Dreogolruz (Sárkányvér sorozat I. kötete) {ÁTÍRÁS ALATT}

Megara

Tiszta bolond vagyok. Mégis miért mennék először a műhelybe? Hogy helyre hozassam ezt a fegyvert? Megkergültél, Ren? Egy ütött-kopott régi ajándék fontosabb neked, mint a lány, akiért a világ végére is elmennél? Pft. Néha tiszta hülyének érzem magam. Vigyorogva megráztam a fejem, majd egy integetés közepette viszonoztam egy jó reggelt-et, amit az egyik Athéné gyerektől kaptam. Mike? Vagy talán Miles? Fene tudja megjegyezni az összes táboroz nevét. Milyen nap van egyáltalán? Hétfő? Nem, akkor kedd lesz. És ha kedd van, már pedig annak kell lennie, mivel tegnap hétfő volt, akkor Megaráék egész délelőtt íjászkodnak. Talán nem haragszanak meg, ha én is beállok gyakorolni. Habár, nekem elvileg most kint kellene lennem a parton, ahol úszást tanítanak. Majd megoldják valahogy nélkülem. Oh, hello! Visszaintegettem egy Árész fiúnak, aki olybá tűnt, kicsit meg volt szeppenve, pedig régóta ismer. Oh, a hajam. Vigyorogva beletúrtam rövid tincseimbe, szent istenek... ez nagyon fura. Hogy én mit fogok ezért kapni Megietől is.

Napsugár az életemben ez a csaj, a mosolya bearanyozza a napjaimat. Ha mellette vagyok, mintha minden gondom megszűnne létezni. Bájos és kedves teremtés mindaddig, amíg fel nem bosszantják. Oh, hogy hányszor kaptam már tőle tockost a fejemre, amiért kimászkálok éjszaka az erdőbe sétálni. Tehetek én róla, hogy néha éjszaka felriadok és olyankor muszáj mászkálnom? És miért aggódik ennyire? Oké, vannak szörnyek az erdőben, de engem mindig is elkerültek messziről. Fene se tudja, hogy miért, de nem szeretnek és kifejezetten elkerülnek. Egyszer említettem ezt Luke-nak is, aki kapva kapott a lehetőségen, hogy mindezt leteszteljük. Amikor egyedül volt, akkor egy kisebb pokolkutya kipécézte magának, de amikor én is elő kerültem a közelből, akkor a kutyuli azonnal ott hagyott minket. Fura ez az egész, főleg, hogy morcosan se néztem a fajzatra.

Akkor riadtam fel csupán gondolataimból, amikor már tisztán lehetett hallani az Apollon gyerekek vidám hangját, az íjak húrjának pendülését, a nyíl süvítő hangját és a szalmatábla halk puffanását, amikor a nyíl célba talált. Végignéztem a kör alakú arénánk ütött-kopott vaskos falain és az emeleten álló hatalmas oszlopokon, amik díszítő elemként szolgáltak csupán. Vidáman a bejárathoz sasszéztam, ahol a falak által vetett árnyékban meghúztam magam. Nem kellett sokat keresgélnem őt a többiek között, amint megpillantottam, a szívem nagyot dobbant.

Magas, vékony lány volt, egy hónap múlva tölti be a tizenhetet. Narancssárga bő pólót viselt és farmersortot, fekete sportcipővel, bal combjára pedig egy kés volt felszíjazva. Derékig érő aranysárga haját összefonta, égszínkék szemeit a céltáblára szegezte. Felajzotta az íját, koncentrálva célzott és lőtt, a nyíl keresztül szelte a levegőt és belecsapódott a céltábla közepébe. Oh az az elégedett pillantás, ahogyan a táblát illette miközben kihúzta magát. Kuncogva megcsóváltam a fejem. Újabb nyilat helyezett az íjra és felajzotta, az orra apró fintorba rándult, majd kifújt egy kósza tincset az arcából.

Minduntalan meg tud lepni, hogy ezek az apróságok mennyire fel tudnak vidítani. A kis fintorai, a szemforgatások, még az a furcsa szokása is, amikor ha fest vagy rajzol, akkor a hajába tűzi az ecsetet és a ceruzákat. Egyszerűen nem tudok betelni ezekkel, napestig sorolhatnám, hogy mit és miért kedvelek benne. A többieknek talán fel sem tűnne, hogy amikor koncentrál, akkor finoman beharapja az alsóajkát, vagy amikor mérges, akkor hajlamos a jobb lábával halkan dobogni a földön miközben összefonja a kezeit a mellkasa előtt.

A szívem szakad meg minden egyes ősszel, immár lassan tíz éve. Csak nyáron lehet mellettem, utána, ha véget ér a nyáriszünet, akkor visszatér a családjához és én itt maradok nélküle. Pedig aztán minden héten küld akkor nekem levelet, és én mindig válaszolok neki. Elmeséli, hogy mik történnek vele az iskolában, milyen a városi élet, és hogy mennyire várja néha a téliszünetet, hogy akkor is meglátogasson. De minduntalan közbejön egy-két rokonlátogatás, és emiatt csupán nyáron tudunk együtt tölteni pár hetet. Mély sóhaj hagyta el ajkaim, még mindig tisztán emlékszem az első napra, amikor találkoztunk, már akkor megdobogtatta a szívemet.