Cseredémon ~ [Ciel/Alois x reader fanfic]

8. - Nem több mint csali

[Huh..ezt úgy érzem jól összecsaptam :v kövezzetek meg de mostanában fáradt vagyok xD Két nap és mehetek a retardált suliba ;-; kill me pls...]

- Aha...nagyon..nagy... - néztem körbe.
Alois elmosolyodott és a bejárati ajtó felé vette az irányt. Claude tovább lökött én pedig megindultam utánna.
- Egyedül uralkodsz ezen a hatalmas birtokon?
A gróf hátra se nézett.
- Nem kellenek a felesleges kérdések...úgyis tudod a választ.
A épület ugyanolyan megnyerő volt mint a kert. Bár most nem írnám le hogy nézett ki mert az biztos eltartana egy darabig.
Alois megállt a terem közepén. Csak akkor láttam meg a sarokban álló nőt. Fehér haja volt, sötét bőre és mélykék szeme. Lila és fehér, csipkés ruhában volt, amitől talán egy nemesnek is el lehetett volna adni. Alois egyetlen intésére odasétált és lehúzta a kabátot a gróf karcsú testéről. Várjunk..most ahogy megnézem...azok nem női csizmák?
- Hannah, foglalkozz a csalival, Claude, te pedig velem jösz.
- Van nevem is! - vakkantam fel.
A gróf oldalra döntötte a fejét.
- Valóban? - közelebb lépett - és mi az?
Lenéztem a földre.
- Neked csak (név).
A szöszi arcára gúnyos mosoly kúszott. Vele olyan furcsa volt beszélni. Már megszoktam hogy Cielt sosem tegezhettem. És most olyan üres volt a mondataim vége anélkül az "uram" nélkül. Úgy éreztem mintha a szavaimnak nem lenne értelme.
- Én akkor is csalinak foglak hívni. Claude!
Azzal Alois és a komornyik megindultak az emeletre.
Egyedül maradtam Hannahval. A nő szomorúan elém sétált és leszedte a kezemről a láncot.
- Még mindíg nem értem miért vagyok itt - ráztam le a kezem - tudsz róla valamit?
Hannah búsan rázta a fejét és csak egy idő után szólalt meg.
- Sajnos nem mondhatok semmit.
Szuper. De én mindenáron meg akarom tudni miért vagyok itt.
Végül a nő intett hogy kövessem és lassan felvándoroltunk az emeletre. Már épp megkérdeztem volna hova megyünk, amikor Hannah bevezetett egy fürdőszobába.
Körbenéztem.
- Huh?
- Segítsek lefürdeni?
- Le kell fürödnöm..?
A nő megdöntötte a fejét.
- Nézzen magára...
Igaza volt. Nem néztem ki valami jól. A ruhám és az arcom piszkos volt, és már jól is esett volna egy kis felfrissülés.
Sóhajtottam és lesütöttem a szemem.
- Menni fog egyedül is..
Mire felnéztem, a cseléd már sehol sem volt. Tudtam. Ő is az.
Körbenéztem a fürdőszobában. Nem nagyon külömbözött a többitől, csak a fal színe volt más. Körbenéztem, hogy meggyőződjek róla hogy tényleg senki nincs a fürdőben, és elkezdtem levetkőzni. Közben a vizet is megnyitottam, hogy minél előbb tűnhessek el a kádban. Már a szoknyámnál tarthattam amikor valaki hirtelen berúgta mögöttem az ajtót. Autómatikusan megpördültem és magam elé kaptam a gombócba gyűrt ruháimat. Sajnos megint azzal a csillogó kék szempárral találkozott a tekintetem, ami az őrületbe kergetett.
- Claude, miért nem fotóztuk le? - nevetett Alois és az ajtókeretnek támaszkodott.
- Te?! - tört ki belőlem a csodálkozás és a düh. Éreztem ahogy az arcom vörösre vált, de próbáltam nem foglalkozni vele.
- Ki más? - lépett vigyorogva közelebb - csak nem Ciel Phantomhive, a megmentőd?
Ökölbe szorult a kezem.
- Ő a mesterem!
- És?
Alois karba tette a kezét és kerülgetni kezdett, mint egy ragadozó aki épp a prédáját cserkészi be.
Minden mozdulatát feszülten néztem, és megesküdtem hogyha most hozzám ér, leharapom a kezét. Ehelyett a gróf átnézett a vállam fölött és undorodva megszólalt.
- Ha kérhetem, ne folyasd a vizem feleslegesen...
