Ikerhatás

Léteznek...

Egy kissé ideges voltam azt hiszem, vagy nem is tudom már mi volt az igazi ok, de az biztos, hogy alig ettem valamit. Pedig aztán igazán finom illata s íze is volt az ételnek.
- Tudod, én igazán nem értem miért bántanak téged. - nem néztem fel Zelo-ra, nem akartam, hogy sajnáljon. Tudom, hogy ezt teszi. Nem akarom! - Pedig szerintem semmi baj nincs veled.
- Akkor ezt mondd el nekik is. - túrkáltam már csak az ételt - Tudod, hogy én mit nem értek? - sóhajtottam s letéve a pálcikákat odébb is toltam a tányért magamtól.
- Mondd mit? - s ekkor néztem fel rá.
- Ti mit akartok elérni azzal, hogy segítetek? Fogadtatok? Vagy csak szórakozni akartok? Semmi értelme nincs annak amit tesztek. - láttam meglepem, aztán meg.. hát azt hiszem kicsit felidegeltem. Aztán alig egy pillanat múlva meg már kezdett fura lenni.
- Sajnálom, hogy ennyire bizalmatlanná tettek téged azok a... - nagyon úgy tűnt káromkodna, de nem tette meg, visszafogta magát - Tudom könnyű ilyet mondani, de nem kellene az ostobákra figyelned akik nem látják, hogy milyen is vagy valójában.
- Miért, szerinted milyen vagyok? - komolyan nem értem miért ilyen. Nagyon furcsán beszél.
- Egy igazán kedves fiú, különleges lelkivilággal akit az ostoba emberek nem értenek meg. - mosolygott kicsit már rám - Akivel remélem varátok lehetünk egyszer. - nem folytatta, csak nekiállt elpakolni. Én meg csak igyekeztem emészteni s megérteni amiket mondott.
Sehogyan sem tudtam felfogni, hogy mit akarhat, vagy akaratnak elérni azzal a sok segítséggel s kedvességgel amit irányomba mutattak s mutatnak. Életrmben talán még sosem volt senki olyan önzetlen velem senki mint ők. Ez igazán nagyon furcsa és új számomra. Vajon mindig ilyenek, vagy csak felém mutatnak ilyesmit?
- Gondoltam jólesne. - hangja s hogy elém tett egy pohár gyümölcslevet, térített kissé észhez.
- Köszönöm. - tudom mit mondott korábban, de nem szólt csak mosolygott.
- Zelo mi elmegyünk kicsit! - szólt az egyik iker.
- Egy pillanat... - s Zelo kis időre magamra hagyott. De nem elég időre, hogy gondolkozni is tudjak. - Bocsi. - kis kínos mosollyal jött vissza - A fiúk kérik általam tolmácsolca, hogy bocsáss meg nekik de.. akadt egy kis dolguk, de majd remélik bepótolhatják az ismerkedést.
- Semmi baj. - igazából kicsit megkönnyebbültem - Ne haragudj, de szeretnék most már hazamenni.
- Rendben, de tudod elég késő van már. Nem akarlak bezárni, de őszintén féltelek egyedül haza engedni. - be nem vallottam volna neki, de félek a sötétben - Van elég szobánk, meg aztán holnap délelőtt nincsenek óráink, haza tudnálak én is kísérni. Nem maradnál mégis? - hogy mitől, de a villany épp ezt a pillanatot választotta az elmenetelre. Zelo fura hangot adott ki, de én is - Én félek.
- Én is. - de még mennyire. Felsikoltottam mikor Zelo megfogta kezem, aztán akkor is mikor zajt hallottunk a nappali felől.
- Megnézem mi az. - bátornak tűnt, de éreztem renegését.
- Ne menj! - nem akartam engedni - Inkább.. inkább megyek én is veled.
- Jó. - mondta s ahogy felkeltem meg is indultunk így együtt. Alig értük el a konyhaajtót, ami elválaszt a nappalitól, egy fura morgó hangot hallottunk, aztán ahogy előrébb mentünk meg is láttuk a hang forrását. Nagy volt, nagyon nagy és nagyon nem emberi. Míg én felsikoltottam addig Zelo csak erősebben fogta karom.
