Phoenix - You're burning in my heart

Prológus

Egy talpig feketébe öltözött alak árnyékból árnyékba bújva környékezte meg a magasba kúszó épületet. Az ablakokon át csak a sötétség válaszolt; az összes fényt az utcalámpák fénye adta odakint. A magas, üvegoldalú épület viszont még így is csillogott.

A férfi kesztyűbe bújtatott kezét egyik füléhez emelte és beljebb nyomta az odahelyezett fülhallgatót, hogy jobban hallja a vonal másik felén lévő személy hangját és eligazítását. Fegyverét kezébe kapva indult meg az épület felé, a bokrok között mászva.

Csak egy őr. Tényleg most van a váltás – fújta ki megkönnyebbülten a levegőt és elővette zsebéből a fehér szövetet, amit már előkészített és a kis üvegcsét, amiben kloroformot tárolt. Nagy levegővétel után kinyitotta az üveget és gyorsan beáztatta vele a textilt, amely gyorsan felszívta az anyagot. Az üveget egy bokor ágai alá rejtve egy, a bejárathoz közelebbi növényhez kúszott és egy hangos sóhajjal kiengedte a benntartott levegőt. Szerencsésen elkerülte, hogy önmagát kábítsa el a kloroform gőzével.

A zsebkendőt szorosan a markába fogva figyelte a ház sarkának közelében folyamatosan járkáló őrt. Kiszámolta, hogy a ház felőle eső sarkához a harmincadik másodpercben lép és hátat fordít, hogy visszafelé induljon, esélyt adva neki, hogy a kamerák látómezején kívül el tudja kábítani. A felvételeken ugyanúgy sétálni fog az őr a hátsó bejárat előtt egy távoli segítség jóvoltából, mintha mi sem történt volna.

Halkan mormolva a számokat, tökéletesen időzítve kapta el. Alkarjával átfogta a nyakát, míg másik kezével az őr orra és szája elé nyomta a kloroformos anyagot. Nem telt bele sok idő, az épületet őrző férfi elájult az elkövető karjában.

Az alak letépte az őr kulcskártyáját és a bejárathoz igyekezve észrevétlenül besurrant az épületbe.

A hirtelen jött gyér, ámde a kinti fényviszonyokhoz képest erős világítástól egy pillanatra elvakult, ám gyorsan kipislogta a szeméből a sötét foltokat és pisztolyát a kezébe véve komótosan lépett a lifthez. A legfelső emeletig ment.

- Most merre? – mormolta látszólag a semmibe, amikor kiszállt a járműből, de a fülében rejtőző hang szinte azonnal válaszolt.

- A jobboldali folyosó felé menj. Az ajtó bal oldalt lesz. Két ajtószárnyú konferenciaterem.

- Kösz.

Újra megindult, felhúzva a fegyverét, közben sűrűn szétnézve, mivel még ezen a szinten égett a villany. Mikor elérte a szobát; a kulcslyukon bepillantva látta, hogy az alak az ajtónak háttal telefonál, miközben szivarozik.

Tökéletes.

Hang nélkül becsukta maga után az ajtót és lassan a háta mögé lépdelt. Udvariasan megvárta, míg leteszi a telefont, aztán a tarkójához illesztette a kilencmilliméteres fegyver csövét. A székben ülő férfi azonnal ledermedt és óvatosan megpróbált hátrapislantani.

- Ki maga? – kérdezte óvatosan.

- Úgy gondolom, itt én leszek az, aki kérdez – mordult fel a betörő. - Hol a szállítmány?

A férfi, név szerint Wong, egy régóta körözött kínai csempész, ideges mosolyra húzta a száját és próbálta eljátszani, hogy semmiről sem tud. Ám támadójának ez nagyon átlátszó volt.

- M-Milyen szállítmány?

- Na, ne etessen! – morrant rá az ismeretlen, és a gallérjánál megfogva az ablakkeretbe vágta a fejét.

Wong megtántorodott és tágra nyílt szemmel nézett a fiatal férfira.

- Megismétlem a kérdést. Hol a szállítmány?

- Semmiféle szállítmány nincs, nem tudom, miről beszél.

A nyurga férfi megmarkolta a haját és az asztallapba csapta Wong homlokát, közben belerúgott a sípcsontjába. A férfi feljajdult fájdalmában.

