Volleyboy! - Haikyuu!! fanfiction

Ötödik fejezet - Barátok vagyunk...

*Nao*
Hát igen, az a csók... mesés volt. Viszont amennyire csodálatos volt, annyira nem tulajdonítottunk neki jelentőséget. Ennek az lett az eredménye, hogy a másnapi közös edzésen sem én nem néztem Kuroora, sem ő rám.
Kuroo is zavarban lehetett, a játékán mindez tükröződött is. Nem ütött pontosakat, a sáncai is gyengék voltak, ami nála, mint csapatkapitány, elég demoralizáló.
- Enyém! - kiáltott fel Shiori, majd bejátszotta nekem a labdát.
- Gyere Inouka sáncolni velem! - hallottam Kuroo hangját, én pedig szélre adtam ki Momonak a labdát.
Bal, jobb, bal. Ugrik, üt. A duplasáncot a labda kettétöri, Momo pedig döbbenten érkezik a földre.
- Wow, csajszi! - ugrottunk a nyakába.
- Ezt nem tudom, hogy csináltam... - motyogta halkan.
- Gyenge Kuroo sánca... - ráncolta a homlokát Kana.
- Nem is tudom, ki miatt... - pillantott felém Rin, de miután ránéztem egy ilyen "Megöllek!" tekintettel, megadóan feltette a kezeit - Én meg sem szólaltam! - vigyorgott.
Nagy nehezen végigszenvedtük az edzést, az utolsó ütés után Rin odalépett hozzám, és megpaskolta a hátsómat - Beszélned kéne vele - nézett a bátyja felé aggódóan.
Bólintottam, de ekkor megláttam az ajtóban a bátyámat, akit azóta nem láttam, mióta kiderült számomra, hogy a barátnője Kana. Idegesen indultam el felé.
- TE IDIÓTA BAROM! - pofoztam fel - SZÓLHATTÁL VOLNA!!!
- Aú, baszki, Nao, rohadt erős kezed van...! - fájlalta Dai az arcát.
- Röpis vagyok, basszus, mégis mit vártál?!
- Ehh, rájöttél, ugye...? - pillantott Kana felé, aki félve figyelte a jelenetet.
- Szerinted indok nélkül pofozgatnálak?! - akadtam ki teljesen - Persze, hogy rájöttem! Tegnap láttalak titeket!
- Tudtam, hogy bajod lesz vele... - sütötte le Dai a szemeit.
- Nem, nem ezzel van a bajom! És nagyon szeretlek titeket, Dai! És áldásom rátok, de igazán szólhattál volna! Bárcsak me így kellett volna megtudnom... DE ha vele is azt csinálod, mint a többi barátnőddel, és összetöröd a szívét, ÉN MAGAM FOGLAK KASZTRÁLNI! - ingattam a fejem, majd megöleltem.
A háttérben a többiek egy egységes "AHHW!" hangot adtak ki, majd Kana odajött hozzánk, és szorosan átölelt.
- Köszönöm - suttogta a fülembe, én pedig elmosolyodtam.
- Igazán nincs mit - válaszoltam - Szeretlek!
- Én is téged - puszilt meg.
- Hey, engem kihagytok? - csatlakozott be a családi ölelésbe Haruyo, majd egyesével az egész lánycsapat.
Ezután az éppen távozó Kuroo után szaladtam, és hozzádobtam a törölközőm - Kuroo!
- Mi az, Hercegnő? - fordult hátra vigyorogva.
- Ma frusztrált voltál a pályán... - sütöttem le a szemeim.
- Igen, de nyugodj meg, nincs semmi baj.
- Akkor jó - bújtam hozzá.
Éreztem, hogy minden izma megfeszül a meglepettségtől, de egy másodperccel később már a fejét a vállamra hajtotta, és izmos karjai közt tudtam magam.
Nem tudom, meddig álltunk ott, de egyszer csak Kuroo megszólalt:
- Köszönöm, Nao... - mosolygott.
- Nincs mit. Barátok vagyunk... - mondtam kivirulva, majd láttam, ahogy lehervad az arcáról a mosoly - Vagy nem?
Kuroo csak idegesen megrázta a fejét, majd elhúzódott, és otthagyott. Na ez meg mi a fene volt...?