- Az.. ott.. - egy értelmes mondatot nem tudtam összerakni.
- Csak maradj mögöttem. - mondta s közben igyekezett maga mögé tolni - Bármit tesz is maradj mögöttem. - próbáltunk visszaaraszolni a konyhába, de esélytelen volt. Az az óriás valami felénk fordult, szemei megcsillantak, morgott is, hogy látni lehetett nem épp kis fogait. Aztán amilyen hirtelen indult meg felénk én, az isten tudja már miért, de előbújtam Zelo mögül, hogy elé állhassak s ezáltal engem érjen a támadás. Az a valami egy pillanat alatt vágott a falhoz ahová hangos csattanással, és sikoltással ami nem tőlem származott, érkeztem meg. Abban a pillanatban, azt hiszem még észnél voltam, lepergett előttem életem csekélyke filmje, s láttam azt is hogy valakik, vagy valamik, még érkeznek.

Ám onnantól teljes képszakadás.

Hogy meddig meg hol voltam dunsztom sincs, de mikor észhez tértem nagyon nem Zelo-ék otthonában voltam. A hely egy kissé hideg volt és sötét, meg cseppet sem finom illatú. Büdös volt na. Ami furcsa volt, hogy morgolódó s emberi hangokat is hallottam. Egy kissé nehézkesen, de sikerült felülnöm, aztán pedig felállnom. Rögtön leesett, hogy valamiféle pinceszerűségben lehetek. Na jah, csak ezt hittem. Ugyanis ahogy megindultam a hangok felé, ahogy közeledtem feléjük úgy vált világossá számomra, hogy nagyon nem egy pincében vagyok hanem inkább egy istenverte barlangban, a fene se tudja hol.
- Miért kellett ide hozni?
- Ránk támadtak! - ez Zelo, az ő hangját felismertem - Különben is ő is egy kiválasztott.
- Ne nevettess, csak egy ember. - dühös volt ez a hang és egy cseppet se tetszett.
- Na és? Én is az vagyok te balfék! - köszönöm Zelo, hogy akkor is védesz mikor... hát nem tudom mi a helyzet.
- De te más vagy.
- Nem! - egyre hangosabban lettek, de lehet csak én értem közelebb hozzájuk.
- Felébredt. - az a mogorva hang.. De nem láttam a tulajdonosát, a nspfény mely a barlangból való kiléptemkor ért, teljesen elvakított.
- Ne engedj ide senkit. - szólt Zelo erélyesen, aztán a következő pillanatban már engem fogott s kedvesen csendült fel hangja - Pihenned kellene még. Gyere ülj le. - vezetett a.. valahová, aztán megállt és leültetett, nekem pedig ekkor tisztult látásom - Hogy érzed magad?
- Nem tudom. - tényleg nem, vagyis inkább csak nem igazán tudnám pontosítani. Miközben válaszoltam igyekeztem körbenézni. Sima erdőnek tűnt a környék, néhány sziklával meg kis tisztás szerű foltokkal, mélyedésekkel a földben. Csak az nem tetszett, hogy úgy éreztem mintha mindenhonnan csak figyeltek volna engem. - Hazudtál nekem Zelo.
- Igen, de, csak a fiúk kilétét illetően. - furánnéztem rá mire ő folytatta is, szóhoz se engedett jutni - Minden más igaz volt.
- Mi volt az az izé ott nálatok tegnap este? - tudtam, hogy nem bízhatok bennük - Ne mondd, hogy rossz álom volt mert úgysem hinném el. Nem vagyok olyan ostoba mint hiszitek.