Most annyira kedvem lett volna nekiesni annak a gyúnyos pofájának, ha nem lettem volna egy szál topban és bugyiban, és az ajtóban nem járőrözött volna Claude.
- A nő mondta hogy fürödjek le, aki az előbb itt volt.
Alois megkerült és nyugodtan nézett fel.
- Akkor fürödj.
Megrándultam.
- De te is itt vagy!
A gróf megforgatta a szemét és dohogva megfordult.
- Már itt sem vagyok...
Fellélegeztem amikor megint egyedül voltam a szobában.
Végre levettem magamról mindent és bekúsztam a kádba. Az ajtó mögül kiszűrődő hangokra lettem figyelmes. Megvan az a képességem, hogyha koncentrálok egész távoli dolgokat is képes vagyok meghallani. Sima ügy.
A hangok alapján Alois Claude-al beszélgetett az ajtó előtt.
- Várd meg itt amíg ki nem jön - hallottam a gróf hangját - aztán kísérd le az ebédlőbe vacsorázni.
- Igen, felség - hallatszott a kőkemény válasz és lassacskán csönd lett. Tíz percig tudtam a kádban maradni. El kell szöknöm. Itt a lehetőség! És ki tudja mikor lesz még esélyem...
Kiugrottam a kádból, magam köré csavartam a törölközőt és a ruháim felé nyúltam, közben figyeltem hogy semmi baj ne legyen. Az ajtót Claude miatt nem volt kedvem megközelíteni, így szétnéztem a szobában. Az ablak túl kicsi volt ahhoz hogy kimásszak rajta. És akkor lenéztem és megláttam...egy szellőző! Erősen koncentráltam és becsuktam a szemem. Alois az étkezőben volt. Épp befejezte az evést.
- Hogy lehet ilyen sokáig fürdeni? - szinte hallottam ahogyan szitkozódik. Hirtelen felemelte a hangját.
- Claude, ha a lány nem jön ki fél perc múlva nyiss be!
Claude a szerződés miatt meghallhatta a mestere parancsát, mert toporogni kezdett az ajtó előtt.
Sietni kezdtem és letéptem a rácsot a szellőzőről. Igazság szerint még fel akartam öltözni, de már nem volt rá időm. Becsusszantam a csövön és csak másztam előre. Nem tudtam hova megyek, csak azt tudtam hogy el innen.
Hallottam ahogy Alois az asztalra csap.
- Inkább most! Most nyiss be!
Azt is hallottam ahogy a fürdőszobában kicsapódik az ajtó, és ahogy a gróf felfut a lépcsőn. Szerencsére már láthatatlan voltam a csőben. De azt hiszem ez egy nagyon rossz ötlet volt. Iszonyatosan meleg volt abban a szellőzőben.
Mostmár a fürdőszobából hallottam Alois hangját, ami a csőben öblösnek hatott.
- Hova tűnt?!
Claude is megszólalt.
- A rács leszakadt a szellőzőről...talán arra ment.
Egy elágazásnál megálltam és azon vacilláltam merre menjek. A bal oldali elágazás kacskaringós volt, a másik pedig világosabb. Nem nagyon tudtam gondolkodni, mert hirtelen megéreztem hogy a fém cső a lábam alatt lazán megremeg. A fürdőszoba felől csattogás hallatszott, és minden egyes ütést éreztem a lábam alatt. A szivem a torkomba szorult. Ez csak egy valamit jelenthet.
- Szóval erre mentél... - verte vissza Alois mázas hangját a szellőző.
Gondolkodás nélkül a jobb oldali csőbe másztam és azon imádkoztam hogy a rács másik oldala már az épületen kívül lesz. Csak másztam előre őrületes tempóban, és nyekkenni se mertem. Igazából nem is tudom mitől féltem. Alois aligha árthatott nekem. Legalábbis nem nézném ki belőle hogy képes lenne megölni engem. Főleg nem emberi fegyverrel. Mégis valamiért pánikba estem. Én vagyok a világ leggázabb démonja.
Végre a szellőző végéhez értem. Úgy láttam egy szobába vezetett, de ez is jobb volt a semminél. Megmarkoltam a rácsot és...nem történt semmi. Mi ez? Miért nem tudom kitörni? Hiába erőlködtem, a rács nem adta meg magát. Már elgondolkodtam rajta, hogy egyáltalán vasból van-e. Sokkal erősebb volt mint az előző, és én tudtam hogy csak olyan dolgokat nem tudok áttörni amit démonok, a saját kezükkel készítettek. Falfehér arccal fordultam a szellőző irányába. A halk dübögés, ami mindvégig követett egyre közelebbről hallatszott. Itt a vége. Alois utol fog érni. Egy hang nélkül vártam hogy a zaj egyre csak közeledjen. Majd végül a kanyarban megjelent az az enyhén kócos, szőke haj, a kék szemek, és a gúnyos vigyor.
