Gyilkos szemek

2. Egy vezetéknév, semmi több

2. Egy vezetéknév, semmi több

Mrs. Black szemében olyan csillogást vélt felfedezni, mint annak a nőnek, akit egyszer álmában látott. De nem ez volt a legmegdöbbentőbb. Nem esett össze, mint előző áldozatai. Kitartóan nézte Aurora vörös íriszét, ami lassacskán visszanyerte eredeti színét. A fiatal lány teste remegett a rémülettől, szája kiszáradt, és csak halk nyöszörgő hangot volt képes kiadni. Akkor életében először tényleg, igazán megrémült.

– Theodor, Valery, jobb, ha haza viszitek Aurorát, nincs túl jó színben – szólalt meg a tanárnő, de nem vette le a pillantását a sokkos állapotban lévő lányról.

Aurora nem igazán fogta fel, hogy mi történik körülötte. Egyetlen dolog jutott el a tudatáig, senki sem figyelt fel a furcsa viselkedésére. Még Nathaniel sem tűnt meglepettnek, ami elég érdekes volt, hiszen majdnem végzett vele.

– Gyere húgi – suttogta Val, miközben nagy nehezen felrángatta a székről.

Valery idegesen körbepillantott, majd miután elkönyvelte magának, hogy a többiek nem nagyon foglalkoznak velük elindult az ajtó felé. Theo összevont szemöldökkel baktatott mögöttük, és unottan lóbálta Aurora táskáját.

– Mi a fene volt ez? – kérdezte idegesen Val, mikor már elhagyták az osztálytermet.

– Tőlem kérdezed? Azt sem tudom, hogy Aurora min húzta fel magát ennyire – morogta Theodor felháborodottan.

Valery vett egy mély levegőt, majd hangosan kifújta.

– Oké, nyugodjunk meg – suttogta. - Jobb, ha most haza megyünk, ott legalább mindent meg tudunk beszélni.

Theo bólintott, majd egy aggódó pillantás után, melyet unokanővérére vetett elindult az iskola főbejárata felé. Aurora és Valery szép lassan követte őt. A kába lány lassacskán kezdett magához térni, és nem értette, hogy igazából mi is történt.

– Vajon miért nem tudtam használni a képességemet a tanárnőn? – kérdezte magától tűnődve.

Persze örült annak, hogy nem végzett a nővel, de egész hazavezető úton ott motoszkált a kérdés a fejében. Mi történt a teremben? A hatalma mindig is precízen működött, senki sem maradt életben, akin használta. Lehet, hogy valami külső erő blokkolta, és emiatt nem hatott a gyilkos pillantás.

– Aurora, szállj ki, megérkeztünk. – Theodor hangját a távolból hallotta a lány ahhoz képest, hogy ott ült közvetlenül előtte.

Aurora bambán bámult unokatestvére aggódó arcára. Nem nagyon fogta fel, hogy mit akart a fiú, még mindig a sokk hatása alatt állt.

– Talán jobb lenne, ha szólnánk Leonak, hogy vigye be, mert kétlem, hogy eljutna a saját lábán a szobájáig – szólalt meg Val egy sóhaj kíséretében.

Theo arcára felháborodott grimasz ült ki. Valery kegyetlenül belevájta öccse férfiúi becsületébe karmait.

– Szerinted én nem bírnám el? Húsz kiló vasággyal együtt! – vigyorodott el a fiú szemtelenül.

~*~

Három nap telt el a szerencsés baleset óta. Liz hihetetlenül feszült viselkedése kezdte kiakasztani a három fiatalt. Az ő fantáziájukat is izgatta, hogy miért nem halt meg a tanárnő, de inkább örültek annak, hogy túlélte. Lisbeth így is túl sok alkalommal használta Aurora miatt a képességét.

– Anya, minden rendben van? – kérdezte Valery csütörtök este, miközben az idegösszeroppanás szélén álló anyját figyelte.

– Tessék? – pislogott zavartan Liz. – Igen, persze! Minden a legnagyobb rendben van – nyögte, majd felállt a kanapéról, és mintha éhes farkasok üldözték volna úgy szaladt fel az emeletre.