejezte be Akera-sensei, az edzőnk.
A lányokra, majd Kuroora pillantottam. Izgatott voltam, de egyben féltem is. Egy hónap szadizmus vár ránk.

|az edzés végén|
Mára ennyi. Te jó ég. Nekem le fog szakadni a lábam. Az extra hosszú edzés között volt egy egyórás ebédszünet, és egy félórás pihenés is, de ez akkor is rettenetesen sok.
Kana egy padon roskadozott, a hátát Haruyo támasztotta, Rin pedig a padlón feküdt. Momo és Yoko a hátukat a falnak vetve rogytak le, Misumi és Shiori pedig mögém léptek.
- Mehetünk öltözni, Senpai? - pillantottak rám.
- Az Isten áldjon meg titeket, ne hívjatok már Senpainak! És ne, még pakoljunk egy kicsit.
- Baby, ugye berakjátok a szertárba a labdákat? - kiáltott nekem Kuroo, mire még a halálukon lévő emberek is meglepetten felpattantak - Basszus! - csapott a fejére, amikor eszébe jutott, hogy ezt még titokban akartuk tartani.
- BABY?! - hördültek fel a többiek, és az előbb érkező, de az előző mondatot még halló Daisuke.
- Persze, és semmi baj - kaptam fel két labdát mosolyogva, majd megcsókoltam Kuroot.
És itt a többiek füttyenteni, visítani, majd ordibálni kezdtek, és mikor hátrafordultam, Kana ugrott a nyakamba, Rin pedig a tesójáéba. Dai átölelt engem és Kanát, majd Rin és szépen lassan a többiek is csatlakoztak.
- Mióta? - mosolygott Rin.
- Izé... két hete... - válaszoltam zavartan.
- Képes voltál eddig titkolni?! Na mindegy, erre ünneplünk! Fiúk-lányok, miután átöltöztetek, gyertek a lakásunkba! - ujjongott Kana, én pedig Kuroohoz bújtam.
- Nekünk vannak a legjobb barátaink - kuncogtam.
- Így van - nyomott puszit a számra Kuroo - És nekem van a világon a legjobb barátnőm.
Válaszul a vállába fúrtam a fejem - Szeretlek - suttogtam - Te vagy a legeslegjobb barát - csókoltam meg.
Aznap este ünnepeltünk. De nem csak ránk. Kanara és Daira, Rinre és Bokutora, és mindenkire egyaránt, vagyis a szeretetre. A barátokra és a kapcsolatokra. A Nekoma röpicsapataira. Mindenre.