I Just Wanna Be With You [Befejezett]

Chapter 15

Hy, guys!

Tudom, tudom... késtem, de mentségemre legyen, alig volt időm, mert végre élvezhettem a nyaramat! ♥♥♥

Remélem, mindenkinek jól telt az első napja a suliban, illetve új sulikban. 

Mindenkinek kellemes évkezdést, sok sikert kívánok az iskolákban/új iskolákban! ☺♥

Vigyázzatok magatokra! ♥

All the love: cseni9_malik 

                                                "A szerelem a legnagyobb csoda a világon. Bármit hozzon is,                                                                              harcot vagy akár fájdalmat, minden csak boldogságot jelent. És                                                            ha egymással lehetünk, az jelenti a legtökéletesebb boldogságot.  

Felix Salten"

Mia

Egy idő után felálltunk, de arcunkról még mindig hullottak le a könnyek. Annyira, de annyira hiányzott Ő! A közelsége, a szeretete, az arca reggelenként, azok a barna szemei, vagyis maga a férjem! Érzem, hogy ma egy nagyon hosszas és fájó beszélgetés vár ránk. A nappaliba beérve látom, hogy minden úgy maradt, mint ahogy az elmenésem előtt volt. A képek, a terítő, az adott törölköző is az. Dave rám néz és végre felteszi a kérdést.

-Mia! -néz felém lassan.

-Csak kérdezd meg! Nem fogok megharagudni-válaszolok halkan, mert Skyler kezd visszaaludni a karjaimban.

-Ő a mi lányunk? -kérdez rá a nyilvánvalóra, hisz Sky pár perce mondta ki, hogy apa. És neki.

-Bemutatom neked Skyler Emma Payne-t, a mi közös kislányunkat-mosolygok rá, mire neki örömkönnyek száguldoznak lefelé az arcán.

-Úristen! Kicsikém! -veszi át karjaiba a lányát. Olyan szeretettel néz rá, hogy a szívem elszorul. Az én hibám minden. Nem is tudott róla, hogy ő a Földön van.

Skyler hamar visszaalszik, így az apja felvitte az egykori közös hálónkba.

David halkan jön le a lépcsőn, de hallom a lépteit. Leül mellém a kanapéra, és megfogja a kezemet.

-Mondd el! Kérlek, Mia! Mondd el, hogy tudjam, miért mentél el ok nélkül-néz mélyen a szemembe, és látom, hogy tényleg elmondhatom neki.

-Anno aznap, amikor minden átjött tudtam meg, hogy várandós vagyok Skylerrel. Csináltatni akartam egy kis CD-t, amin te és egy baby Payne név szerepelt volna. Így akartam veled tudatni, hogy bővül a családunk. Attól a naptól fogva SMS-eket kaptam egy idegen számról. Három nappal később az volt benne, hogy tűnjek el tizennégy órán belül vagy nekem annyi és a babánknak is. Kaptam egy...mellékletet, amin Elena és te tisztán kivehetően csókolóztok. Az arcodat rögtön felismertem azon a képen, és akkor hazarohantam, összepakoltam és nem néztem hátra. A Nialltől kapott dublini lakásomba mentem, ott éltem egyedül. Tavaly december huszonharmadikán született meg az életem második értelme. Nehéz volt idáig egyedül nevelni, de ment. Azért mentem el, mert megfenyegettek és azt hittem, megcsalsz. Aztán másfél hete vittem Skylert dokihoz, szokásos vizsgálatokra. Ahogy kimondták a lányunk nevét, felpattant mellettem egy szőke hajkorona. Niall volt az, ő is dokihoz ment akkor. Én besiettem, és mire kiértem, már nem volt ott. Azt hittem megúszom, de nem. Elvitt magához és elmondtam neki azt, amit most neked. Aztán jött oda apa. Azt mondta, haza kell jönnöm. Én is így éreztem. Ma hajnalban, a legnagyobb titokban értünk haza, és amit anyától kaptam, azt nem volt hálás, de észhez térített. Egyet kérdezek, David Payne! Őszintén válaszolj rá! Megcsaltál? -fejezem be hossza mesélésemet.

