"-A végsőkig fogok küzdeni azért, hogy megdögölj te utolsó féreg..
-Ha nem fogod be a szád ribanc, te is sorra kerülsz. -nevette el magát kegyetlenűl.
-Nem néztem volna ki belőled, hogy nem csak zsebtolvaj vagy.".....
Életem mondhatni legszebb napját élem meg, vagy korszakát?. Fogalmam sincs,hiszen nemrég jöttem rá, hogy nem is vagyok egyedül. Édesanyámék a sok munka miatt nem bírnak túl sokat itthon lenni velem, nem is bánom, sosem voltam az a családcentrikus. Jó, persze nagyon is fontosak nekem, de én mint 21 éves lány eddig megtudtam mindent oldani a szüleim nélkül is.
Mivel most nagyi eljött, mert nincs mit csinálnia otthon, hiszen nagypapám már a tavaly előtti évben meghalt, nem érzem magam teljesen egyedül ebben az apró házban.
Emlékszem mikor a papámmal együtt mentünk mindenhová, sokat vitt játszótérre, fagyizni, még az egész napot is végig biciklizte velem mikor tudtam, hogy mennyire fáradt. Nagyon hiányzik papa, de sajnos nem lehet vissza hozni az élőkhöz. Ha egy kivánságom lehetne azt kivánnam, hogy papa és mama még vagy 100 évig együtt éljenek.
Ugyan úgy mint minden nap, ma is elkell menjek egy közeli jó barátomhoz, hogy némi leckét tudjak tőle átvenni, megtanulni.
Rendőr szerettem volna lenni, vagy afféle ami mondjuk úgy sikerült is, de nagyon félek. Majd idővel beletanulok és Taeil oldalán fogok mutatni én, Choi Naeul rendőrnő. Mindig is érdekelt ez a "szakma", az a sok film és egyebek, teljesen megvesztem érte.
Taeil csupán csak kis dolgokkal áll elő a számomra, de én mint aki már 20 éve a szakmában van csinálom,és kibaszottul szeretem.
A szüleimnek még nem szóltam erről,de idővel majd fogok. Másrészt tudják, hogy rendőr leszek mivel levizsgáztam már, de sose vették ezt jószívvel.
Szokásosan bepakolok a táskámba majd szaladok le a lépcsőn, hogy tudjak szólni nagyinak, későn jövök haza. Sose értettem Taeil miért ilyen későn ér rá mindig.
-Nagyi! -kiáltottam át az egész házat. Nem kelett sokat várnom nagyi sietett is hozzám apró lábaival. Akkora a nagymamám mint egy óvodás kisgyermek.
-Naeul, mi a baj drágám?- meresztette rám nagy szemeit az apró személy.
-Nemtudom, hogy apáék tájékoztattak-e, de nekem most el kell mennem Taeilhez az egyik barátomhoz, ugyanis ma van a születésnapja.- simogattam meg hátát. Tudom, hazudtam egy sort, de szegény nagyi nem tudhatja meg mert nem akarom, hogy itt menten elájuljon, szükségem van a nagymamámra.
-Rendben bogaram, mikorra várhatlak haza és mifélét főzzek vacsorára?. -mosolygott rám kedvesen majd dúrta pénztárcáját.
-Finomat.-nevettem fel. Nyújtotta felém a pénzt amit kivett a tárcájából, de visszautasítottam.
- Rakd el nagyikám, neked sokkal több hasznod lesz belőle, ne aggódj annyit, Taeil nem fog éheztetni. -pusziltam meg arcát és siettem az ajtó felé. -Majd jövök.-dobtam neki egy puszit és integetve elhagytam a házat.
Ennyire hűvös van Szöulban?.Mindjárt megfagyok. Gondolkozásomat megszakítva elővettem zsebemből a telefonom és írtam Taeilnek, hogy tíz perc és ott vagyok.
Befordultam az egyik kihalt utcába ami Taeil házahoz vezet. Én is szeretnék egyszer egy külön házat, mindenben irígylem Taeilt. Ő egy csodás rendőr, érti a dolgát. A szülei annyira megbíznak benne, hogy külön házat is vesznek neki. Az én szüleim miért mások?. De persze így is szeretem őket.
Nagyon furcsa női sikolyra leszek figyelmes az utca sarkán egy eldugott helyen. Ó Taeil, miért pont erre laksz?. Rendőr ösztönömet felvéve lassú lépésekben sietek a hang felé.
-Remélem megértetted ribanc. - hallok egy férfi hangot.-Pakolj ki mindent és add át nekünk. -ordítja. Nekünk?.Mennyien vagytok ti?. Settenkedve, hogy láthassam is őket előveszem a telefonom és felveszem az egész jelenetet videóra, Taeilnak megkell mutassam. Kik lehetnek ezek a merész emberek?.
-Nem hallotad ribanc?! Most azonnal tégy ki mindent a zsebeidből.-szól egy magasabb vöröses hajú gyerek. Vagyis azthiszem vörös, mivel sötétbe nem nagyon látom, csak a szöszit.
Lementve a videót elrakom a telefonom és sietek megmenteni a csajt. Emberek, hová fajul a világ?!.
-Rendőrség!-üvöltem el magam egy mélyebb hangon. -Mindenki álljon félre a lánytól. Tudtam, elszaladtak amennyire csak tudtak. Odaszaladtam a lányhoz,felsegítettem majd megbizonyosodva arról,hogy mindene megvan e útjára bocsájtottam egy másik irányba. Megköszönte és ahogy mondtam, a másik írányba halad haza. Természetesen vissza szóltam neki, hogy ez természetes és otthon szóljon a szüleinek, hogy ilyen mégegyszer ne forduljon elő. Vajon hány emberrel tehetik meg ezt nap mint nap?.
~~~~~~~~~~~~~ 🚨 🔫 ~~~~~~~~~~~~~
-Nagyon megilyedtem, kérlek Taeil mondj valamit, nem csinálhatják ezt több emberrel is.- néztem a telefonomat fürkésző fiút.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Woo JiHo és társai.-szólt fel mikor rájött kik is ők.-Zico névre hallgat és talán te is így fogsz majd hallani róla bárhol is légy.
-Taeil, ezt nem hagyhatjuk.-ültem le mellé a számítógépjéhez. Valamit keresett,de nem tudtam mi is lehet az.
-Ő itt Zico, nagyon sokszor volt már letartóztatásban. -mutatott egy képet róla.
-Embert őlt?.-estem kétsegbe.
-Nem, zsebtolvaj.
-De, hogy-hogy szabadlábon van?.-nem értettem ezt az egész helyzetet.
-A majmai mindig kihozták.-magyaráz.- Úgy ismer már engem mint a tenyerét és én is őt.
-Ezt akkor se hagyhatjuk Taeil, majd én kézbe veszem a dolgokat.
