I'm in love with a criminal...

2. rész

(Kis hozzáfűznivaló: a zene sokat tud dobni a lentebbi szitu elképzelésén ;) )

~Jungkook pov~

Egy idő után már kezdtem magam nagyon unni a pultnál. A barátaim eltűntek, én meg csak ücsörögtem ott egymagam. Mióta itt vagyok szinte mást se csináltam, csak az ujjammal doboltam és nézegettem, mint valami hülyegyerek. De mintha megérezte volna a gondolatmenetemet, Jiho abban a pillanatban ugrott be elém.

-Kooooook! Mit ücsörögsz itt egyedül?? Miért nem bulizol?- üvöltött torka szakadtából, miközben a képembe hajolt.

- Hé nem kell kiabálni- toltam el gyengéden magamtól. - Amúgy kerestelek, de sehol se láttalak titeket.

- Mert bent táncolunk a sűrűjében! Képzeld, Dohyeon felszedett egy csajt!

- Hát ez hihetetlen- vontam fel egyik szemöldökömet a meglepettségtől. Tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összejön felszedni valakit. Félreértés ne essék, nincs vele semmi baj csak...Dohyeon az Dohyeon...

- Na, ne légy már ilyen karótnyelt! Gyere táncolni!- tűnt el ismét a tömegben, én meg minden mindegy alapon követtem.

A zene egyre hangosodott, ahogy közelebb furakodtam a dj-hez. Jiho már persze el is tűnt valahol az éterben. Már megint magamra maradtam... Pár percig csak figyeltem a körülöttem ugráló embereket, és mivel nem akartam kilógni közülük, inkább megadtam magam a ritmusnak, és én is táncolni kezdtem. Ehhez szerintem az elfogyasztott koktél is hozzá segített,de ennek most konkrétan örültem is. Sőt, egészen kezdett megtetszeni a buli. Az üvöltő zene már nem zavarta a fülem, a villódzó fények mindenemen különböző színekbe borították. Egy idő után már annyira tomboltam, hogy enyhe túlzással úgy éreztem ide születtem, csak eddig még magam se vallottam be.

Nem tudtam, pontosan mennyi ideje ugráltam, de kezdett már nagyon melegem lenni. A homlokomon egyre több izzadságcsepp csurgott le, és már a torkom is kezdett eléggé kiszáradni. Elhatároztam, hogy elmegyek és veszek magamnak még egy olyan isteni koktélt. Vagy talán kettőt. Aztán a következő körben felkutatom eltűnt barátaimat is, hogy velük is bulizhassak egyet. Már indultam is volna az úticélom felé, amikor totál váratlanul egy ismeretlen oldalról nekem jött. Én csak nem értettem, hogy mégis mi a jó istent csinált valójában az a srác, hogy ekkora erővel sikerült fellöknie. Olyan erővel taszított el, hogy kibillentem az egyensúlyomból és csak lépkedtem hátrafelé, hogy valahogy talpon tudjak maradni. Hármat tudtam akadály nélkül lépni, aztán ügyesen nekiütköztem valakinek, aki épphogy el tudott kapni, mielőtt seggre estem volna. Csak pislogtam magam elé a meglepettségtől. Kicsit megkönnyebbültem, amiért megúsztam a borulást...de azért elég kínosan is éreztem magam, amiért ez pont velem történt meg. Istenem, miért mindig én??

- Fú, köszi, hogy elkaptál! Eléggé szerencsétlen tudok néha lenni...- bontakoztam ki a tartó karokból, hogy megköszönjem annak a valakinek a segítségét. Csakhogy amikor megfordultam, szembe találtam magam azzal a sráccal, akin megakadt a szemem a pultnál. Na ne, csak őt ne! Torkomon akadt a szó, és egy pillanatig csak bámultunk egymásra. A gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben. Miért pont őelőtte kellett leégetnem magam?? Mégis miért ver ennyire a sors...??

Először ő ocsúdott fel a pillanatnyi sokkból, és miután sikerült beazonosítania, rám vigyorgott egy hatalmas "ismerkedős" vigyorral.

- Hééé! Te vagy az a srác, akit a pultnál láttam! Látom feloldódtál végre!