-Nem, Mia! Soha, egyszer sem csókoltam meg azt a nőt. Rám mászott egyszer miután elmentél, de nem engedtem neki semmit. Túlságosan elvoltam foglalva azzal, hogy a nejemet keressem, aki egy szó nélkül elhagyott, nem mellesleg terhesen és egy hülye kép miatt. Majdnem belebetegdtem abba, hogy nem mellettem keltél fel minden reggel, hogy nem hallottam a nevetésedet, nem láthattam a szemed csillogását és nem voltál itt mellettem. Nem volt kit átölelnem, szeretnem és védelmeznem-néz a szemembe mélyen. Ilyenkor tudom, hogy őszinte. Mindig az volt velem. Ráz a zokogás.

-Ne haragudj! Előbb cselekedtem, mint gondolkodtam volna. Olyan egy idióta, hisztis picsa vagyok. Előbb hiszek másnak, mint neked. Megint nem tudtál arról, hogy a babánkat hordom a szívem alatt. Annyira sajnálom, David! Gyűlölöm magamat ezért. Míg élek, bűnhődni fogok a hibáimért, hidd el! A válási papírokkal pedig majd keress meg, kérlek! -állnék fel, de rögtön visszahúz.

Mélyen a szemembe néz, és megcsókol. Istenem, de hiányzott ez az érzés!

-Hogy gondolhatsz ilyet? Te vagy a mindenem, Mia Anne Payne! Persze a lányunk is. Tudtam, hogy terhes vagy, itt hagytál egy papírt, amin le volt írva. Ezért kerestelek gőzerővel. Ezért repültem körbe a világot, hátha megtalállak. Akartam a gyerekemet, és téged is. Hisz nem is láttad azt a rózsaszín szobát, ami be lett rendezve a miénk mellett. És hogy tudd: sose válok el tőled. Lehet, hogy más normális ember ezt tenné, de én meg mindig nem normális voltam, ez most se lesz másképp-csókol meg újra és újra, majd karjaiba kapva cipel fel a közös hálónkba...

*Reggel*

David

Másnap reggel babahangokra keltem. Az én babám hangjára. Magamra kaptam a bokszeremet, a pólómat és rohantam is felé. Éjszaka átvittem a számára berendezett szobába. Tudtam, hogy kislány lesz. Nem lehetett más, hisz mindketten kislányt szerettünk volna elsőnek. Belépve a szobába büszkén látom, hogy kislányom már egyedül kapaszkodik az ágykeretben és mosolyogva, kacagva várja, hogy kivegyük őt onnan. Kikapom a kiságyból, és megpörgetem a levegőben. Csak nevet. Istenem, már most imádom. Ők hiányoztak ahhoz, hogy az életem teljes legyen. A feleségem és a kislányom: a családom. Leülök vele a fotelbe és mindenféléről mesélni kezdek neki. Az anyukájáról, a szerelmünkről és hogy a közelébe egy pasi sem fog menni, mert ő apa kicsi kislánya lesz mindig.

-Egyszer fel fog nőni-szólal meg mögülem Mia hangja. Közelebb lép, és mellénk ül le.

-Jó reggelt, szerelmem! -csókol meg, mire rögtön viszonzom tettét, majd ölébe veszi Skylert.

-Szia, kicsim! Hiányoztál anyának-öleli meg szorosan, mire a szívem nagyot dobban. Skylert leteszi és az ölembe ül át.

-Újra tudjuk kezdeni, David? Vagy már nem? -halkul el a hangja a végére.

-Mindenkinek jár a második esély. Én is elcsesztem anno, de te is megadtad az új esélyt nekem. Amúgy meg az enyém vagy, Mrs. Payne! -csókolom meg megint újra és újra.

Skyler hisztizni kezd, mire nevetve felé nézünk. Kicsike kezeit a földhöz üti, kiabál csak azért, hogy végre felé nézzünk.

-Tiszta apád vagy, lányom! Szeretsz a középpontban lenni-húzza fel ölébe Mia a kicsinket, mire én felhorkantok. Sky a hangra felnevet.

-Mi az, hogy szeretek a középpontban lenni? Ez nem igaz-húzom fel játékosan az orromat. Na jó, igaz.

-Hát persze, hogy nem igaz, szívem! -simít végig az arcomon feleségem.

Még sokáig beszélgetünk és játszunk kislányommal, mire hajlandóak vagyunk lemenni reggelizni is.

Ahogy érzem magam, azt nem is tudom megmagyarázni. Mintha a mennyben lennék. Két csodás nővel az oldalamon. Velük, a családommal teljes az életem...

*