Megöltél, de még megmenthetsz

1. rész

Végre, valahára sikerült az a nyamvadt elő érettségi. Tudom, ki az a hülye manapság, aki elő érrettségit akarna tenni?? Én ezt megtettem informatikából. Erre is csak azért volt szükség, hogy egész nyáron egy nyamvatt szállodában gürizhessek.
Tavaly nyáron is voltam már, de akkor csak egy hetet. Azóta megváltoztak a dolgok. Már nincsen meg a legjobb barátnőm, és még a másik kettő nagyon jó barátnőm. Miután a barátnőmet, Lénát is elvesztettem, úgy éreztem, már nincs értelme az életemnek. Most sem vagyok boldog, de legalább megpróbálok túljutni a történteken. Itt van rá az egész nyaram.
Most értem be Kecskemétre a busszal, mindjárt szállhatok is le. Remélem, mikor odaérek nem kell átöltöznöm. Próbáltam már most olyan ruhában jönni, ami megfelelő. Épp ezért egy fekete, térdnél szakított nacit, és hozzá egy kékes fekete blúzt vettem fel bőrdzsekivel. Miközben sétálok a szálloda felé, sok mindenki megbámul. Nyáron, 25 fokban ki az, aki bőrkabátot hord, hozzá 10 cm magas magassarkúval?
Nem változott semmit ez a szálloda tavaly óta, szóval könnyen eligazodok. Elindulok a recepció felé, hátha ott hagyta nekem Nati a kártyáimat. Kicsit örülök, hisz az Ottó van a pult mögött, ő biztosan tudja, hogy ki vagyok. Tavaly szegénykének az idegeire mentem.
-Szia Ottó! Nati nem hagyta nekem véletlenül itt a kártyámat? - kérdezem tőle mikor odaérek.
-Szia Tekla! De, itt hagyta neked - nyújtja át a kártyát -, és azt üzeni, hogy siess! Megbeszélésetek lesz.
-Oké, köszi! Majd még találkozunk.
Lehúzom a kártyám, és elindulok az emelet felé. Útközben sok nagyon-nagyon magas férfival találkozok. Nem lehetnek többek 22-nél. Van köztük egy-két helyesebb is, de az összes többinek az a nagyképű arca van. Észre sem vesznek, mert nem néznek lefelé. 
Bemegyek az irodákhoz, majd a sajátomhoz, amin hárman osztozunk. Marci, Ábel és én. Mindkettőjüket ismerem, bár Ábellel még csak egyszer találkoztam. Marcival már tavaly óta dolgozom. Ha nagyon kell neki a segítség, beugrok.
-Helló, belló! - nyitokbe és ezzel egyszerre köszönök is nekik.
-Helló! Megjöttél? - kérdezi Ábel.
-Nagyon úgy néz ki. Mi volt az a nagyon fontos dolog, ami miatt sietnem kellett?
-Az drágaságom, hogy kezdődne a hét eleji megbeszélés. Most te is benne vagy a csapatban, neked is mindig itt kell lenned, de már úgyis tudod a szabályokat - oktat ki kedvesen keresztanyukám Nati, miközben kijón az irodájából. Igen, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a mi innen nyílik Nati kis külön kuckója.
A megbeszélés után rögtön neki is állunk a munkának. Illetve állnék, amikor az ördög hivat magához. Jó, nem ördög, de nem is áll tőle olyan messze. László, az igazgató. Utálom, mert még egyszer régen azt mondta rám, hogy baba vagyok. Ja, és miatta kellett megtanulnom angolul. Mert nem elég neki, hogy oroszul, spanyolul, franciául  és németül beszélek. Nem, feltétlenül meg kell tanulnom angolul. Nem akart velem baszakodni, csak ellenőrizte, hogy sikerült-e megtanulnom a nyelvet.  Ez a kis közjáték után kezdhettem is neki a munkának. Ami abból állt, hogy a többiek átküldik azokat az emaileket, amiket olyan nyelven írtak, amit beszélek. Na, és abból aztán volt egy pár...
-Tekla! Megtanulhatnál mondjuk még törökül és kínaiul is - közli velem tréfásan Marci. Elég volt egy pillantást vetnem rá, és már be is fogta a száját.