Paris

1. rész - Lehet nem is volt jó ötlet

-Indulunk Ann! -kiáltott szobámba Liu, mikor éppen a lábamat támasztottam a falnak, és lógattam le fejem az ágyról.

-Nem akarok! Itt akarok maradni! -kiáltottam vissza. James jelent meg az ajtómban, és neki támaszkodott az ajtófélfának.

-Gyere Bell, sietnünk kell. Ha nem sietünk, lekéssük a hajót. A te ötleted volt, hogy menjünk hajóútra, mert még nem voltunk, és csak egyszer élünk. -nagyot sóhajtottam, és felkeltem.

-Akkor irány a kikötő! -ordítottam, mire James csak befogta a fülét, és szólt a szüleimnek, hogy indulhatunk. A szüleim nem jönnek, mivel dolgozniuk kell, de ki visznek minket a kikötőbe.

-Mindenetek meg van? -kérdezte anya, mire csak bólintottunk, és elindultunk az autó felé.

-Szóval, gyerekek! Liu és James! Nagyon figyeljetek a mi Annünkre. Lehetőleg ne pasizz be, míg távol vagy.

-Apa, nem vagyok már gyerek! -csaptam vállon, mire rámförmedt, hogy vezet, és ilyet többet ne csináljak. Félénk mosolygás mellett kértem bocsánatot. Idézem: "Bocsi... "

-Nagyon vigyázzatok magatokra! -puszilt minket végig anya, apa pedig csak intett egyet, és ott hagytak a kikötőben.

-Még jó, hogy nem laktok messze a kikötőtől. -vigyorgott James, majd a hajó felé vette az irányt.

Miután sikeresen felszálltunk, Liu azonnal megkereste a szobánkat, és mikor belépett, azt hittem elájul. A szobánk igazából olyan volt, mint egy kis lakás. Két háló szoba, egy konyha, nappali, TV (hogyan?) és még telefon is volt.

-James, költözzünk ide! -karolta át Liu a barátja karját.

-Liu. Egy hétig itt fogunk lakni. -paskoltam meg fejét, mire mosolyogva választotta ki a szobájukat, és elkezdett kipakolni.

-Emberek! -sikítottam, mire mind a két barátom befutott a szobámba.

-Hol van pók? -kérdezte James, mire gúnyosan rá néztem. Igaz, mindig csak akkor sikítok, mikor pókot látok, és akkor James szokott intézkedni.

-Most nincs itt pók... Otthon hagytam valamit! -fogtam a fejem.

-Mit?

-Adamet! -kiáltottam. A srácok csak szemforgatva sétáltak ki a szobából. És hiszitek vagy sem, öt perc múlva Liu sikított nagyot.

-Anabell! -kuáltott, mire kifutottam az ajtón, és barátnőmhöz siettem.

-Ki az? -kérdeztem Liut, mikor láttam, hogy a bejárati ajtónál áll.

-A-adam...

-Drága barátosném. Ne szórakozz velem, mert meg foglak üt ~ Adam?! -kiáltottam, mire Adam befogta a fülét, James pedig megjelent egy pohár víz társaságában.-

-Haver! Hogy kerülsz ide? -kérdezte, és beljebb invitálta.

-Ez egy vicces történet. -nevetett fel kínosan.

-Mesélj. -ültette le a kanapéra a fiút James. Üveges tekintettel mentem utánuk, majd én is helyet foglaltam a kanapé előtti szőnyegen.

-A szüleimmel mentem volna hajóútra, de rossz hajóra szálltam fel. Nem is értem hogy engedtek fel ide. És hiszed vagy sem, mikor felhívtam a szüleim, hogy rossz hajóra szálltam fel, azt mondták, hogy semmi gond, szórakoztak jól.

-Honnan tudtad, hogy mi itt vagyunk? -Adam megköszörülte a torkát, és Jamesre nézett.

-Mikor eljöttem a szobátok előtt, hallottam, hogy valaki azt kiabálja, hogy Adamat.

-Igen, az Ann volt. -mutatott rám Liu.

-Gondolom te vagy Liu. És akkor biztos te vagy Anabell. -nyújtott kezet, amit kézségesen elfogadtam.

-Adam vagyok. De gondolom tudod. -bólintottam egyet, majd szóra nyitottam a szám.

-És te melyik szobában vagy?

-A 123-ban, de ott egy idős pár van, szóval jelenleg sehol. -nevetett.

-Nálunk van még egy üres hely. Bell át megy majd a mi szobánkba, és akkor veled fogok aludni. -veregette meg Adam vállát James.

-Anabell, nem lenne gond?

-Dehogy is... -nyeltem nagyot, majd felálltam, és besétáltam Liuval közös szobákba.

-Lehet nem is volt jó ötlet...