Dreogolruz (Sárkányvér sorozat I. kötete) {ÁTÍRÁS ALATT}

Prológus

A nevem Arenisz, röviden Ren... Ren Johns. Szennyvérű vagyok, egy sárkány... és egy navrien utóda. Az egyetlen példány, aki valaha is született, és ez így van rendjén. Egész eddigi életemben kételyek közt, a sötétben éltem, keresve a válaszokat. Most már tudom, hogy ki vagyok... hogy kinek az oldalán állok.

Szorosabbra húztam az alkaromat védő, ezüstözött kovácsoltvas páncélzathoz tartozó szíjat. Ajkaimat mély sóhaj hagyta el, még egyszer utoljára leellenőriztem, hogy az alkarvédő rendesen rögzítve lesz így. A nevem Arenisz... és dreogolruz vagyok... A fény és a sötétség fattya, egy sárkány és egy navrien fia... Tudom, hogy ki vagyok és honnan jöttem. Feltoltam magam a kopár, kövekkel szabdalt fekete földről. Vállam felett hátra pillantottam szárnyaimra, jégből alkotott, ében fekete, tűhegyes tollak voltak. Minden apró mozdulatra csilingelve verődtek össze a tollak. Hiányoznak a régi szárnyaim, a makulátlan, hófehér, puha tollak. Ismét előre néztem, a táj kietlen volt, száraz, köves talaj, a távolban leégett erdő, mögötte óriási hegyek sötétlettek. A hegység lábában egy fekete palota állt, vaskos tömör kőfalak, vékony ablakok. A kastély kapuja nagy robaj közepette tárult ki, zöld lángok, tomboló tűzvész szabadult ki a falak közül. Gyomrom görcsbe rándult az idegességtől, testemen remegés futott végig, amikor a lángok közül egy óriási lény alakja bontakozott ki. A táj beleremegett Téras ordításába, hófehér koponyájának szemgödreiben zöld lángok lobogtak, orrából füst tört fel. Szájában éles fogak sorakoztak, hosszú, fekete villás nyelve volt, fején pedig tüskék helyezkedtek el.

A nevem Arenisz... Argogron fia vagyok... tudom kinek az oldalán állok. Kivontam kardomat és a földbe döftem a kéken ragyogó pengét. Tudom ki vagyok, hogy hova tartozom, hogy kit szolgálok. Téras megcsavarta hosszú, tüskékkel szabdalt nyakát, fekete pikkelyekkel és szőrrel borított teste immár láthatóvá vált a lángok közt. Mellső lábain óriási karmok helyezkedtek el, amikkel mélyen felszántotta a kiszáradt földet. Szívem a torkomban dobogott, remegve szorítottam rá a földbe szúrt kard markolatára. Tudom, kinek az oldalán állok... Elengedtem a kardot, remegő kezeim ökölbe szorítottam, amikor Téras ismét felüvöltött, csatába szólítva az ellenséget, azaz minket.

Bal oldalról egy fekete páncélos alak lépett mellém, szemem sarkából feléje pillantottam. Sisak fedte arcát, csupán a sisakrostélya volt felhajtva, zöld szemeiben könnyek csillogtak. Kezében egy ezüstös fényben csillogó másik sisakot tartott, nem szólt semmit, csupán felém nyújtotta, miközben tekintetével az óriási lényt figyelte. Mély levegőt vettem és lassan fújtam ki, próbáltam lenyugtatni zakatoló szívem. Átvettem tőle a sisakomat és fejemre húztam, arcom egy részét szabadon hagyta, orrvédője volt, de szemeimet és számat nem takarta el. Nyakamnál megigazítottam vértemet, hogy mindenhol takarja bőrömet. Nehezen kaptam levegőt a páncélban, mellkasomat szorította a mellvért. Ujjaimat fedő kesztyű felületén dér futott szét. A nevem Arenisz... a jég és a sötétség fattya vagyok. Tudom kit szolgálok, hogy kinek az oldalán állok. A föld megremegett, a hátunk mögül eget rengető ordítás hangzott fel. Orkán erejű szél támadt, perzselő levegő futott végig a tájon. Visszafordultam barátomhoz, amikor lehajtotta sisakrostélyát, bal kezemet a vállára tettem és biztatóan hátba veregettem. Minden rendben lesz. Véget vetünk ennek, egyszer és mindenkorra. Felém fordította fejét, jobb kezét megemelte és hátba veregetett. Minden rendben lesz... lassan leeresztettem a kezem, ő is így tett. Nem kell aggódnod, minden rendbe fog jönni.

Minden történetnek megvan a saját hőse. Nem lehet élesen elhatárolni azt, hogy ki jó vagy ki rossz. Mindenki a saját igazában hisz. Ezt megtanultam az évek alatt... minden történetnek két oldala van. A föld ismét megremegett, amikor Téras felüvöltött majd vágtában tört előre, mögötte több tucat kisebb és nagyobb torz lény alakja tűnt fel a zöld lángokból. Jobb kezemben egy jégből formált lándzsa öltötte fel alakját, megpörgettem kezemben majd hátra húztam vállam mögé a fegyvert, szárnyaim szélesre tártam. Betolakodók vagyunk, semmi keresni valónk itt, és mégis azt hisszük, hogy mi vagyunk a hősök ebben a történetben. Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek... itt az ideje, hogy helyrehozzuk a hibáinkat. A nevem Arenisz... dreogolruz vagyok, nem tartozom sehová, nem vagyok hős és nem vagyok szörnyeteg sem. Tudom ki vagyok, honnan jöttem és kit szolgálok. Tudom mit kell tennem, hogy helyre hozzam a hibáinkat. Ajkaimat mély sóhaj hagyta el, a vágtában közeledő óriási lény minden lépésébe beleremegett a föld. Sajnálom Dhalgur... nem szívesen teszem mindezt... de te is tudod... nincs más választásunk. A magasba rugaszkodtam a lándzsát pedig teljes erőből hajítottam el a lény irányába. Kitért a fegyver elől, ami a földbe csapódva nagyot robbant, a krátert körül minden jégbe fagyott és a detonáció félre lökte ellenfelünket. Vicsorogva fordult felém, szemeiben fellángolt a zöld lidércfény, száját nagyra nyitva ismét felüvöltött. Remegő kezeim ismét ökölbe szorítottam. Sajnálom... Nincs más választásunk...