- Öhm.. az a tegnap este az egy hete volt már. Azt hittük fel sem ébredsz többé. Nagyon aggódtunk. És az az izé.. - kicsit félre nézett, majd vissza rám s nyelt egyet - az egy farkas volt. - igyekeztem emészteni ezt a csepp információt, közben pedig újabb kis sokk ért. Valahonnét az erdőből vinnyogás szerű hang, majd morgás hallatszott, aztán két kis kölyök farkas bukkant fel és rohant egyenesen Zelo felé, hogy aztán egymást ellökve próbáljanak meg Zelo ölébe férkőzni. S ha ez nem lett volna elég egy elég vérfagyasztó üvöltés is elhangzott abból az irányból ahonnét a kicsik jöttek. Kész voltam elájulni mikor megpillantottam az üvöltő hang tulajdonosát, vagyis.. tulajdonosait. Ketten voltak. Két, szó szerint, óriás, szinte felfoghatatlanul nagy, jól megtermett farkas jött felénk.
- .... - próbáltam megfogalmazni és szavakba önteni mondandóm, de minden szó a torkomra forrt.
- Mondtam, hogy ne jöjjön ide senki. - Zelo feléjük fordult és beszélt hozzájuk mintha csak érthetnék.
S úgy tűnt értik. Fájdalmas volt, de megcsíptem magam, hogy nem álmodom e, s mert fájt bizton tudtam, hogy bizony valóság minden. Hátrálni próbáltam, még ha tudtam is, hogy sokra nem megyek vele ilyen hatalmas állatokkal szemben. Az egyik óriási farkas morgott Zelo-nak, orrával meg is böködte s lökte őt, majd csak nézett rá. Újra s újra sokkolódtam. Teljességgel felfoghatatlan volt minden, mégis úgy éreztem pont ott vagyok ahol lennem kell. De én nem akarok itt lenni.
- Himchan.. - Zelo végre hozzám fordult - kérlek ne félj tőlük. - az a másik óriás felém indult mire én megmerevedtem - Yongnam, nem! - de az a.. Yongnam?! Az az állat nem hallgatott rá, csak jött felém. Addig jött míg, szó szerint, fölém nem került. Rám mordult, aztán meg csak úgy végignyalt arcomon. Kb mintha megkóstolná a kajáját mielőtt felfalja. Hát én beijedtem, jobban mint eddig bármikor.
- Nem érdekel ha megöltök. Nem félek a haláltól. - fordítottam oldalra fejem.
- Semmi ilyet nem akartunk, sosem. - Zelo hangját csak hallottam, az a nagy állat eltakart mindenféle kilátást - Barátkozni akartunk, csak.. kicsit közbeszólt a sors. - hallottam sóhajtani, aztán úgy tűnt el akarja tolni fölülem azt az állatot - Szólj neki, nem fog elmenni.
- De.. de miért én? - nem értettem miért nekem kellene rászólnom egy vadállatra. Itt remegek mint egy kocsonya és még én szóljak rá? Zelo neked elment az eszed.
- Te vagy a választottja, nem fog másra hallgatni. - úgy éreztem mintha ezt nem igazán akarta volna elmondani, de mert muszáj volt hát megtette. Piszok furcsa volt.
- Én.. - remegett mindenem, de, ha nem is hittem benne, megpróbálkoztam a dologgal - fel akarok kelni és.. nem megy ha nem mész odébb. - nem volt semennyire határozott a hangom. De azt hiszem nem is a hangom volt ami mozgásra késztette az állatot, hanem a remegő kezeim érintése. Elég volt kicsit hozzá érnem az állat elmozdult, elhátrált rólam, felüvöltött, majd elrohant.
- Gyere segítek. - Zelo máris odajött, karom fogta meg és segített rendesen felülni.
- Yongnam? Ő... ő nem... - kétségbeesetten igyekeztem kinyögni hogy nem lehet az a jóképű fiú, az ő pasija ikertestvére és az a hihetetlen óriás egy és ugyanaz. De mintha Zelo a fejembe látna máris megválaszolta fel nem tett kérdésem.
- De ő az. Ők ketten, Yongguk és Yongnam is, farkasok. Sokan vannak még rajtuk kívül, de mibd rejtve élnek az emberek közt. - pici mosoly suhant át arcán ahogy a két kölyök ismét ott volt mellette - Most elmesélek neked valamit, de meg kell ígérned, hogy soha senkinek nem beszélsz róla.