- Nem szeretem, ha hülyének néznek – sziszegte. - Utoljára kérdezem. Ha nem mondja meg, lepuffantom és kilököm az ablakon. Tekintve, hogy a huszadik emeleten vagyunk, csúnya egy halál lenne.

- Nem merné... - lepődött meg Wong, de fogva tartója határozottan bólintott.

- De, megmerném. És elmondom magának, hogy nem izgat a gondolat. Miután szétlőttem a fejét, elmegyek palacsintázni. Nutellásat fogok enni.

Attól a vigyortól, amit a másik felé küldött, Wongot kirázta a hideg. Az égővörös haj, az ádáz szemek és ez az arckifejezés együtt olyan őrült kombinációt alkotott, ami előtt meghátrált.

Amúgy sem volt más választása, tekintve, hogy a másiknak fegyvere volt.

- A széfben van – motyogta.

A fiatal férfi fél szemmel hátrapislantott az egyik szabad falrészre, ami egy kisebb függönnyel volt fedve. Fém csillogott mögötte.

- A kód?

Az ellenállás legkisebb jelére gondolkozás nélkül szétlőtte a férfi térdét, aki felordított éktelen fájdalmában.

- 436-558! Maga állat!

A kód bepötyögése után, kinyitva a széfet elé tárultak azok a bőröndök, amiket keresett. Telis-tele voltak illegális fegyverekkel, amit a kormány bármi áron képes volt megszerezni, hogy ne kerüljön rosszabb kezekbe.

- Szép – bólogatott elismerően. – Legalább négyszáz milla, ha jól saccolom.

- Ötszáz – morogta padlón gyötrődő áldozat.

- Mindenki tévedhet – sóhajtotta a férfi, és felé fordulva felemelte a fegyvert.

Wong láthatóan megijedt; elkezdett távolabb csúszni az ismeretlentől, de ő egyre csak közeledett. Egyébként is, nem mintha egy darabokra lőtt térddel bárhová is menekülhetett volna. Amikor azonban felkészült a lövésre, de csak egy kattanást hallott, elvigyorodott.

- Nocsak, kifogyott a lőszer? – gúnyolódott, elfelejtve, a kinyitott széf tartalmát.

Ám a férfi nem nyúlt hozzájuk. Egy ideig zsebeiben kutatott egy kósza golyó után, de amikor nem talált, mindössze megforgatta helyén a szemeit és a plafonra bámult.

- Nem akartam ezt csinálni, de nincs más választásom – motyogta és levetette bőrkesztyűit.

A csempész arcából kifutott a vér, amikor meglátta, hogy a másik puszta kezét tűz lepi el. A narancs-piros lángok szakadatlanul nyaldosták körbe ujjait és tenyerét, egészen a csuklójáig, ami egyben hihetetlen és lehetetlen látvány volt. Még a fekete szövetkabát is, amit viselt, a természet törvényeivel dacolva nem kapott lángra. Ha az előtte álló szörnyetegre nézett, elöntötte a sejtig hatoló borzalom.

- V-Várjon! – kiabálta. - Hiszen megmondtam a kódot! Nem kell megölnie!

A férfi oldalra döntötte a fejét és érdeklődve vizsgálgatta áldozatát, miközben egyre közelebb lépett. Wong a falnak vetve hátát, remegve várta a végzetet.

- Mikor ígértem ilyesmit? – kérdezte halkan támadója, majd a csempész nyakára helyezte kezét.

Az égett hús szaga sohasem volt kellemes, de már mondhatni, az ismeretlennek megszokás volt az elviselése. A haj és a különféle testszőrzet sercegve égett, szintén nem egy kellemes illattal, a drága öltöny műanyag gombjainak bűze pedig ezt csak tetézte. De csak pár perc kellett csupán, míg a test olyan állapotba került, hogy amikor kilógatta az ablakon és eleresztette, a szél tovafújta hamvait.

Még egy utolsó, nagy levegőt vett az odakinti friss, éjszakai levegőből, aztán felvette kesztyűit és neki látott a pakolásnak. Mielőtt még távozott volna a szobából, a füleséhez nyúlt és tisztán és érthetően jelentett.

- Célpont kiiktatva, szállítmány biztonságban. Phoenix kilép – közölte tárgyilagosan, majd a bőröndöket felmarkolva elhagyta az épületet.