- Maradj ahol vagy! Nincs értelme menekülni! - Alois sikeresen felhajolt és beverte a fejét a csőbe. Ha most nem lettem volna úgy megilyedve szakadtam volna a nevetéstől.
- Szólnom kell Claudenak hogy tágítson a szellőzőn! - vicsorgott.
Próbáltam megőrizni a nyugalmamat, de nem nagyon ment.
- Most végre megnézhetlek közelebbről is - mosolygott a gróf és már majdnem beért.
Teljesen rátapadtam a mögöttem lévő rácsra. Mire visszanéztem Alois már előttem trónolt és az arcomat fürkészte. A pupillám gombostű méretűre szűkült. Alois a két karját a fejem mellett a rácsnak támasztotta és közelebb hajolt. Körülbelül tíz centi volt az arcunk között. Hüllőmosollyal végignézett rajtam, amire én úgy éreztem muszály megszorítanom a törölközőt.
- Képes lennél itt maradni velem és ott hagyni Cielt?
Megfeszültem.
- Soha! Ha nem engedtek el, hiszem, hogy Ciel eljön!
Alois arcáról egy pillanatra lefagyott a mosoly, majd végül elnevette magát.
- Hát persze hogy eljön!
Egy pillanatra lefagytam.
- Szóval erre jött ki az egész!
Alois arcára széles vigyor ült ki.
- Azt hittem ennél okosabb vagy és már kitaláltad... - végigsimított az egyik arcomba lógó tincsemen, mire én összeszorítottam a fogam - Tudod (név), amikor megláttalak az utcán és azt, hogy Ciel mennyire odavan érted, azonnal kipattant a fejemből hogy talán fontosabb lehetsz neki egy két dolognál. Már nagyon régóta dolgozom ezen a terven, de Sebastiant nem tudtuk olyan könnyen elkapni - gondolkodott el.
- És azért raboltál el, hogy idecsald Cielt és végezz vele?! - keltem ki magamból.
Alois elégedetten nézett.
- Jó fejed van...már hónapok óta ezt tervezem és most végre sikerül! Veled már ezennel végrehajthatom - széttárta a karját és diadalmasan felkiáltott - a Phantomhive projektet!
- És mi van ha nem sikerül? - vicsorogtam.
- Hát.. - gondolkodott el - és akkor mi lesz veled?
Lenéztem a földre.
- Valahogy megtalálom a módját hogy elszökjek innen.
Alois karba tette a kezét.
- És ha Ciel mérges lesz rád? És kidob?
Elkerekedett a szemem. Ez eddig eszembe se jutott. Ciel...biztos hogy most utál amiért hagytam magam elrabolni. Mi van ha Aloisnak igaza van?
- Akkor talán itt maradnál?
Elgondolkodtam és végül kinyögtem a választ.
- Talán...
A gróf felnevetett.
- Ilyen cselédet se láttam még!
Már úgy szorítottam a kezemet, hogy a körmöm belevágott a tenyerembe.
- Ezt a választ vártad, nem?!
- De igen. Ezt vártam.
- ...
A gróf újra közelebb kúszott, én pedig felhúztam a lábam, hogy takarjam magam amennyire csak lehet. Alois lehajolt és pár pillanattal később megéreztem ahogy az ajkai megérintik a nyakamat. A érintés teljesen lefagyasztott és úgy éreztem jégszoborrá válok. Alois végignyalta nyakamat, amire már tényleg nem tudtam mit cselekedni. Ez a hirtelen váltás hidegzuhanyként ért. Fel akartam emelni a kezemet és eltolni magamtól, de ő lefogta a karomat mielőtt megtehettem volna. Lassan felhajolt és a szemünk megint egy magasságban volt. Nem tudtam elnézni. Azok az égkék szemek teljesen behálózták a tekintetemet. Alois keze lassan felcsúszott az enyémen és mosolyogva a fülembe súgott.
- Amíg Ciel el nem jön érted, legyél jó kislány és ne próbálj többször elszökni...
Teljesen lemerevedtem, és mivel hang nem jött ki a torkomon csak némán bólintottam. Alois rám mosolygott és végre kimászott az aurámból. Megütögette a vasrácsot mögöttem és felkiáltott.
- Claude, mostmár kiszedhetsz innen minket!